Hírvilág

Czóbel a világpolgár

2014. MÁJUS 27.



Az 1971-es Műcsarnokban rendezett tárlat óta nem volt olyan, a Czóbel Béla-életművet egészében bemutató kiállítás, mint amilyen a szentendrei MűvészetMalomban látható péntektől.

A Czóbel, egy francia magyar című kiállítás csaknem kétszáz műalkotása révén a közönség újra együtt láthatja Czóbel Béla (1883–1976) jól és kevésbé ismert, illetve régen látott műalkotásait – mondta Berényi Marianna.

A kiállított művek között olyanokkal is találkozhat a közönség, amelyek 100 éve nem szerepeltek sem magyar, sem külföldi kiállításon, emellett vannak olyanok is, amelyek a legfrissebb kutatások során kerültek elő, s most láthatók először.

„A rendezők szándéka azonban nemcsak a művész eddig sokak számára ismeretlen, külföldön őrzött, ritkán látható képeinek bemutatása volt, hanem az életművel kapcsolatos fotók, írásos és egyéb jellegű dokumentumok előtárása is” – hívta fel a figyelmet a múzeum munkatársa. A modern magyar festészet egyik legmeghatározóbb, nemzetközi rangú alakja igazi világpolgár is volt, aki élt és alkotott Münchenben, Berlinben, a hollandiai Bergenben, második otthona azonban Párizs volt, ahová többször visszatért. 1948 után haláláig a teleket ott töltötte, a nyarakat pedig Szentendrén.

Berényi Marianna kiemelte: csupán az életmű egy részét ismerjük, mert Czóbel kalandos életútja során többször költözött, menekült, időnként képeinek nyoma veszett. Alkotásainak sorsa olykor drámai fordulatot is vett: amikor az első világháború idején el kellett hagynia Franciaországot, a Montparnasse-on bérelt műtermét lefoglalták, benne maradt képeit 1921-ben elárverezték. A MűvészetMalom kiállításán most ebből a korai időszakból is jelennek meg alkotások.

Berényi Marianna felidézte, hogy Czóbel a képeit már fiatal művészként is értékesíteni tudta, voltak, akik kifejezetten gyűjtőivé váltak Párizsban, Hollandiában, Berlinben vagy az Egyesült Államokban, alkotásainak jelentős részét – köztük számos főművet – a párizsi Galerie Zak értékesítette, s így ezeket a magyar közönség kevésbé ismerheti.

A pénteken nyíló kiállításon a közönség számos külföldi és magyar köz- és magángyűjteményből származó alkotással találkozhat, így például a párizsi Pompidou Központ vagy egy neves chicagói magángyűjtő kincseivel is.

A MűvészetMalomban rendezett kiállítás létrehozása a Ferenczy Múzeum számára jelentős szervező munkát jelentett: egyebek mellett ötvenöt kölcsönzési kérelemmel fordultak a világ különböző gyűjteményeihez, ugyanakkor meglepetéseket is tartogatott a munka. A bernriedi Buchheim Museumot megkeresve kiderült, hogy a kért, Czóbel expresszionista korszakából származó mű mellett további három – a szakma számára sem ismert - festményt is őriznek. „Ezek szintén láthatók lesznek” - jegyezte meg a szakember.

Ugyancsak váratlan fordulatot jelentett, amikor az előkészületek során a szentendrei Czóbel Múzeum gyűjteményében őrzött, egyik Hollandiában festett kép hátoldalán felfedeztek egy eddig vörös festék által rejtett ismeretlen alkotást is. Ez is megtekinthető lesz az augusztus végén záró kiállításon – tette hozzá Berényi Marianna.

A több mint hét évtized munkásságát felölelő tárlat kurátora Barki Gergely, Bodonyi Emőke, Jurecskó László és Kratochwill Mimi.

Forrás: MTI

2014. május 27.,

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Szentivánéj Szentendrén

Múzeumok és galériák Szentivánéje Szentendrén

Gondolat

Szenvedek, mint egy kis napsütés a hideg vízben

Paul Éluard francia költő1895. december 14. — 1952. november 18.

Hírvilág

Jelentős kortárs kiállítások: Szentendre tervei

Gulyás Gábor: a képzőművészet valódi fővárosa lehet Szentendre

Hírvilág

Magyar modernizmus indulása

Francois Gachot gyűjteménye is szerepel a Kieselbach téli árverésén

Hírvilág

Egy orvos a modern művészetért

Zsembery Dezső orvos és magángyűjtő kiállítása Esztergomban

1.

Ideggyógyászati Szemle Proceedings

TEVA Szimpózium
OKT 28.

2.

Ideggyógyászati Szemle Proceedings

Novartis Szimpózium: megfontolások az SPSM kezelése kapcsán
OKT 28.

3.

Ideggyógyászati Szemle Proceedings

Esetismertetések II.
OKT 28.

4.

Ideggyógyászati Szemle Proceedings

Hazai neuroimmunológiai műhelyek: Szeged
OKT 28.

5.

Ideggyógyászati Szemle Proceedings

Esetismertetések I.
OKT 28.