Hírvilág

Egységes ellátási nívó is kell

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+

Az egészségügy átalakításában hangsúlyos szerepet kap a betegirányítási rendszer, amelyet a meglévő és valós betegmozgások figyelembevételével kívánnak kialakítani. Az EgészségMonitor Kutató és Tanácsadó Nonprofit Közhasznú Kft. munkatársai az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés egyenlőtlenségeit vizsgálta, kutatásuk első szakaszában a 2008-ban elvégzett, 63 ezer közfinanszírozott szürkehályog műtét adatait elemezték. Míg az ilyen műtétek többségét más országokban jellemzően az egynapos sebészeti ellátás keretében biztosítják az intézmények, addig hazánkban ennek aránya még messze elmarad a fejlett országokétól, mindössze 22 százalék. Valószínűsíthető azonban, hogy az intézményeket visszatartja az egynapos műtétek elvégzésétől vagy jelentésétől az, hogy az ágyszám kihasználtság csökkenése azonnali TVK csökkentést is jelent számukra. Bár az egynapos ellátás a büdzsé számára gazdaságosabb lenne, ugyanakkor ennek háttérszükségletei nem biztosítottak, különösen a kisebb településeken nincsen megfelelő szociális környezet, közlekedés, otthonápolási szolgálat a hazatérő beteg számára. A kutatás eredményei alátámasztották, hogy hatékony betegút-szervezéssel, az egynapos ellátáshoz való hozzáférés javításával, az igénybevételhez igazított kapacitásszervezéssel több százmillió forintnyi forrás lenne felszabadítható. Azonban a szükségletalapú finanszírozást a jelenlegi Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) nem tudja megoldani. Hazánkban az ellátás minősége nagyban függ attól, hogy a páciens hol lakik. A régiók szerinti felosztásban a legtöbb egynapos szürkehályog műtétet Nyugat-Dunántúlon, a legkevesebbet Észak-Alföldön végezték. Kistérségi szinten azonban előfordult, hogy az egynapos beavatkozások aránya több mint 90 százalék volt, máshol pedig egyszer sem operáltak így. A nagyobb településeken élők nagyobb eséllyel jutnak a korszerűbb ellátáshoz, hiszen az itt lakók 24 százalékát már hazaengedték az operáció napján, míg ugyanez az arány az 1000 fő alatti kistelepüléseken élők esetében csupán 14 százalék volt. A műtétek felét egyébként az országban lévő, 72 szürkehályog műtétet végző intézmény negyedében végezték el, néhány ellátó éves műtétszáma még a szakmai protokollban előírtat sem érte el. Továbbra is megfigyelhető a budapesti túlsúly az ellátásban, a beteg az utazással járó többletköltséget is vállalva útra kel azért, hogy megfelelő ellátást kapjon. A 2008-ban szürkehályog műtétre az esetek mintegy 10%-ában másik régióban, közel 20%-ában másik megyében, közel felében pedig másik kistérségben került sor. Legnagyobb arányban a Dél-Alföldi régióból léptek ki a betegek az operáció miatt, a pest megyei páciensek döntő többsége pedig budapesti intézményt keresett fel. A betegek tehát nem mindig a lakóhelyükhöz legközelebbi intézményt keresik fel a műtétet céljából, kistérségi szinten előfordult, hogy a páciensek csupán 10 százaléka választotta a saját kistérségében lévő ellátó helyet. Míg az OEP betegszállításra és utazási költségtérítésre 2010-ben összesen 10 milliárd forintot tervezett, így számottevő tétel lehet ezek megtakarítása úgy, hogy a páciensek a legközelebbi intézményt választják. A távolabbi intézmény igénybevételét az egyéni fogyasztói választáson kívül a követett beutalási rend, illetve a területi ellátási kötelezettség (TEK) rendszere is befolyásolja, mivel nem minden esetben a legközelebbi szolgáltató az ellátásra kötelezett, s ha a páciens mégis a közelebbi intézményt választja, eltér a kijelölt betegúttól. Az egészségpolitikának ugyanakkor meg kellene határoznia a főbb irányvonalakat: fenntartja-e a TEK-et, a kötött betegutakat, vagy választási lehetőséget biztosít a betegnek? Az EgészségMonitor kutatása rámutatott arra, hogy az utazási távolságok nem játszanak nagy szerepet a tényleges igénybevételnél, így az intézménykoncentráció várhatóan nem riasztja majd el a pácienseket attól, hogy a jobb ellátás érdekében többet utazzanak és költsenek. Ugyanakkor elengedhetetlen a garantált, egységes ellátási nívó biztosítása, mert amíg a beteget másként operálják meg Győrben mint Sopronban, addig Győrbe fog menni a jobb ellátás érdekében. eLitMed.hu, T.O. 2011-03-21

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Van, ahová hajnali 3-kor érkeztek a revizorok

KUN J Viktória

A blokkolóórák után most már személyesen ellenőrök is figyelik, ki tartózkodik a kórházakban. Ki dolgozik, ki fekszik a kórházi ágyakon, és hogyan használják például a diagnosztikai képalkotókat. Bármely nap és a nap bármely órájában érkezhet a mobilegység. Figyelnek, ellenőrzik, leleplezik, „lógnak”-e az egészségügyben dolgozók.

Egészségpolitika

Alapvetően alakulhat át a gyógyszerhozzáférés - Interjú Molnár Márkkal

KUN J Viktória

„A beteg egyre gyakrabban találkozik majd azzal, hogy amikor a támogatott, és eddig viszonylag olcsó készítményéért bemegy a patikába, a korábbi óriási választékból csak egy-kettő maradt, aztán már egy sem. Az utóbbi egy évben jelentősen megnőtt az ellátási problémák száma és súlyossága, és az is érezhető, hogy a háttérben meghúzódó okok tendenciózusak” – nyilatkozta az eLitMednek Molnár Márk egészségügyi közgazdász, gyógyszerpiaci szakértő, aki beszélt a gyógyszerellátás múltjáról, jelenéről és jövőjéről is.

Egészségpolitika

Nihil faciendum?

KAPÓCS Gábor

A közelmúltban elképesztő képek jelentek meg a hazai sajtóban egy határszéli szociális otthon ágyipoloska-fertőzöttségét bemutatva. A tudósítások egyöntetűen arról szóltak, hogy az elmúlt időszakban az ágyipoloskák az otthon különböző épületeiben, lakószobáiban általánosan elterjedtek, így a bemutatott jelenség valójában több száz ott élő (és dolgozó) ember életét keseríti meg, és már huzamosabb ideje. Nem csupán megkeseríti mindennapjaikat, hanem egészségüket is veszélyezteti. Mert az ágyi poloska (Cimex lectularius) a vérszívó poloskák családjába tartozva elsősorban emberek vérével táplálkozik, így súlyos betegségek terjesztője is lehet.

Egészségpolitika

Az egészségügy vergődik a túlzott centralizáció és a pénzhiány miatt

Interjú Sinkó Eszterrel, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ egészségügyi közgazdászával. Meglátása szerint az egészségügy jelenleg „betegelhárító üzemmódban” dolgozik, zajlik az összeomlása.

Hírvilág

Test és lélek kapcsolata

Kónya Ilona klinikai szakpszichológus a daganatos megbetegedések, köztük az emlődaganat kialakulásának lélektani vonatkozásait, pszichológiai hatásait és az onkopszichológiai tudományág feladatait vizsgálja.