Globálisan évente 10 millió ember veszíti életét daganatos megbetegedés következtében. Az emlőrák világszerte és hazánkban is a nők körében leggyakrabban előforduló daganatos megbetegedés. Európában több nő életét követeli, mint bármely más rák, holott az időben felismert emlődaganat jó eséllyel gyógyítható. Fontos leszögezni, hogy a rákos megbetegedések nem előzhetők meg, azonban életmódunk és lelki egészségünk is hatással lehet kialakulására és a betegség lefolyásának folyamatára.

Napjainkban a laikusok körében elterjedni látszik az elmélet, mely szerint a daganatos betegségek kialakulása mögött lelki sérülések és személyiségjegyek állnak. Mennyi ebből az igazság?

Magam is egyre gyakrabban találkozom olyan páciensekkel, akik a lelki sérülések és a betegségek kialakulása közötti összefüggéseket keresik. Ennek hátterében az a megfigyelés állhat, hogy szomatikus betegekkel dolgozó pszichológus, pszichiáter szakemberek gyakran találkoznak azzal a jelenséggel, hogy egy-egy megbetegedés előtt, az egyén nagyfokú traumát, vagy valamilyen megterhelő élethelyzetet élt át. Ez a megfigyelés vezethetett tévesen arra, hogy egyes traumák, veszteségek, valamint egyes megbetegedések között egyenes ági okságot feltételezzenek, például, hogy az emlőrák hátterében párkapcsolati konfliktusok állhatnak. Azonban ez egy ennél sokkal összetettebb folyamat, ami nem ilyen egyértelműen meghatározható.

A pszichológia és a daganatos betegségek kapcsolatának kutatása már az 1970-es években megjelent az onkológiai ellátásban, azonban ekkor még a kutatások fő fókuszában a betegséggel való megküzdés, a túlélők életminőségének javítása, az orvos-beteg kommunikáció segítése és a palliatív ellátás állt. Az évek során zajlottak kutatások a rák kialakulását előidéző lélektani hatások definiálására, különböző rákra hajlamosító személyiségtényezők feltárásával („C” típusú személyiség koncepciója, amely a rosszindulatú daganat megjelenésével szorosan összekapcsolódó tulajdonságokra utal), de a kutatási adatok nem igazoltak szignifikáns összefüggést. Ennek oka részben az onkológiai betegek sokféleségével, illetve a betegség során megélt krízis személyiségformáló hatásával magyarázható.

Ha napjainkban nem is tudjuk egyértelműen meghatározni a különböző traumák, lelki sérülések és a daganatos megbetegedések ok-okozati kapcsolatát, az általános és tartós stressz hatással lehet a rosszindulatú elváltozások megjelenésére.

A megküzdés több szempontból fontos. Tartós, krónikus stressz esetén a szervezet egyensúlyi állapota eltolódik, számos fiziológiás változás jelenik meg a testben. Többek között a kardiovaszkuláris rendszer túlterhelődése, az emésztési egyensúly eltolódása és az immunrendszer gyengülése. Ezek – egyéb kockázati faktorok megléte mellett – kedveznek a daganatos betegség kialakulásának. Tartósan fennálló stresszhelyzet esetén fontos az egyén megküzdési mintázata, gyakran az elégtelen megküzdési mechanizmusok önmagukban daganatos betegség kockázati tényezői, mint például a fokozott alkoholfogyasztás vagy a dohányzás.

Maga a betegség diagnózisa, a kezelés és az esetleges halálozás lehetősége önmagában is jelentős krízist jelent a páciens számára. A kezelések nehézségei mellett a betegeknek ezzel is meg kell küzdeniük. Egy felmérés szerint például azoknak az emlőrákos nőknek, akik csupán kiszolgáltatottságot és reménytelenséget éreztek, amikor megkapták a diagnózist, csökkent a tíz évvel későbbi életben maradási esélyük.

Tehát a tartós stressz mellett, akár egyetlen meghatározó trauma is szerepet vállalhat a betegségek folyamatainak alakulásában?

Ez így önmagában nem mondható, hiszen a daganat nem lélektani betegség, a kialakulásában és lefolyásának alakulásában számos genetikai és biológiai faktor játszik fontos szerepet. A korábbi traumák leginkább a betegséggel való megküzdésben játszhatnak esetleges szerepet. Az egyén egész addigi életútja, családi-biológiai hajlama, környezeti mintái egészen születéstől fogva befolyásolják azt, hogy mit tekint az egyén traumatikus élménynek, és hogyan küzd meg ezekkel. Van, aki a betegséget megoldandó feladatként, és van, aki fokozottan kontrollvesztett élethelyzetnek éli meg.

A stresszkeltő inger érzékelése során az egyénnek a hypothalamus-hypophysis-mellékvese tengelye aktiválódik, amely felkészíti a testet a megküzdésre vagy a menekülésre. A stresszre adott egyéni reakció függ az egyén agyi struktúráinak érzékenységétől, amely fejlődését a korai élmények befolyásolják.

A korai traumák kihatással vannak az agy strukturális fejlődésére, ezáltal a hypothalamus-hypophysis-mellékvese tengely működésére is. A kutatások alapján a korai traumát elszenvedett egyének akár semleges ingerre is erős és elhúzódó stresszreakcióval tudnak reagálni, gyakrabban küzdenek klinikai szintű szorongással, és depresszív állapottal. Ezek önmagában is jelentős kockázati tényezők.

Gyakran egy-egy megbetegedést valamilyen nagyobb trauma előz meg. A tudomány e téren való fejlődése hogyan alakítja az onkológiai kezelések struktúráját, lefolyását, hogyan segíti az onkopszichológia a betegek gyógyulási folyamatait?

Tény, hogy a daganatos betegek egészségének éppúgy része a pszichológiai állapotuk, azonban fontos leszögezni, hogy a traumák feloldása nem jelent biztos gyógyulást.

A daganatos betegek pszichés kezelésével, kísérésével foglalkozó onkopszichológia viszonylag új tudományterület, amely napjainkban a már kialakult betegséggel való megküzdés mellett az önkárosító magatartásformák prevenciójára, és a stresszel való megküzdésre összpontosít.

2020-ban az onkopszichológiai ellátás irányelvei bekerültek az egészségügyi irányelvek közé, klinikailag igazolt hatékonyságú protokollokkal segítve az onkológiai betegeket. Az onkológiai kezelésben lévő pácienssel a betegségfolyamat során többek között sokat dolgozunk a különböző megküzdési mechanizmusokkal. Ezen munka hatására új, hatékonyabb coping technikák kialakítása is történhet, amely viselkedésváltozás az agyban is képes strukturális változást létrehozni. Ennek eredményeképp a korábban fenyegető ingerek kevésbé félelmetessé válhatnak, így a beteg tartalmasabb, teljesebb életminőséget képes megélni, amely pozitívan befolyásolhatja betegsége végkimenetelét.