Hírvilág

Túl sok tévé: felnőttkori agresszív személyiségjegyek

2013. FEBRUÁR 18.

Szöveg nagyítása:

-
+

A túlságosan sokat tévéző gyerekekből és kamaszokból nagyobb valószínűséggel válhatnak antiszociális és bűnöző viselkedésű felnőttek - derült ki az új-zélandi Otagói Egyetem tanulmányából. Korábbi vizsgálatok már sugalltak összefüggést a túlzott gyerekkori tévénézés és a felnőttkori antiszociális viselkedés között, ám csak néhánynak sikerült ok-okozati kapcsolatot is kimutatnia. A mostani az első tanulmány, amely egész gyermekkorra kiterjedően vizsgálta a televízió-nézési szokásokat, és az erre visszavezethető felnőttkori antiszociális jegyek egész sorát tanulmányozta. A kutatók nagyjából ezer olyan gyermeket követtek figyelemmel, akik 1972-73-ban születtek az új-zélandi Dunedinben. Öt- és tizenöt éves koruk között a szakemberek kétévente megkérdezték őket televíziózási szokásaikról. Az eredmények szerint a többet tévéző gyerekek ellen felnőttkorukban nagyobb valószínűséggel született büntetőjogi felelősséget megállapító ítélet, és nagyobb eséllyel váltak antiszociális személyiségjegyeket mutató felnőttekké. Az Otagói Egyetemen dolgozó Bob Hancox szerint a későbbi büntetőjogi felelősségre vonás kockázata nagyjából 30 százalékkal növekedett minden újabb órával, amelyet a gyerekek tévénézéssel töltöttek egy átlagos hétköznap este. A Pediatrics című folyóirat internetes oldalán közölt tanulmány összefüggést mutatott ki továbbá a túlzott gyerekkori tévézés és a felnőttkori agresszív személyiségjegyek, a gyakori negatív érzelmek és a társadalomba való beilleszkedést súlyosan hátrálható antiszociális személyiségzavar fokozott kockázata között. Az eredmények szerint az összefüggés nem a felmérésében részt vevők társadalmi-gazdasági helyzetével, a korai gyermekkorban jelentkező agresszív vagy antiszociális viselkedéssel vagy a szülők nevelési szokásaival volt magyarázható. Mint arra a kutatók rámutattak, nem a már antiszociális jegyeket mutató gyerekek néztek több televíziót, hanem a túl sokat tévéző társaik váltak hajlamosabbak arra, hogy a későbbiekben antiszociálisan viselkedjenek, ilyen személyiségjegyeket mutassanak - idézte a tanulmányt az EurekAlert című tudományos portál. A kutatók megjegyezték, hogy mivel a tanulmány megfigyeléses módszerre épült, nem bizonyítja egyértelműen, hogy a túlzott tévénézés okozta az antiszociális viselkedést, ám az eredmények összhangban vannak az eddigi vizsgálatok döntő hányadával, és további bizonyítékokat szolgáltatnak arra, hogy a túlzott gyerekkori tévézésnek hosszú távú következményei lehetnek a viselkedésre nézve. Az Amerikai Gyermekgyógyászok Szövetsége (AAP) legfeljebb napi egy-két óra minőségi televíziózást ajánl a gyerekeknek. (https://www.eurekalert.org/pub_releases/2013-02/uoo-eti021313.php) MTI 2013. február 18., hétfő

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Alapvetően alakulhat át a gyógyszerhozzáférés - Interjú Molnár Márkkal

KUN J Viktória

„A beteg egyre gyakrabban találkozik majd azzal, hogy amikor a támogatott, és eddig viszonylag olcsó készítményéért bemegy a patikába, a korábbi óriási választékból csak egy-kettő maradt, aztán már egy sem. Az utóbbi egy évben jelentősen megnőtt az ellátási problémák száma és súlyossága, és az is érezhető, hogy a háttérben meghúzódó okok tendenciózusak” – nyilatkozta az eLitMednek Molnár Márk egészségügyi közgazdász, gyógyszerpiaci szakértő, aki beszélt a gyógyszerellátás múltjáról, jelenéről és jövőjéről is.

Idegtudományok

Egymásra ható elmék

SZEMLE eLitMed

Az agyak közötti szinkronitás szintje – ami minél erősebb, annál nagyobb élvezettel jár – szociális állatoknál, így az embernél is, előre jelzi a kapcsolat minőségét, állítja a gyorsan növekvő új kutatási terület, a kollektív idegtudomány.

Idegtudományok

Hogyan csökkenthetnénk a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát?

SZEMLE eLitMed

A magányosság 1,4-szeresre növeli a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát, míg számos gyógyszer szedése csökkenti, még több gyógyszer pedig növeli incidenciáját.

Egészségpolitika

Nihil faciendum?

KAPÓCS Gábor

A közelmúltban elképesztő képek jelentek meg a hazai sajtóban egy határszéli szociális otthon ágyipoloska-fertőzöttségét bemutatva. A tudósítások egyöntetűen arról szóltak, hogy az elmúlt időszakban az ágyipoloskák az otthon különböző épületeiben, lakószobáiban általánosan elterjedtek, így a bemutatott jelenség valójában több száz ott élő (és dolgozó) ember életét keseríti meg, és már huzamosabb ideje. Nem csupán megkeseríti mindennapjaikat, hanem egészségüket is veszélyezteti. Mert az ágyi poloska (Cimex lectularius) a vérszívó poloskák családjába tartozva elsősorban emberek vérével táplálkozik, így súlyos betegségek terjesztője is lehet.

Egészségpolitika

Az egészségügy vergődik a túlzott centralizáció és a pénzhiány miatt

Interjú Sinkó Eszterrel, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ egészségügyi közgazdászával. Meglátása szerint az egészségügy jelenleg „betegelhárító üzemmódban” dolgozik, zajlik az összeomlása.