Hírvilág

Vezeték nélküli vércukor szenzor cukorbetegeknek

2011. AUGUSZTUS 15.


Az eszköz az első tesztek során majdnem két évig működött kifogástalanul - olvasható a Science Translational Medicine című szaklapban. A kutatók szerint a mostani eszköz kifejlesztésével egy lépéssel közelebb kerültek a mesterséges hasnyálmirigy létrehozásához - ez az az eszköz, ami átvehetné a test természetes inzulintermelési folyamatainak szerepét.

"Az első emberi kísérletek reményeink szerint néhány hónapon belül megkezdődhetnek" - nyilatkozta David Gough professzor, a mostani kutatás vezetője.

A kutatók régóta dolgoznak a mesterséges hasnyálmirigy létrehozásán, ami automatikusan inzulint juttatna az egyes típusú cukorbetegségben szenvedők szervezetébe. A betegség egy autoimmun jellegű megbetegedés, amelynek következtében a szervezet nem képes inzulint előállítani és lebontani a különböző cukrokat.

A betegség még folyamatos kezelés mellett is károsíthatja a vérereket és szerveket, amelynek következtében a betegek elveszíthetik látásukat és súlyosabb esetekben végtagjaikat is. Jelenleg mintegy 3 millió amerikai szenved egyes típusú cukorbetegségben. Legtöbbjüket gyerekkorban és fiatal felnőttkorban diagnosztizálták.

A most kifejlesztett eszköz azonban nem csak az egyes, de a kettes típusú cukorbetegségben szenvedők esetében is alkalmazható. A folyamatos vércukormérés az ő esetükben is elengedhetetlen, hiszen ezek alapján állítja be az orvos az inzulinadagot.

A beépített szenzor folyamatosan méri a vércukorszintet, és baj esetén vészjelzést küld a szülőknek vagy a kezelőorvosnak. "Reméljük, hogy ez az eszköz úttörő lehet a cukorbetegség kezelésének területén, és hamarosan olyan további implantátumok követhetik, amelyek végül képesek lesznek pótolni a hasnyálmirigyet" - írják a kutatók.


Forrás: Medipress

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Kapcsolódó anyagok

Agykutatás

Omega-3-zsírsavak a depresszió ellen

Az étrend-kiegészítőként forgalmazott omega-3-zsírsavak hatásosak a major depresszió kezelésében.

Agykutatás

A drogok hatása az agyra

A kábítószerélvezet valószínűleg a „gondolkodás nélküli cselekvés” veleszületett hajlamához köthető. Legalábbis ezt mutatták ki a kutatók mesterséges stimulánst használó testvérek vizsgálata alapján.

Hírvilág

Ki itt a Frankenstein?

NAGY Zsuzsanna

Mary Shelley alkotása felvetette a modern bioetika alapkérdéseit.

Klinikum

1,5-es diabetes mellitus

Melyik a leggyakoribb diabetes-forma felnőtteknél? – gyakran kérdezik az orvosi egyetemistáktól, és a választ kötelező fújniuk...

Klinikum

Van-e értelme a HBA1c- érték standardizálásának?

BECHER Péter