Hírvilág

Pályázzon a Velencei Biennáléra

2014. NOVEMBER 11.

Szöveg nagyítása:

-
+

Kiírták hétfőn az 56. Velencei Nemzetközi Képzőművészeti Biennále magyar pavilonjában rendezendő kiállítás pályázatát, melynek eredményhirdetése 2015. január 7-én várható. Az 1895 óta rendszeresen megrendezett Velencei Biennále a mindenkori kortárs képzőművészet egyik legjelentősebb nemzetközi seregszemléje. Az egyes országok által a velencei Giardiniben fenntartott önálló kiállítási épületekben létrehozott tárlatokat jórészt nemzeti biztosok koordinálják, az általuk megbízott kurátorok, művészek és más közreműködők révén - emlékeztetett a pályázatot lebonyolító Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK). A Velencei Biennále nemzeti biztosa, Balatoni Mónika által kiírt pályázaton életkori megkötés nélkül minden olyan személy vagy csoport indulhat, aki vagy amely jártas a kortárs képzőművészetben és rendelkezik kiállítás-rendezői gyakorlattal, valamint nemzetközi kiállítási referenciával. A pályázat beadási határideje december 12. A MANK tájékoztatása szerint a kiállítás előkészítéséhez, lebonyolításához és promóciójához szükséges anyagi forrást az Emberi Erőforrások Minisztériuma biztosítja; a kiállítás megépítésének és a kapcsolódó katalógusnak az együttes költségkerete nem lehet magasabb 20 millió forintnál. Amennyiben a tervezett költségek meghaladják ezt a keretet, a pályázó köteles írásbeli nyilatkozatot benyújtani a pluszköltségeket finanszírozó támogatójától. A pavilon működtetésének költségeit a pályázatban csak abban az esetben kell szerepeltetni, ha az a projekt speciális volta miatt eltér a szokásostól. A költségvetésnek nem kell tartalmaznia a szállítási költségeket, kivéve, ha az szintén eltér a megszokottól. A promóció, valamint a Biennále Magyar Iroda fenntartási költsége sem terheli a kiállítás közvetlen költségkeretét. A pályaművek beadási határidejét követő 10 munkanapon belül a szakmai zsűri előtt zártkörű prezentációra kerül sor a MANK székhelyén. A zsűri kizárólag azokat a pályázókat hívja be prezentációra, akiknek a pályaművét gazdasági-logisztikai szempontból megvalósíthatónak tartja, szakmai szempontból pedig nemzetközi viszonylatban is relevánsnak ítéli meg. A döntéshozatal várható időpontja 2015. január 7.; a nyertes kihirdetésére a döntést követő egy héten belül kerül sor. A pályázat nyertesével a MANK megbízási szerződést köt. Amennyiben a szakmai zsűri nem talál megfelelő pályázatot, vagy a nyertes pályázat megvalósításának előkészítése a kurátornak vagy a kiállítóknak felróhatóan egy hónap elteltével nem halad előre, és ez veszélyezteti a magyar megjelenést, a nemzeti biztos saját hatáskörben eljárva jogosult a nyertestől a megbízást visszavonni, és új pályázat kiírása nélkül másik kiállítás megrendezéséről gondoskodni. Ennek során jogosult a pályázaton részt vett másik pályázót is megbízni. Az 56. Velencei Képzőművészeti Biennálét All the World's Futures címmel rendezik meg 2015. május 9. és november 22. között, Okwui Enwezor főkurátorságával. A magyar kiállítás pályázatának hivatalos kiírása a www.alkotomuveszet.hu honlapon érhető el. MTI 2014. november 10., hétfő

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Újabb tanösvény az egészségért

Az iszkaszentgyörgyi kastélyparkkal tovább bővült a Budapesti Szent Ferenc Kórház szív- és érrendszeri betegségek megelőzéséért létrehozott „A Kórház Út az egészséghez” kardioösvény-programja. Az intézmény országosan kilenc helyszínen létesített egészségmegőrző és rehabilitációs célú túraösvényeket.