Hírvilág

Szöveg nagyítása:

-
+

Korai polaroid képeitől az utolsó felvételekig a modern fotográfia sokáig vitatott alakja, Robert Mapplethorpe teljes életművét áttekinti a Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum (Lumú) péntektől látogatható, csaknem 200 fotót felvonultató retrospektív kiállítása. Robert Mapplethorpe viszonylag rövid élete során is olyan életművet alkotott a hetvenes-nyolcvanas években, hogy neve ma már megkerülhetetlen az egyetemes művészettörténtben. 1989-ben bekövetkezett halála óta fotói beutazták a világot, de külön kiállításon Budapesten sajnos még nem lehetett őket látni - emlékeztetett a kiállítás csütörtöki sajtótájékoztatóján a Lumú igazgatója. Bencsik Barnabás kiemelte: a tárlat látogatói egy olyan művész életművével találkozhatnak, aki hitet tett az identitás maximális kifejezése, a művészi kifejezőerő legteljesebb szabadsága mellett, aki képeivel egy olyan világot tárt fel, amely addig ismeretlen volt a nagyvilág számára. Fotói akkoriban ellentmondásos fogadtatásban részesültek, de azóta a nemzetközi múzeumi világ legkeresettebb alkotásai közé tartoznak - fűzte hozzá. Mint Michael Ward Stout, a New York-i Robert Mapplethorpe Alapítvány elnöke felidézte, az utazó kiállítás Düsseldorf, Berlin, Stockholm és Milánó után érkezett Budapestre, ahol igen impresszív, nagyszabású kiállítótérbe került. Robert Mapplethorpe röviddel halálát megelőzően hozta létre a nevét viselő alapítványt, amely szinte teljes munkásságát őrzi: mintegy 14 ezer zselatinnyomatot, 1800 polaroid felvételt, fiatal korából származó kollázsokat és számos egyéb munkát - számolt be Michael Ward Stout. A művészt mindvégig a tökéletes képet kereső formai igény vezette. Fotói azonban nemcsak erről szólnak, hanem egy nagyon komoly társadalmi diskurzusnak is részei, amely az identitás képződéséről, megéléséről, alakulásáról szól. A témákon túlnyúlóan is rendkívül egységes szemléletet mutató anyagot tematikus csoportok szerint rendezték el, két bejárási útvonalat kínálva; a fiatalabbak így elkerülhetik a nekik nem ajánlott termeket. Mapplethorpe ifjúkorától a halála előtti hetekig számtalan önarcképet készített, melyekből gazdag válogatást nyújt a Lumúban látható retrospektív kiállítás. A közönség a fotográfus tucatnyi művészportréjával és ezeken többek között Andy Warhollal, Annie Leibovitzcal vagy Donald Sutherlanddel is találkozhat. Robert Mapplethorpe korai időszakát idézik a hetvenes évek elejéről származó, színes és fekete-fehér polaroid felvételei, melyeken gyakran felbukkannak műtermi fotóinak témái is. A kiállítás hangsúlyos részét képezik a művész fekete férfiakról, testépítő nőkről készített aktfotói, melyeken többnyire antik és reneszánsz szobrokat idéző kompozíciót alkalmazott. Mapplethorpe-ot szexuális tartalmú, nemi szerveket ábrázoló képei készítésénél sem a vágykeltés közvetlen szándéka vezette, hanem a formai tökéletesség keresése utáni elkötelezettség. MTI 2012. május 24., csütörtök

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Gondolat

Mire képes az ember, mire képtelen? Mire hajlandó és mire hajlamos?

Mindannyiunkban élnek válaszok a fenti kérdéseket illetően. Mind rendelkezünk egyfajta realitással, a mindennapjainkat észrevétlenül meghatározó ember- és világképpel. Rutger Bregman, korunk egyik kiemelkedő, holland származású történésze 2020-ban megjelent nemzetközi bestsellerében arra vállalkozik, hogy forgasson egyet látásmódunk kaleidoszkópján. Ráadásul szofisztikált humorral, világos, inspiráló gondolatmenetekkel és személyes hangvétellel. Talán többünknek volt kedvenc tanára, aki egyszerre volt intelligens, közvetlen és szórakoztató. Bregman e kötetben épp ilyen.

Gondolat

A gyógyítás esztétikájáról Nagy Edina előadása alapján

Az ELTE Esztétika Tanszéke 2021-ben online előadás-sorozatot szervezett „Bevezetés az esztétikába” címmel. Az érdeklődő közönség változatos szemszögekből ismerkedhetett az esztétikai tudományának alapkérdéseivel és kurrens kutatási területeivel: szép-e a szép, mit keres egy konzervdoboz a múzeumban, mi az improvizáció vagy éppen a provokáció szerepe a művészetben stb. Nagy Edina adjunktus, aki többek között a kritikus és szociálisan elkötelezett művészeti gyakorlatokra koncentrál a kutatásaiban, „Orvoslás és művészet találkozása a boncasztalon” címmel tartott előadást. A rendelkezésére álló egy órában nemcsak az orvoslástörténet és a művészettörténet kapcsolódási pontjait vázolta fel, hanem a kritikai értelmezés lehetőségeit is. Emellett ma alkotó művészeket, kortárs műalkotásokat is ismertetett két 2021-es kiállítás kapcsán.

Gondolat

Mindig van hiba a kristályban?

SÁNDOR Zsolt

Napjaink markáns vizuális élménye, ahogyan a fotográfiák soha nem látott pompában tárják elénk a világ részleteit. Elérkezett volna hát a tökéletes kép kora?

Hírvilág

Kis magyar parádé: 2012. október 23.

KüM: elfogadhatatlan, hogy polgártársainkat zsidó identitásuk miatt becsméreljék

Hírvilág

"A többség velünk van": küzdelem a dohányzás ellen

A nemdohányzók védelmében kampányt indított az egészségügyi államtitkárság