Hírvilág

Külföldön több a beteg a háziorvosoknál

2014. NOVEMBER 03.

Az egészségügy óriási lemaradásban van, amelyet be kell hoznia, ezért is biztosít a kormány a költségvetésen keresztül jövőre több forrást egyebek mellett a háziorvosi rendszerre, a kórházak adósságállományának csökkentésére és a rezidensek ösztöndíjprogramjára is – mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára vasárnap Budapesten, sajtótájékoztatón.

A politikus felhívta a figyelmet arra, hogy a csütörtökön közzétett 2015-ös költségvetési javaslat szerint az egészségügy is olyan terület, amely több pénzből gazdálkodhat jövőre. Tovább szeretnénk folytatni a korábbi években elkezdett bérfejlesztést az egészségügyi dolgozók számára – jelentette ki Rétvári Bence.

Hozzátette, hogy az ennek alapját adó egészségügyi termékdíj – közismertebb nevén a chipsadó – szintén szerepel a jövő évi költségvetésben.
Kérdésre válaszolva hozzáfűzte: folyamatosan vizsgálják, hogy mely termékeket tudnák még bevonni az adó hatálya alá.
Az államtitkár a több forráshoz jutó területek között a legfontosabbnak a háziorvosi ellátást nevezte, amelyre jövőre 10,5 milliárd forinttal többet fordítanak. Az intézkedés hátteréről elmondta: abban bíznak, hogy sokakat azok közül, akik most még kórházakban, a különböző járóbeteg-ellátásokban jelennek meg, nemsokára már a háziorvosi rendszeren belül meg tudják gyógyítani. Más országokban sokkal több beteg gyógyítása történik a háziorvosoknál – jegyezte meg.

Rétvári Bence kiemelte, hogy 60 milliárd forintos általános céltartalék szolgálja jövőre a költségvetés intézményeinek adósságrendezését, ezen belül a kórházakét is. Az, hogy pontosan ennek hányadrészét fordítják majd a kórházak adósságainak csökkentésére, csak év közben derül ki, és függ attól is, hogy a kórházak milyen garanciákat vállalnak az adósságuk újratermelődésének elkerülésére – tette hozzá az államtitkár kérdésre válaszolva.

Úgy vélem, ez olyan bőséges keret, hogy nagyon sok kórházon lehet belőle segíteni – szögezte le.
Az államtitkár jelezte, a rezidensek ösztöndíjprogramját is tovább bővítik jövőre: a jelenleg 1700 résztvevőhöz további 700 rezidens csatlakozhat a plusz forrásoknak köszönhetően.

Emellett a légi mentés zavartalan működésének biztosítására plusz 581 millió forintot fordítanak, és az egészségügyi alapnak is 20 milliárd forinttal nő a költségvetési tétele.

A kereszténydemokrata politikust a sajtótájékoztatón pártja javaslatáról is kérdezték a boltok vasárnapi zárva tartásával kapcsolatban. Rétvári Bence elmondta: a javaslattal azokat a nagyáruházakban dolgozókat kívánják védeni, akik nem önszántukból vállalják a vasárnapi munkát, szemben a családi vállalkozásokban dolgozókkal.
A jövő évi költségvetési javaslat szerint egészségügyre 2015-ben 1276,152 milliárd forint jut, 6,5 százalékkal több a 2014. évinél.




MTI 2014. november 2., vasárnap

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Kapcsolódó anyagok

COVID-19

Enyhe tünetmentes, SARS-CoV-2-fertőzött járóbetegeknél észlelt íz- és szagérzékelési változások

A Covid-19-ről szóló beszámolók a betegség súlyosságától függően, tünetileg leggyakrabban a lázat, a fáradtságot, a száraz köhögést, az izomfájdalmat és a légszomjat említik. Ugyanakkor a szerzők tudomása szerint eddig csak egy tanulmány foglalkozott Covid-19 fertőzötteknél a szag- vagy ízérzékelésben bekövetkezett változásokkal, és 34%-os prevalenciát állapítottak meg a kórházban kezeltek körében. Viszont a tanulmány nem közölt adatot a megváltozott érzékelés idejéről és a többi tünethez való viszonyáról.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Klinikum

Az inzulinrezisztencia gyógyszeres kezelése

Az inzulinrezisztencia több betegség, szindróma pathogenezisében részt vesz, ezek közül a legfontosabb a metabolikus szindróma, a 2-es típusú cukorbetegség, a polycystás ovarium szindróma