Hírvilág

Több lett az öngyilkossági kísérelet

2014. JÚNIUS 20.

Szöveg nagyítása:

-
+

Ellenkező hatást válthatnak ki az antidepresszánst szedő fiataloknál az öngyilkossági kockázatra vonatkozó figyelmeztetések - erre utalnak egy amerikai tanulmány eredményei. A British Medical Journal című folyóiratban közölt vizsgálat szerint a kockázatokra figyelmeztető médiabeszámolók nyomán hirtelen visszaesett az antidepresszánsok bevonásával végzett kezelések és megnövekedett az öngyilkossági kísérletek száma. A Harvard Egyetem orvostudományi tanszékének munkatársai "nyugtalanítónak" nevezték a nem várt hatást. A szakértők szerint hasonló jelenség más országokban is megfigyelhető. 2003-ban komoly aggodalmat váltott ki a bizonyos antidepresszánsok szedésével összefüggő öngyilkossági hajlam kockázatának megnövekedése, ezért az amerikai élelmiszer- és gyógyszerellenőrzési hatóság (FDA) változtatott az érintett gyógyszerekkel kapcsolatos figyelmeztetésein és a média is élénken foglalkozott a témával. Egyesek szerint azonban a beszámolók eltúlzottak voltak és figyelmen kívül hagyták az antidepresszánsok jótékony hatásait - ismertette a BBC News. A tanulmány készítői 2,5 millió tinédzsert és fiatal felnőttet követtek nyomon 2000 és 2010 között, és arra megállapították, hogy a figyelmeztetéseknek szinte azonnal érezhető hatása lett. A kamaszok esetében egyharmaddal, a fiatal felnőtteknél egynegyeddel esett vissza a felírt antidepresszáns-receptek száma. Ezzel párhuzamosan az öngyilkossági kísérletek száma 22 százalékkal nőtt a tinédzserek és 34 százalékkal a fiatal felnőttek körében. A kutatók becslései szerint összességében 77-tel több volt az öngyilkossági kísérlet. "Aggodalomra ad okot, hogy a fiatalokat érintő antidepresszáns-használat és az öngyilkossági hajlam közötti összefüggésről szóló egészségügyi figyelmeztetések és médiabeszámolók nyomán jelentős csökkenést észleltünk az antidepresszánsok bevonásával végzett kezelések számában és ezzel párhuzamosan kis méretű, de sokat mondó növekedést tapasztaltunk az öngyilkossági kísérletek előfordulásában" - húzták alá tanulmányukban a kutatók. "Ez egy rendkívül nehéz közegészségügyi probléma, ha nem sikerül megoldanunk, akkor komoly következményekkel kell számolnunk" - fogalmazott Stephen Soumerai, az egyik kutató. "Ezek a gyógyszerek életeket menthetnek. A média azonban nagyobb figyelmet szentel a viszonylag alacsony kockázati mutatóknak, mint a gyógyszerek jótékony hatásainak" - tette hozzá a szakember. https://www.bbc.com/news/health-27904749 MTI 2014. június 20., péntek

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Gondolat

Münchhausen báró és az ő szindrómája

Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt, akinek neve a nagyotmondással forrott össze, 295 éve, 1720. május 11-én született.

Klinikum

Az inzulinrezisztencia gyógyszeres kezelése

Az inzulinrezisztencia több betegség, szindróma pathogenezisében részt vesz, ezek közül a legfontosabb a metabolikus szindróma, a 2-es típusú cukorbetegség, a polycystás ovarium szindróma

COVID-19

A SARS-CoV-2-re adott antitest válasz COVID-19 betegekben

A SARS-CoV-2 vírus fertőzés kapcsán még nem ismerjük pontosan a szervezet antitest válaszát, illetve az antitestek kimutatásának klinikai értékét sem tudjuk még felmérni.