Hírvilág

Világszerte mintegy 560 millió áldozata volt az internetes támadásoknak tavaly

2013. SZEPTEMBER 26.

Szöveg nagyítása:

-
+


Az öngyilkosságot helytelenül bemutató tudósítások növelhetik az öngyilkosságok számát, ezért a hírközlési és médiabiztos - az Egészségügyi Világszervezet javaslatát követve - ajánlásokat fogalmazott meg az ilyen esetek megjelenítésére a médiában. Bodonovich Jenő A média hatása a gyermekekre és a fiatalokra című konferencián, Balatonalmádiban ismertette javaslatait.

Magyarországon naponta átlagosan több mint hat ember követ el öngyilkosságot, a 15-24 évesek körében ez a második számú, míg a 25-30 évesek körében a leggyakoribb halálok. Bodonovich Jenő pozitív és negatív példákat is hozott arra, hogy a médiának komoly szerepe van az elkövetések növekedésében vagy csökkenésében: az első magyar szépségkirálynő halálának középpontba állítása után mintegy kétszáz fiatal lány öngyilkosságát hozták összefüggésbe az esettel, míg az Ausztriában korábban divatossá vált, a metróban elkövetett esetek száma csökkent, miután a sajtó már nem számolt be az újabb halálokról.

A biztos hangsúlyozta: az öngyilkosság tényét csak akkor kellene közzétenni, ha az feltétlenül szükséges. Kerülni kell az eset környezetének vagy az elkövetés módjának bemutatását, emellett az érzelmi háttérről sem lenne szabad beszámolni. Csökkenti az utánzások számát, ha az öngyilkosságot a média lelki zavar hatásaként mutatja be, és azt hangsúlyozza, hogy az megelőzhető lett volna. Bodonovich Jenő a híradásokban szerepeltetné a krízishelyzetben lévőknek létrehozott segélyvonalak elérését is.

Rakoncza Zsolt, a Symantec Hungary üzletágvezetője a világhálón és a mobiltelefonokon érkező fenyegetésekkel kapcsolatos szülői feladatokról és a rendelkezésre álló eszközökről beszélt. Azt mondta: tavaly világszerte mintegy 560 millió áldozata volt az internetes támadásoknak.

Mivel a gyermekek bevallottan látogatnak olyan oldalakat, amelyekről tudják, hogy szüleik nem engednék azt, a felnőtteknek fontos feladatuk van ezen a téren - hangsúlyozta. A többi közt meg kell tanítaniuk gyermekeiket a közösségi oldalak biztonsági beállításaira, arra, hogy jelszavaikat ne adják ki még a barátaiknak sem, és csak szülői felügyelettel töltsenek le bármit az internetről, a folyamat során ugyanis az adathalász programok aktívak lehetnek. Kerülni kell a személyes adatok megosztását vagy másokat ábrázoló fotók közzétételét.

A cége által nyújtott, ingyenes Norton Family programot bemutatva elmondta: azzal a szülők nyomon követhetik gyermekeik számítógépes és okostelefonos aktivitását, ami alapján beszélgetést kezdeményezhetnek velük.

A program segítségével láthatóvá válik, mely oldalt próbál megnyitni a fiatal annak ellenére, hogy az tiltott számára, továbbá a gyermek aktivitása a közösségi oldalakon, hogy mire kíváncsi a kereső oldalakon és az is, hogy milyen időpontokban használja mobiltelefonját. Ez utóbbival kiszűrhető, hogy a tanórákon tegye azt.




MTI 2013. szeptember 26., csütörtök

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

COVID-19

Enyhe tünetmentes, SARS-CoV-2-fertőzött járóbetegeknél észlelt íz- és szagérzékelési változások

A Covid-19-ről szóló beszámolók a betegség súlyosságától függően, tünetileg leggyakrabban a lázat, a fáradtságot, a száraz köhögést, az izomfájdalmat és a légszomjat említik. Ugyanakkor a szerzők tudomása szerint eddig csak egy tanulmány foglalkozott Covid-19 fertőzötteknél a szag- vagy ízérzékelésben bekövetkezett változásokkal, és 34%-os prevalenciát állapítottak meg a kórházban kezeltek körében. Viszont a tanulmány nem közölt adatot a megváltozott érzékelés idejéről és a többi tünethez való viszonyáról.

Gondolat

Münchhausen báró és az ő szindrómája

Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt, akinek neve a nagyotmondással forrott össze, 295 éve, 1720. május 11-én született.

Klinikum

Az inzulinrezisztencia gyógyszeres kezelése

Az inzulinrezisztencia több betegség, szindróma pathogenezisében részt vesz, ezek közül a legfontosabb a metabolikus szindróma, a 2-es típusú cukorbetegség, a polycystás ovarium szindróma

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.