Hírvilág

Életmódváltással milliónyi életet hosszabbíthatnának meg

2015. JANUÁR 20.

Legalább hárommillió azoknak a száma, akik nem fertőző betegségekben, a várható élettartamnál korábban halnak meg Kínában, ahol igen magas arányban vannak kitéve a lakosok az ilyen megbetegedések veszélyének – írta kedden a Shanghai Daily című napilap.

Az újság az Egészségügyi Világszervezet (WHO) legfrissebb jelentését és kínai kutatásokat idézett. A WHO szerint az ázsiai országban 2012-ben 8,6 millióan haltak meg nem járványos krónikus betegségekben (főleg tüdőrák, szívelégtelenség, cukorbetegség vagy szívroham miatt). Ezek közül 3 milliónyi elkerülhető lett volna, ráadásul az ebbe a kategóriába tartozó betegségek kialakulásának esélye a veszélyforrások nagy száma miatt "aggasztóan magas" az országban – fogalmazott a jelentés.

A világszervezet szerint pusztán életmódváltással milliónyi életet hosszabbíthatnának meg Kínában, hiszen a férfiak több mint fele dohányzik, ötből négy felnőtt nem mozog eleget, minden ötödik 18 éven felülinek magas a vérnyomása, s a túlzott alkoholfogyasztás is komoly problémákhoz vezet – sorolja a WHO az okokat.

Kínai kutatók korábban arra hívták fel a figyelmet, az elhízás és a cukorbetegség járványszerűen terjed az országban. A hivatalos statisztikák szerint tavaly több mint 100 millió kövér ember volt Kínában, ez 2005-höz képest ötszörös növekedés. Az elhízottak számát a WHO 2010-ben a lakosság 38 százalékára becsülte, ami 430 millió főt jelent. A prognózisok szerint az évtized végére a túlsúlyosok számának megduplázódása várható, ami – az azzal járó betegségek miatt - hatalmas terhet ró majd a kínai egészségügyi rendszerre. A rák és érrendszeri megbetegedések mellett a cukorbetegség már ma is a harmadik leggyakoribb halálozási ok az országban, és 93 millió főt érint, számuk szakértői becslések szerint 2030-ra további 40 millióval nőhet majd.

Az egészséges életmód népszerűsítésére a kormány tavaly kampányt hirdetett meg a 2014-2020 közötti időszakra. A hatóságok a köztereken, iskolákban, bárokban, éttermekben való dohányzás visszaszorítására is újabb és újabb erőfeszítésekkel próbálkoznak – azonban ezek jelentősebb eredménye egyelőre még várat magára.

MTI 2015. január 20., kedd

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

EESZT - állandó társ a háziorvosi ellátásban

Az EESZT talán a háziorvosok számára nyújtja a legtöbb segítséget, mivel megismerhetik betegük kórelőzményeit, melyek tekintetében eddig a páciensre voltak utalva. A NEAK által ellenőrzött kötelező adatszolgáltatás biztosítja számukra, hogy a szükséges információkat megtalálhassák a rendszerben, azonban részükre is előír kötelezettségeket, amiket a napokban megjelent jogszabály-módosítás alapján az egészségügyi államigazgatási szerv is ellenőrizni fog.

Hírvilág

A kényszerbetegség kulcsa

Népszerű elképzelés, hogy a kényszerbetegségre jellemző cselekvéseket, mint például az állandó kézmosást zavaró obszesszív félelmekre adott reakcióként végzik a betegek. Ezt azonban megkérdőjelezik az új kutatási eredmények.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Klinikum

Az inzulinrezisztencia gyógyszeres kezelése

Az inzulinrezisztencia több betegség, szindróma pathogenezisében részt vesz, ezek közül a legfontosabb a metabolikus szindróma, a 2-es típusú cukorbetegség, a polycystás ovarium szindróma

Gondolat

Münchhausen báró és az ő szindrómája

Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt, akinek neve a nagyotmondással forrott össze, 295 éve, 1720. május 11-én született.