Hírvilág

Mágia és racionalitás

2014. MÁJUS 08.

Szöveg nagyítása:

-
+

Kun Árpád kapta Boldog Észak című művéért idén az Aegon Művészeti Díjat és a vele járó nettó hárommillió forintot - közölték a szervezők a szerdai díjátadó gálát követően. Mint írták, a 2014-es díjazott mű újabb bizonyíték arra, hogy érdemes és izgalmas kaland kortársat olvasni: vudu istenek, kerekesszékben versenyző idős norvégok, sivatagi forróság és a gleccserek hidege, mágia és racionalitás találkozik ebben a kontinenseken átívelő történetben, ahol a főhős, egy fekete bőrű európai önmagát keresi országokon-városokon át, de mindenhol kívülállónak érzi magát mindaddig, amíg meg nem találja a szerelmet. A 2013-ban a Magvető Kiadónál megjelent mű visszhangjában többször kiemelik az irodalomtörténészek és a kritikusok, hogy szinte hagyományok nélküli a magyar irodalomban az az írói nyelv és szemléletmód, amely Kun Árpád sajátja. Család-, utaztató, identitás- és fejlődésregényként jellemzik a Boldog Északot. Ugyanilyen szokatlan az az írói gesztus, hogy a boldogságot választja témájának - mutattak rá a közleményben. Kun Árpád regénye "egyfajta Ember tragédiája: egy olyan üzenet hordozója, amely szerint ami az emberben legértékesebb, az elpusztíthatatlan és a legnehezebb körülmények között is újjászülethetik" - idézték Szörényi László zsűrielnök laudációját. A regény szerzője, Kun Árpád József Attila-díjas író 2006 óta családjával Norvégiában él egy fjord partján, és a helyi idősek otthonában dolgozik. Nem beszél kilenc nyelven, nem csörgedezik joruba és vietnámi vér az ereiben, mint hősének, az önéletrajzi vonatkozásokat mégsem nehéz felfedezni könyvében. Mostanában következő regényén dolgozik, és ahogy egy riportban ígérte: "a főszereplő könnyen összetéveszthető lesz majd velem, a szerzővel". A kiemelkedő szépirodalmi teljesítmények elismerésére az Aegon Magyarország Zrt. által 2006-ban alapított díjra idén minden eddiginél több, összesen nyolcvankét kortárs szépirodalmi művet jelöltek a kiadók. A szűkített tízes lista - amelyen a nyertes mű mellett Bereményi Géza Vadnai Bébi, Borbély Szilárd Nincstelenek - Már elment a Mesijás?, Csabai László Szindbád Szibériában, Esterházy Péter Egyszerű történet vessző száz oldal - a kardozós változat, Gergely Ágnes Két szimpla a Kedvesben, Krasznahorkai László Megy a világ, Takács Zsuzsa Tiltott nyelv, Tompa Andrea Fejtől s lábtól - Kettő orvos Erdélyben és Tóth Krisztina Akvárium című kötete szerepelt - a hétfős zsűri szavazatai alapján állt össze. A neves irodalmárokból, irodalomtörténészekből, újságírókból és pedagógusokból álló testület tagjai a nyertes műről egy többórás találkozón hozták meg konszenzusos döntésüket. 2014. május 7., szerda

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Gondolat

Pazarlás a szakpszichológusok mellőzése az egészségügyben – Interjú dr. Perczel Forintos Dórával

Törvényellenes a helyzet a pszichés betegségek ellátásban, mert hiányoznak az egészségügyben a TB-finanszírozású pszichoterápiás rendelők. Körülbelül 1500 klinikai szakpszichológus van az országban, s csak háromszázan dolgoznak az egészségügyben, mert nincs több állás – mondta dr. Perczel Forintos Dóra, a Szakmai Kollégium Klinikai szakpszichológia és Klinikai Szakpszichológus Pszichoterapeuta Tagozat vezetője, a Szakmai Kollégium titkára.

Gondolat

A szimbólumok és szertartások szerepe a modern kori ember életében

CSÖRGŐ Zoltán

Kezdetben úgy tűnt, hogy a tudományos gondolkodás uralkodóvá válása után az élet mindennapjainak mitológiai megközelítésű magyarázata elvesztette jelentőségét az emberi társadalmak életében. A felvilágosodás, majd a pozitivizmus - mert nem értette az értékeit - a tudomány “magasáról” lenézte, a babonás szokások szintjére degradálta, majd száműzte, eltűntette az emberiség évezredes tapasztalatait hagyományokba foglaló mitologikus és vallási formákat és helyükbe új hitet, a tudományba, mint az emberiség minden bajára gyógyírt nyújtó megismerő útba, minden kérdésre választ adó világmagyarázatába vetett hitet kínálta.

Gondolat

A szülés medikalizációja

DR.BÁNFALVI Attila

Gondolat

Gyógyító magyar mágiák

A mágikus gondolkodásmód máig föllelhető köznapi viszonyrendszerünk mélyén, és életünk nehéz pillanataiban mindannyian fordultunk már megnyugtató eszköztárához.

Gondolat

Mágia és orvoslás a történelem előtti korban

NEMES Csaba

A medicina kultúrtörténete címmel orvostörténelmi könyvet írt dr. Nemes Csaba, Németországban élő orvos.