Hírvilág

Jogszabályváltozások a rezidensképzésben

2015. JÚNIUS 30.

Szöveg nagyítása:

-
+

A július 1-jén életbe lépő, az új egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképzésről (rezidensképzésről) szóló rendelet értelmében a rendszerbe újonnan belépők foglalkoztatása központi rendszerben történik, és valamennyi rezidens illetményét (a jogszabály szerinti járulékokkal együtt) központi költségvetési forrásból biztosítják. A rendelet szerint a munkáltatói jogköröket az Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központ (ENKK) látja el, és a rezidenseket közalkalmazotti jogviszony keretében foglalkoztatja. A rezidens a képzését - a korábbi rendszerhez hasonlóan - egy arra akkreditált egészségügyi szolgáltatónál tölti, amelyet az ENKK elsődleges képzőhelyként mint a munkavégzés helyét határozza meg. Ezen kívül a képzőhelynek vállalnia kell a szakvizsgázott rezidens foglalkoztatását legalább annyi időre, mint amennyi ideig a jelölt a képzését ott töltötte, kivéve, ha ezt a rezidens nem vállalja, ha háziorvosi képzésben vesz részt, illetve, ha kiemelt ösztöndíjban részesül már. A rendelet kitér arra is, hogy az ENKK a rezidensek felett csak az alapvető munkáltatói jogköröket - közalkalmazotti jogviszony létesítése, megszüntetése, illetmény megállapítása, munkakör és munkarend meghatározása - gyakorolja, míg a rezidens beosztására és az egyéb munkáltatói jogok gyakorlására az elsődleges képzőhelyként kijelölt egészségügyi szolgáltató jogosult. Ezek alapján tehát valamennyi rezidens jogszabályban előírt illetménypótlékát az ENKK költségvetéséből állják, a heti 48 órát meghaladó munkavégzésért, így az ügyeletért, a túlmunkáért, a készenlétért járó díjazást pedig az egészségügyi szolgáltatónak kell kifizetnie. A rendelet értelmében azon helyek esetében, amelyekre az elsődleges képzőhelyként kijelölt egészségügyi intézmény nem akkreditált, a képzés más helyen is lebonyolítható. A szakorvosképzésbe történő belépés a korábbi évekhez hasonlóan az új rendszerben is keretszámok szerint történik. A 2015-re egyetemi régiók szerint meghirdetett keretszámok - amelyek szakirányok szerinti megkötést, illetve további területi korlátozást nem tartalmaznak - ez év december 31-ig a régi rendszer szerinti támogatásigénylés útján tölthetőek be. Azaz az egészségügyi szolgáltatónak lehetősége van továbbra is kiválasztania a szakorvosjelöltet, aki a képzését majd nála tölti. A 2015. július 1. és december 31. között az éves keretszámok erejéig a szakképzésbe belépő, a jogszabályi feltételeknek megfelelő szakorvosjelöltek esetében a támogatott szakképzési helyeket automatikusan megítélik. MTI 2015. június 30., kedd

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Gondolat

Lasszóval fogják a rezidenseket - Interjú dr. Nyírády Péterrel

Tekintettel arra, hogy a társadalom elöregedik, egyre komolyabb társadalmi problémát jelentenek az urológiai megbetegedések. A nemzetgazdaságnak is fontos a betegségek korai felismerése, mert kezelésük költséghatékony, ellentétben a daganatos, nem jól kezelt, későn diagnosztizált betegségekkel – mondta dr. Nyirády Péter a szakmai kollégium urológia tagozatvezetője.

Hírvilág

Gyakorlatias betegjogvédelem

Az OBDK fennállásának első évfordulóján dr. Novák Krisztinát kérdeztük

Gondolat

Még nem kell a vészharangot kongatni – Interjú dr. Fejérdy Pállal

Elkeserítő a lakosság fogazati állapota, de ezt nem lehet csak arra fogni, hogy fizetni kell a fogorvosi kezelések nagy részéért. A betegek hatvan százaléka addig sem járt fogorvoshoz, amíg ingyenes volt, csupán akkor kereste fel az orvost, ha fájt a foga. Az ország egyenetlenül lefedett ellátás tekintetében, melynek oka, hogy az egyes területek nem biztosítanak megfelelő egzisztenciát a fogorvosoknak. A legkedvezőbb az ellátás ország nyugati felében, ahol virágzik a fogászati turizmus- ismertette dr. Fejérdy Pál, a szakmai kollégium fog-és szájbetegségek tagozat elnöke.

Gondolat

Bizonyítani kell: költségcsökkentő a gyógyszerészi gondozás - Interjú dr. Télessy Istvánnal

Felrázta a gyógyszerész társadalmat a patikák kereskedelmi tevékenysége, de a jogszabályváltozások után újra konszolidálódik a gyógyszertári világ. Újra a beteggondozás került az előtérbe. Ez a gyógyszerésznek sikerélményt, a betegnek egészségnyereséget, a gazdaságnak költségcsökkentést eredményez – fogalmazta meg dr. Télessy István, a szakmai kollégium gyógyszerellátási gyógyszerészet (gyógyszerészeti) tagozat vezetője.

Hírvilág

Jogszabályváltozások az egészségügyben

Annak ellenére, hogy választási évben vagyunk, a jelenlegi kormányzati ciklusban még számos jogszabály megváltozására kell számítani az egészségügyben.