Hírvilág

Tiananmen téri eltiportak

2014. SZEPTEMBER 29.

Szöveg nagyítása:

-
+

Aj Vej-vej kínai képzőművész, politikai aktivista legnagyobb nagy-britanniai kiállítása nyílt meg a hét végén az angliai Blenheim-palotában, Winston Churchill néhai brit miniszterelnök szülőházában. A kínai képzőművész, aki nem hagyhatja el hazáját az ellene folyó per miatt, a több mint 50 képzőművészeti alkotást bemutató tárlat kialakítását a 300 éves palotában tevékenyen segítette oly módon, hogy elkészítették számára az Oxfordshire-ben lévő kastély számítógépes modelljét. "Az egész palotát lézerszkenneltük, és megalkottuk a virtuális világot, amelybe ő be tudott lépni" - idézte Michael Frahmet, a tárlat kurátorát a BBC honlapja. A kiállítás különlegessége, hogy a kínai művész mintegy 30 évre nyúló munkásságának alkotásait együtt mutatja be a kastély képzőművészeti kincseivel, amelyek közül jó néhány több száz éves. A blenheimi kiállítás számára készített új művek között van egy 45x2 méteres óriásszőnyeg, amelynek mintázata az 1989-es Tiananmen téri demokráciatüntetések tankokkal eltiport résztvevőit szimbolizálja. A vörös szalont porcelán rákok tengere borítja, a 2300 aprócska rák, amelyek mintha a kandallóból özönlöttek volna ki, a kínai cenzúrára utalnak. A zöld szalonban ősi Han-dinasztia korabeli vázákat állítottak fel, de nem a hagyományos mintázattal, hanem gépkocsik metállfényére átfestve. A palota kertjében lévő több mint harminc darab lapított gömb alakú porcelánból kialakított installáción mintegy két éven keresztül dolgozott Aj Vej-vej. Frahm elmondta, hogy a kiállítás létrehozása érdekében számtalan utazást tettek Pekingbe, és rengeteg e-mailt váltottak, Skype-on többször egyeztetettek a kínai képzőművésszel. A művek integrálásával a palotába azt akarjuk szemléltetni, miként hat a kortárs művészet egy 300 éves épületben. Aj Vej-vej kiállítása az első nagy kortárs művészeti kiállítás az 1704-ben épült palotában. Az épület Marlborough hercegének otthona, és arról híres, hogy 1874-ben itt született Winston Churchill, a későbbi brit miniszterelnök. A herceg fia, Lord Edward Spencer-Chuchill, a Blenheimi Képzőművészeti Alapítvány létrehozója. A blenheimi kiállítással egy időben nyílt meg a San Franciscó-i Alcatraz börtönben Aj Vej-vej tárlata, amely a világban politikai okokból bebörtönzöttek előtt tiszteleg. Az "(at) large: Ai Weiwei on Alcatraz" című installációt szombaton mutatták be először a közönségnek a San Francisco-öbölben lévő, egykoron legszigorúbban őrzött börtönszigeten. https://www.bbc.com/news/entertainment-arts-29369166 https://www.theguardian.com/artanddesign/2014/sep/26/ai-weiwei-among-greats-opulence-blenheim NZS Forrás: MTI 2014. szeptember 28., vasárnap

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok