Hírvilág

Ókori hajót találtak a Kupa folyóban

2016. SZEPTEMBER 21.

Szöveg nagyítása:

-
+

Rakománnyal teli, római kori hajót vizsgálnak régészek a Kupa folyóban, Kamenskónál. Horvátországban ez a második ókori hajóroncs, amelyre archeológusok bukkantak Sziszek (Sisak) és Károlyváros (Karlovac) között az elmúlt években - közölte a helyi sajtó hétfőn. A hajó agyagcserepeket szállított, amelyeket görög alfa betűvel jelöltek meg. Van olyan, amelynek egyik oldalán egy macska mancsának, illetőleg egy szandál talpának lenyomata látható. Szakemberek szerint a cserép folyómeder oldalának megerősítésére vagy sírhelyek falának kirakására szolgált. Krune Zubic, a horvát restaurációs központ víz alatti részlegének archeológiai vezetője a sajtónak úgy nyilatkozott: a hajó szerkezete nagyon jó állapotban van, ami jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy a szakemberek jobban megismerjék a római kori hajóépítészet technikáját. A roncs nagy valószínűséggel az időszámítás utáni első századból származik, tölgyfából készült és két méter széles. Ugyanakkor még nem tudták megállapítani, mekkora volt a hossza a hajónak. Tizenkét méter, de akár 20-25 méter hosszú is lehetett - mondta Zubic. A teherhajó roncsait tavaly fedezték fel, de eddig hosszabb vizsgálatokat nem végezhettek rajta, mert magas volt a vízállás. Az ókori Rómából származó folyami hajómaradványok nagyon ritkák Európában. Amennyiben négy-öt éven belül teljesen megvizsgáljuk a leletet, el kell döntenünk, kiemeljük-e folyóból és konzerváljuk a roncsot, vagy a helyén hagyjuk - hangsúlyozta archeológus, majd hozzátette: mindenképp elkészítik a teljes másolatát. A hajó Károlyvárosból Sziszekre - vagy fordítva - szállította a cserepet. Sziszek jelentős központ volt abban az időben. Forrás: MTI MTI 2016. szeptember 19., hétfő 11:41

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Hétvégi lapszemle: érdemes készítenünk mellé egy csésze kávét?

LAPSZEMLE eLitMed

Reggeli kávé, rákkutató ókori egyiptomiak, rendszerszintű rasszizmus, életigenlés. Hétvégi lapszemle – külföldről és itthonról.