Hírvilág

Új kortárs múzeum Malagában

2014. SZEPTEMBER 04.

Szöveg nagyítása:

-
+

Ideiglenes fiókintézményt nyit öt évre 2015 tavaszán a párizsi Pompidou-központ a dél-spanyolországi Malagában - jelentette be szerdán az egyik legjelentősebb francia kortárs művészeti gyűjtemény. Alain Seban, a Pompidou-központ elnöke szerint a malagai múzeum "egy igazán nagy volumenű laboratórium lesz, amelynek köszönhetően a (fiókmúzeum) koncepciója fejleszthető" az ideális időtartam és az egyensúly tekintetében. A malagai tárlaton lesz egy kétévente megújuló festmény-, szobor-, fotó-, építészeti és dizájnválogatás a párizsi gyűjteményből, valamint évente két-három időszakos kiállítás a fiatal közönségnek szervezett programok mellett. A múzeumot egy jelenleg felújítás alatt álló, művészeti célokra átalakított épületben, a Cubóban helyezik el, amely Malaga vitorláskikötője közelében található. A város évente 1-1,5 millió eurót (300-450 millió forintot) fizet a Pompidou-központnak konceptuális munkájáért, és azért, hogy használhatja az arculatát, miközben az időszakos kiállítások a becslések szerint 3,5 millió eurós bevétellel járnak. A Cubo fenntartási költsége évente 3 millió euróba fog kerülni a városnak. A Costa del Sol mintegy félmilliós lélekszámú székhelyének önkormányzata az utóbbi években nagy hangsúlyt fektet a kulturális befektetésekre. A városban - amely évente mintegy 4 millió turistát vonz - született és élt tízéves koráig Pablo Picasso, akinek múzeumot szenteltek. Májusban jelentették be, hogy az orosz képzőművészet egyik legjelentősebb fellegvárának, a szentpétervári Orosz Múzeumnak az ikonjai, expresszionista festményei és szovjet képzőművészeti alkotásai láthatók hamarosan a város egykori dohánygyárában, ahol állandó kiállítást nyit a szentpétervári intézmény. Forrás: MTI 2014. szeptember 3.,

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Gondolat

Szívünk egészsége- egy különleges kiállítás

Egy örökletes szívbetegség sok generáción át végigkísérhet egy családot. Egy egyedülálló kiállítás keretében kortárs magyar írók üzenik, hogy fontos törődni a szívünk egészségével. Sokszor ugyanis későn diagnosztizálják a betegséget, ezért az alkotók emberi sorsok inspirálta novelláikkal rendhagyó módon hívják fel a figyelmet.