Hírvilág

Óránként öt költő

2014. MÁRCIUS 17.

Szöveg nagyítása:

-
+

Idén több mint száz kortárs magyar költő olvassa fel verseit április 11-én, a Költészet napja alkalmából szervezett negyedik Versmaratonon, amelynek most először a felső tagozatos és középiskolai diákok is részesei lehetnek. A korábbi évekhez hasonlóan 12 órán keresztül, délelőtt 11-től este 11-ig váltják egymást a magyar költők a fővárosi Thália Színház Mikroszínpadán április 11-én, így ünnepelve a magyar költészet napját. A Magyar Napló Kiadó, a Magyar Rádió Zrt., a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap, valamint a Magyar Írószövetség közös rendezvénye Az év versei 2014 című antológia szerzőit invitálja a nagyközönség elé. A Magyar Napló Kiadó által gondozott kötet a tavalyi esztendő termésének legjavát gyűjtötte össze. A rádió munkatársai által vezetett Versmaratonon óránként öt-öt költő szerepel verseivel a színpadon, köztük Juhász Ferenc, Iancu Laura, Tamás Menyhért vagy Ágh István. Korábban is előfordult, hogy egy-egy költő, például a határon túlról, nem tudott személyesen részt venni, ezért telefonon jelentkezett be, ez azonban a hangminőség miatt nem mindig bizonyult jó megoldásnak, így idén inkább előre rögzített Skype-üzenetekkel hidalják át a távolságot - ismertette a Magyar Rádió vezetője. Ezúttal is elkészül majd a nap verse, amely úgy áll össze, hogy az elsőként felolvasó költő kezdősorához csatlakozva minden utána következő művész egy-egy sorral bővíti az alkotást, amelyből így a nap végére megszületik "egy szürreális vers". Jónás István hangsúlyozta: a Magyar Rádióban a költészet napja kiemelt fontosságú esemény, és a Versmaratonnal is sokat foglalkoznak majd. Újdonság, hogy a Kossuth Rádió honlapján az egész rendezvényt élőben közvetítik, emellett a Belépő, A Hely és a Közelről című műsorok a nap folyamán többször is tudósítanak a helyszínről. Emellett megjelenik a program a rádió hírműsoraiban, és a rendezvény hetében az RTV Részletes címlapján is költők szerepelnek majd a lapban megjelenő hosszú interjúhoz kapcsolódva. A köztévében a Kultikon és a Kívánságkosár foglalkozik az eseménnyel, a reggeli adás és a hírműsorok mellett. A vezérigazgató az újdonságok között említette, hogy bármely felső tagozatos és középiskolás osztály bekapcsolódhat a Versmaratonba. Előre elküldött e-mailben vagy videoüzenetben kérdéseket tehetnek fel a költőknek, ezeket a színpadon ki is vetítik. A legérdekesebb kérdéseket feltevő osztályok dedikált versesköteteket kapnak és arra is lehetőségük nyílik, hogy személyesen találkozzanak az érintett művésszel. Az oktatási államtitkárság tájékoztatja az iskolákat a lehetőségről, így a diákoknak és tanáraiknak lesz idejük felkészülni. A Versmaraton 45 perces blokkjait azonnal elérhetővé, letölthetővé teszik a honlapon, így attól kezdve akár egy egy tanórát is felépíthet a pedagógus az általa kiválasztott költő felolvasására. Emellett Az év versei 2014 antológia és a Versmaratonról készített DVD is megtalálható lesz minden iskolai könyvtárban - fűzte hozzá a vezérigazgató. Jónás István elmondta: a Versmaraton ötlete abban a meggyőződésben fogant, hogy a nagyközönség úgy tud közelebb kerülni a kortárs költészethez, ha személyesen hozzáférhetővé teszik a számára. Erre utal a rendezvény idei szlogenje is, a "Személyesen a vers". Úgy vélte, mostanra minden csatornát - a személyes megjelenést, a könyvet, a rádiót, a tévét és az internetet is - felhasználtak a cél érdekében, így már csak egy nyitott ember kell ahhoz, hogy a vers élménnyé váljon. Megjegyezte: minden évben felajánlják a költőknek, hogy bármely, általuk kiválasztott versük felolvasását is rögzítik a színház stúdiójában, és az alkotók mindig szívesen járulnak hozzá a Magyar Rádió ily módon is gyarapodó archívumához. Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke a Kárpát-medence legnagyobb szabású költészet napi rendezvényének nevezte a Versmaratont, megjegyezve, hogy az írószövetség örömmel népszerűsíti a versünnepet. Elmondta, hogy a Magyar Napló Kiadó évek óta a költészet napjára időzítve adja ki Az év verseit. A kötet szokás szerint kapható lesz a Versmaratonon is, ahol rögtön dedikáltatni lehet a jelen lévő művészekkel. 2014. március 16., vasárnap

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

PharmaPraxis

Antimikrobás szerek a patikai gyakorlatban

TÓSAKI Árpád

A baktériumfertőzés esetén alkalmazható készítmények széles tárháza áll a gyógyítók rendelkezésére. Egyes csoportjaik eltérő hatásmechanizmussal pusztítják el a kórokozókat. Jelen cikkben a baktériumok sejtfalszintézisére ható gyógyszerekkel ismerkedünk meg részletesebben.

Ökológia

Túlfogyasztás és lelki kiteljesedés – Gyulai Iván új kötetéről

A szerző ökológus, a hazai környezet-, és természetvédelem ismert szakembere és a fenntartható fejlődés fáradhatatlan kutatója és propagátora. Gyulai Iván e kötetében a fenntartható fejlődés koncepcióját mutatja be. Nagyon világosan, közérthetően, rendszerszemléletben. Onnan indul el, hogy a megközelítésmód fókuszában nem az emberi igények, hanem a szükségletek kielégítésének biztosítása áll. Ez a kérdéskör magyar irodalmában gyakran összekeveredik.

Gondolat

Gyömrői Edit – pszichoanalízisen innen és túl

Hosszú életútja végigkísérte a 20. századot, pályáját rekordmennyiségű lakóhely-, nyelv-, név- és szakmaváltás kísérte.

Hírvilág

Ki itt a Frankenstein?

NAGY Zsuzsanna

Mary Shelley alkotása felvetette a modern bioetika alapkérdéseit.

Gondolat

Béke velünk? Halasi Zoltánnal Csontos Erika beszélgetett

CSONTOS Erika

Halasi Zoltán költőként, esszéistaként, műfordítóként lett ismert és elismert. Már a publicisztikája is jelezte széleskörű érdeklődését a különféle kultúrák iránt, aztán egy váratlan fordulattal prózát kezdett írni. Még váratlanabb, hogy ez a próza az elsüllyedt kelet-európai zsidó kultúrát idézte meg. Az apropót hozzá egy lengyelországi zsidó költő jiddis nyelvű holokauszt-poémájának lefordítása szolgáltatta.