Hírvilág

Van összefüggés? -- Higanybevitel és autizmus

2013. JÚLIUS 26.

Szöveg nagyítása:

-
+

Régi aggodalom, hogy a terhesség alatt fogyasztott tengeri halak higanytartalma károsan hat a magzati agyfejlődésre, és felelős lehet az autizmus kialakulásáért. Egy új, 30 évet felölelő kutatás cáfolta, hogy bármiféle összefüggés lenne köztük. \"A tanulmány megmutatta, hogy nincs bizonyíték a kismértékű higanybevitel és az autizmusszerű viselkedési zavarok között. Olyan anyák gyermekeiről van szól, akik a várandósság alatt hetente akár 12 alkalommal is fogyasztottak halat\" - közölte Edwin van Wijngaarden, a kutatás vezetője, a Rochesteri Egyetem Orvosi Központjának (URMC) munkatársa, az Epidemiology című szaklapban megjelent tanulmány egyik szerzője. A hal a várandós kismamák igen fontos tápláléka, hiszen amellett, hogy kitűnő fehérjeforrás, olyan kedvező hatású anyagokat tartalmaz, mint a szelén vagy az E vitamin, vagy a magzati agyfejlődés számára lényeges omega-3 telítetlen zsírsavak. Ugyanakkor a nagy mennyiségű higany bevitele bizonyítottan fejlődési rendellenességekhez vezet, ezért sokan, köztük hivatalos amerikai szervezetek is arra intik a kismamákat, hogy korlátozzák a halfogyasztást. A kutatók szerint azonban a kis mennyiségű higany hatásáról az ajánlások kibocsátásakor nem volt adatuk. A higany természetes forrása a vulkáni tevékenység, ám lehet a szénnel működő erőművek mellékterméke is. Legnagyobb része a Föld óceánjaiban ülepedik le, ahol végül a halak szervezetébe is bekerül. Noha egyetlen hal húsának higanytartalma jelentéktelen, tartanak attól, hogy a tengeri halban gazdag étrend következtében az alacsony mennyiség összeadódik. A Seychelles-szigetek ideális helyszínnek bizonyult egy olyan kutatáshoz, amely a folyamatos higanybevitel lehetséges egészségügyi hatását vizsgálja. Az ország lakosainak elsődleges tápláléka a hal, melyből tízszer annyit fogyasztanak, mint az európaiak vagy az amerikaiak. A Seychelles-i Gyermekfejlődési Kutatás az 1980-as évek közepén kezdődött azzal a céllal, hogy megvizsgálja a halfogyasztás és a higanybevitel hatását a gyermekek egészségére. Bár az ország halfogyasztása lényegesen magasabb, mint a fejlett világban bárhol, a higanybevitel még így is alacsonynak tekinthető - magyarázta Philip Davidson (UMRC), a kutatás egyik résztvevője. A felmérés során 1784 gyermeket, serdülőt és fiatal felnőttet, valamit édesanyjukat vizsgálták meg. Az anyák hajmintáinak elemzése megmutatta, körülbelül milyen mennyiségű higany kerülhetett testük többi részébe, így a fejlődő magzatba is. Ezután két kérdőív segítségével arra kerestek választ, a részt vevő gyerekeknél mutatkoztak-e az autisztikus viselkedés jelei. A nyelvi készségeket, a társas érintkezést és a gyakran ismételt magatartásokat vizsgáló kérdőívek egyikét részt vevő gyerekek szülei, a másikat tanáraik töltötték ki. Bár az eredmények nem nyújtanak diagnózist, a módszert a szűrés elsődleges eszközeként széles körben használják az Egyesült Államokban. Ezt követően a kutatók összevetették az anyai higanyszintet a gyerekről szóló kérdőívek eredményeivel, és arra jutottak, hogy nincs összefüggés a magzati higanybevitel és az autisztikus viselkedés között. Ez egybevágott a gyerekek korábbi teszteredményeivel, amelyek többek közt az intelligenciájukat mérték, és nem találtak fejlődési rendellenességre utaló jeleket. \"A kutatás bebizonyította, hogy az amerikaihoz és európaihoz képest hat-tízszer magasabb anyai higanyszint nem befolyásolja a gyerekek egészséges fejlődését. Ha a Seychelles-szigetek lakosságánál nem mutatkoztak a higany ilyen mennyiségének káros hatásai, akkor valószínűleg nem is léteznek\" - hangoztatta Davidson. Bár egy 1998-ban elindult tudományos vita a védőoltások tartósítószerében található higany számlájára írja az autizmus kialakulását, az eddigi legnagyobb, 2008-as brit vizsgálat, nem talált kapcsolatot a két jelenség között. Azt azonban bizonyította, hogy a fém gyorsan kiürül a gyerekek szervezetéből. https://www.sciencedaily.com/releases/2013/07/130723113753.htm MTI 2013. július 26., péntek

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Van, ahová hajnali 3-kor érkeztek a revizorok

KUN J Viktória

A blokkolóórák után most már személyesen ellenőrök is figyelik, ki tartózkodik a kórházakban. Ki dolgozik, ki fekszik a kórházi ágyakon, és hogyan használják például a diagnosztikai képalkotókat. Bármely nap és a nap bármely órájában érkezhet a mobilegység. Figyelnek, ellenőrzik, leleplezik, „lógnak”-e az egészségügyben dolgozók.

Egészségpolitika

Alapvetően alakulhat át a gyógyszerhozzáférés - Interjú Molnár Márkkal

KUN J Viktória

„A beteg egyre gyakrabban találkozik majd azzal, hogy amikor a támogatott, és eddig viszonylag olcsó készítményéért bemegy a patikába, a korábbi óriási választékból csak egy-kettő maradt, aztán már egy sem. Az utóbbi egy évben jelentősen megnőtt az ellátási problémák száma és súlyossága, és az is érezhető, hogy a háttérben meghúzódó okok tendenciózusak” – nyilatkozta az eLitMednek Molnár Márk egészségügyi közgazdász, gyógyszerpiaci szakértő, aki beszélt a gyógyszerellátás múltjáról, jelenéről és jövőjéről is.

Egészségpolitika

Nihil faciendum?

KAPÓCS Gábor

A közelmúltban elképesztő képek jelentek meg a hazai sajtóban egy határszéli szociális otthon ágyipoloska-fertőzöttségét bemutatva. A tudósítások egyöntetűen arról szóltak, hogy az elmúlt időszakban az ágyipoloskák az otthon különböző épületeiben, lakószobáiban általánosan elterjedtek, így a bemutatott jelenség valójában több száz ott élő (és dolgozó) ember életét keseríti meg, és már huzamosabb ideje. Nem csupán megkeseríti mindennapjaikat, hanem egészségüket is veszélyezteti. Mert az ágyi poloska (Cimex lectularius) a vérszívó poloskák családjába tartozva elsősorban emberek vérével táplálkozik, így súlyos betegségek terjesztője is lehet.

Egészségpolitika

Az egészségügy vergődik a túlzott centralizáció és a pénzhiány miatt

Interjú Sinkó Eszterrel, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ egészségügyi közgazdászával. Meglátása szerint az egészségügy jelenleg „betegelhárító üzemmódban” dolgozik, zajlik az összeomlása.

Hírvilág

Test és lélek kapcsolata

Kónya Ilona klinikai szakpszichológus a daganatos megbetegedések, köztük az emlődaganat kialakulásának lélektani vonatkozásait, pszichológiai hatásait és az onkopszichológiai tudományág feladatait vizsgálja.