Hírvilág

Nincs kapcsolat az oltások higanytartalma és az autizmus között

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+

Egy új vizsgálat újabb bizonyítékot szolgáltatott arra, hogy az oltóanyagokban nemrég még megtalálható higanytartalmú tartósítószer, a timerozal nem növeli meg az autizmus kockázatát a gyermekekben. A kutatás feltárta, hogy azoknál a gyermekeknél, akik nagyobb mennyiséget kaptak a vegyületből oltások, illetve a méhen belül édesanyjuk által kapott vakcina formájában, egyáltalán nem emelkedett meg az autizmus előfordulása. „Az eredmények megerősítik a szülőket abban, hogy be kell tartaniuk a kötelező és ajánlott oltásokra vonatkozó előírásokat” – mondta el dr. Frank Destefano, az amerikai Betegségellenőrzési és Megelőzési Központ (CDC) Oltásbiztonsági Irodájának vezetője, a tanulmány rangidős szerzője. Az oltások és az autizmus közötti kapcsolattal kapcsolatos aggodalmak először több, mint egy évtizede merültek fel, amikor a brit Andrew Wakefield cikket jelentetett meg erről. Az orvos az idén visszavonta tanulmányát, amely élénk vitát váltott ki a szakemberek körében világszerte és hatására számos szülő döntött úgy, hogy nem adatja be gyermekének az MMR (kanyaró, mumpsz és rubeola elleni) oltást. Ennek hatására mindhárom betegség gyakoribbá vált. Az autizmus minden 110 amerikai gyermekből egyet érint, a tudósok a betegséget fejlődési zavarnak tartják, amelynek valószínűleg genetikai alapjai vannak. Az autizmus spektrum zavar különböző súlyosságú kórképeket takar az enyhe Asperger-szindrómától egészen a súlyos szellemi visszamaradottságig. Az autizmusnak jelenleg nincs ismert gyógymódja. A CDC kutatói 1994 és 1999 között született amerikai gyermekek adatait elemezte, akik közül 256 autizmussal diagnosztizált kicsit választottak ki, őket hasonlították össze 752 hasonló korú és nemű egészséges gyermekkel. Mindegy volt, a gyermek mikor került kapcsolatba timerozallal, méhen belül, csecsemőként vagy kisgyermekként, egyáltalán nem nőtt meg az autizmus kockázata, sőt azoknál, akik születésük és 20 hónapos koruk között kaptak ilyen oltást, csökkent a rizikó. Erre a tudósok azonban nem tudtak magyarázatot adni. Az eredmények alapján úgy tűnik, a timerozalt tartalmazó oltóanyagok is biztonságosak. Bár a legtöbb higanytartalmú vakcinát kivonták a forgalomból, az autizmus előfordulása világszerte emelkedik. Az sem jár fokozott kockázattal, ha egyszerre kap meg a gyermek többféle oltást. Forrás: Medipress

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Van, ahová hajnali 3-kor érkeztek a revizorok

KUN J Viktória

A blokkolóórák után most már személyesen ellenőrök is figyelik, ki tartózkodik a kórházakban. Ki dolgozik, ki fekszik a kórházi ágyakon, és hogyan használják például a diagnosztikai képalkotókat. Bármely nap és a nap bármely órájában érkezhet a mobilegység. Figyelnek, ellenőrzik, leleplezik, „lógnak”-e az egészségügyben dolgozók.

Idegtudományok

Egymásra ható elmék

SZEMLE eLitMed

Az agyak közötti szinkronitás szintje – ami minél erősebb, annál nagyobb élvezettel jár – szociális állatoknál, így az embernél is, előre jelzi a kapcsolat minőségét, állítja a gyorsan növekvő új kutatási terület, a kollektív idegtudomány.

Idegtudományok

Hogyan csökkenthetnénk a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát?

SZEMLE eLitMed

A magányosság 1,4-szeresre növeli a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát, míg számos gyógyszer szedése csökkenti, még több gyógyszer pedig növeli incidenciáját.

Egészségpolitika

Nihil faciendum?

KAPÓCS Gábor

A közelmúltban elképesztő képek jelentek meg a hazai sajtóban egy határszéli szociális otthon ágyipoloska-fertőzöttségét bemutatva. A tudósítások egyöntetűen arról szóltak, hogy az elmúlt időszakban az ágyipoloskák az otthon különböző épületeiben, lakószobáiban általánosan elterjedtek, így a bemutatott jelenség valójában több száz ott élő (és dolgozó) ember életét keseríti meg, és már huzamosabb ideje. Nem csupán megkeseríti mindennapjaikat, hanem egészségüket is veszélyezteti. Mert az ágyi poloska (Cimex lectularius) a vérszívó poloskák családjába tartozva elsősorban emberek vérével táplálkozik, így súlyos betegségek terjesztője is lehet.

Egészségpolitika

Az egészségügy vergődik a túlzott centralizáció és a pénzhiány miatt

Interjú Sinkó Eszterrel, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ egészségügyi közgazdászával. Meglátása szerint az egészségügy jelenleg „betegelhárító üzemmódban” dolgozik, zajlik az összeomlása.