Összefüggés van a vérrögképződés és a daganat között
2011. AUGUSZTUS 15.
2011. AUGUSZTUS 15.
Szöveg nagyítása:
Régóta ismert, hogy a daganatos megbetegedések eltéréseket idéznek elő a véralvadásban, ami vérrögképződéshez vezet. Azonban a Német Rákkutató Központ (Heidelberg) munkatársai szerint az összefüggés fordított irányban is igaz: a megnövekedett vérrögképződési hajlam magasabb daganatképződési kockázattal társul.
A XIX. században egy francia doktor, Armand Trousseau írta le először a rák és a vérrögképződés kapcsolatát. Ma már elfogadott tény, hogy a daganatok gyakorta járnak véralvadási zavarokkal, olyannyira, hogy az érelzáródás megelőzésére ezek a betegek alvadásgátló szert is kapnak. Ugyanakkor egyes öröklődő génvariánsok a vérzékenységgel ellentétes irányban, a véralvadás irányába tolhatják el a folyamatot, mely megnöveli a trombózis kockázatát. Becslések szerint a népesség 2-5 százaléka hordoz ilyen genetikai eltérést.
Hermann Brenner professzor és munkatársai véralvadás szabályozásában szerepet játszó hat gén variánsait tanulmányozták, hogy azok kapcsolatban állnak-e a vastagbéldaganatok kialakulásának kockázatával. A Journal of Clinical Oncology hasábjain olvasható tanulmány fókuszában a variáns gyakorisága állt 1800 vastagbélrákos, illetve ugyanennyi egészséges esetén. A munkacsoport megállapította, hogy a trombózis kockázatát növelő V. faktor Leiden-mutációja amennyiben mindkét kromoszómán jelen van, mintegy hatszorosra növeli a vastagbélrák kockázatát a mindkét kromoszómán vad típust hordozó egyénekhez képest. Ha csak az egyik kromoszóma érintett, a kockázatfokozódás nem számottevő.
Másik kapcsolatot jelenthet a véralvadás és a daganatképződés között a XIII. alvadási faktor variánsa. Ezen faktor mutációja nemcsak a vénás trombózis kockázatát, hanem a vastagbélrák kialakulásának rizikóját is csökkenti, mintegy 15 százalékkal. A másik négy gén eltérései az elemzés szerint nem befolyásolták a vastagbélrák kockázatát.
Ismert, hogy a véralvadás, és a daganatképződés folyamata kapcsolatba lehet egymással, ugyanis a szövetsérülés során aktiválódó trombin mind a véralvadék kialakításában szerepet játszik, mind a daganat vérellátását biztosító új erek kialakításában is közreműködik. A trombin ráadásul a daganatsejtek környező szövetbe való beáramlását is elősegíthetik.
A következő lépés azon, a véralvadást befolyásoló gyógyszerek feltérképezése lehet, amelyek a daganatokra is hatnak.
Forrás: Medipress
Kapcsolódó anyagok: LAM (Lege Artis Medicinæ) - 2011;21(05) Az alvadásgátlás fejlődése az elmúlt két évtizedben
A vérrögképződést is megakadályozhatják a koleszterintszintet szabályzó gyógyszerek
LAM (Lege Artis Medicinæ) - 2010;20(09)Az antikoaguláció új korszaka
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
Egészségpolitika
A blokkolóórák után most már személyesen ellenőrök is figyelik, ki tartózkodik a kórházakban. Ki dolgozik, ki fekszik a kórházi ágyakon, és hogyan használják például a diagnosztikai képalkotókat. Bármely nap és a nap bármely órájában érkezhet a mobilegység. Figyelnek, ellenőrzik, leleplezik, „lógnak”-e az egészségügyben dolgozók.
Egészségpolitika
Interjú Sinkó Eszterrel, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ egészségügyi közgazdászával. Meglátása szerint az egészségügy jelenleg „betegelhárító üzemmódban” dolgozik, zajlik az összeomlása.
„Ez egy veszélyes irány” – az eLitMednek nyilatkozó szakértőkkel értékeltük a jelenlegi helyzetet, illetve a most elfogadott salátatörvény részleteit.
Hírvilág
Kónya Ilona klinikai szakpszichológus a daganatos megbetegedések, köztük az emlődaganat kialakulásának lélektani vonatkozásait, pszichológiai hatásait és az onkopszichológiai tudományág feladatait vizsgálja.
Klinikum
A légzőgyakorlatokat könnyű megtanulni, és hatékonyak a vérnyomáscsökkentésben, javítják a diabetest, csökkentik a stresszt és a depressziót.
A tumor mint az alkotás forrása
A tumor mint az alkotás forrása – Interjú Kiss Richárd projektvezetővel
1.
2.
3.
4.
5.
Egészségpolitika
Hadiállapotként kezeli és így is reagál a kormány az egészségügy „rendezésére”1.
2.
3.
4.
5.
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás