Hírvilág

COPD-ben szenvedő betegek távkezelése

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+

A betegek aktív közreműködésével végzett távkezelés alkalmazásával időben felismerhető és kezelhető a COPD súlyosbodása. Amerikai kutatók egy retrospektív vizsgálat keretében 100 olyan, előrehaladott COPD-ben szenvedő beteg klinikai adatait tekintették át, akik egy automatizált távkezelési programban vettek részt. Az eredmények azt mutatták, hogy a résztvevők körében számottevően csökkent az előre nem tervezett egészségügyi beavatkozások száma. Minden beteg egy kicsi, drótnélküli elektronikus eszközt kapott, amely naponta tett fel az egészségi állapotára vonatkozó kérdéseket – pl. hogy könnyen kap-e levegőt, előírás szerint vette-e be a gyógyszereit, kipihentnek érzi-e magát stb. Továbbá, a készülék segítségével a beteg meg tudta mérni a testhőmérsékletét, a vér oxigenizált hemoglobin-szintjét (pulzus oximéter), a szívfrekvenciát, a légzésfrekvenciát és egyéb paramétereket. A készülék segítségével legalább 25 fontos paraméter monitorozható, költséghatékony módon (havonta 50$). A rögzített adatokat a készülék naponta továbbította egy monitorozó központba, ahol egy képzett nővér átnézte a beteg válaszait, tüneteket, életfunkcióit és a gyógyszerezést. A dekompenzáció indikációján alapuló beavatkozásokra a kezelőorvos mérlegelése szerint került sor. A kutatás vezetője, Dr. Toby R. Smith szerint az önmonitorozással kombinált távkezelés alkalmazása egyrészt segíti a betegek tájékozódását a betegségükkel kapcsolatban, másrészt jobb hozzáférést biztosít számukra az egészségügyi ellátórendszerhez, hiszen az adatokat értékelő nővér folyamatosan figyelemmel kíséri a beteg állapotát. A kutatók azt találták, hogy a monitorozott időszak alatt jóval kevesebb betegnél lépett fel a COPD exacerbatioja, mint az előző évben. A csökkenés átlagértéke 0,14 kórházi felvétel/év volt, ami 14,6%-os relatív csökkenésnek felel meg. A betegek előre nem tervezett kórházi felvételeinek száma csaknem megfeleződött a vizsgálat előtti évhez képest (3,59 felvétel/év, illetve 1,95 felvétel/év, a relatív csökkenés 46%). A cikk konklúziója szerint „Bármi, ami a beteggel történő kommunikáció javítása érdekében történik, csak pozitív hatást eredményezhet. A telekommunikáció egyszerűbbé teszi mind az orvos, mind a beteg helyzetét, és jobb gyógyulási esélyekhez vezethet. A telemedicina alkalmazása a COPD-ben szenvedő betegek esetében tökéletes választásnak tűnik.” Szemlézte: Balogh András, eLitMed.hu, Forrás: Telemedicine Increases Compliance, Reduces Costs in Patients With COPD

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Klinikum

COPD-ben kockázatos a gabapentinoidok használata

A gabapentinoidok használata növeli a súlyos COPD-exacerbáció valószínűségét, állapította meg egy Annals of Internal Medicine-ben megjelent populációs kohorszvizsgálat.

Egészségpolitika

Alapvetően alakulhat át a gyógyszerhozzáférés - Interjú Molnár Márkkal

KUN J Viktória

„A beteg egyre gyakrabban találkozik majd azzal, hogy amikor a támogatott, és eddig viszonylag olcsó készítményéért bemegy a patikába, a korábbi óriási választékból csak egy-kettő maradt, aztán már egy sem. Az utóbbi egy évben jelentősen megnőtt az ellátási problémák száma és súlyossága, és az is érezhető, hogy a háttérben meghúzódó okok tendenciózusak” – nyilatkozta az eLitMednek Molnár Márk egészségügyi közgazdász, gyógyszerpiaci szakértő, aki beszélt a gyógyszerellátás múltjáról, jelenéről és jövőjéről is.

Idegtudományok

Egymásra ható elmék

SZEMLE eLitMed

Az agyak közötti szinkronitás szintje – ami minél erősebb, annál nagyobb élvezettel jár – szociális állatoknál, így az embernél is, előre jelzi a kapcsolat minőségét, állítja a gyorsan növekvő új kutatási terület, a kollektív idegtudomány.

Idegtudományok

Hogyan csökkenthetnénk a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát?

SZEMLE eLitMed

A magányosság 1,4-szeresre növeli a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát, míg számos gyógyszer szedése csökkenti, még több gyógyszer pedig növeli incidenciáját.