Hírvilág

Börtönök, zárt osztályok, idősotthonok

2014. FEBRUÁR 11.

Szöveg nagyítása:

-
+

Több mint nyolcezer panasz érkezett az ombudsmani hivatalhoz tavaly, az idei év egyik nagy feladata, hogy jövő év január elsejére az embertelen bánásmódot megelőző nemzeti rendszert kiépítsék - közölte az ombudsman sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten. Székely László elmondta, a tavalyi 8088 panasz több mint ezerrel haladta meg a megelőző évit. A múlt évben 2500-al több ügyet, összesen 9156-ot tudtak lezárni - tette hozzá. Az idén a hivatal egyik nagy feladata, hogy a kínzás és más embertelen bánásmód elleni nemzetközi egyezményből fakadó kötelezettségnek megfelelően kiépítse a nemzeti megelőző rendszert - közölte. Székely László szavai szerint az országban négyezer helyen - például börtönökben, kórházak zárt osztályain, idősek otthonában - kell majd folyamatos ellenőrzést végezni. Szólt arról, hogy a hivatal új törvényi feladatként január elsejétől működteti a közérdekű bejelentés rendszerét. Az elmúlt egy hónapban mintegy ötven bejelentéssel éltek, volt köztük jogszabályi kritika, korrupciós jellegű, valamint a közlekedéssel, parkolással kapcsolatos - mondta az ombudsman. Székely László közölte, eddig 22 ügyet zártak le, ebből hat panaszként folytatódott, 13 pedig nem minősült bejelentésnek és panaszként sem volt vizsgálható. A maradékot egyéb okok miatt nem vizsgálták. A közérdekű bejelentés - mint a közreadott sajtóanyagban olvasható - olyan körülményekre hívja fel a figyelmet, amelyeknek az orvoslása vagy megszüntetése a közösség vagy az egész társadalom érdekét szolgálja. A bejelentés, amelyet elektronikus úton is meg lehet tenni, javaslatot is tartalmazhat. Szalayné Sándor Erzsébet, a nemzetiségek jogainak védelmét ellátó biztoshelyettes arról beszélt: az idén nagy hangsúlyt szeretnének fektetni a szomszédos országok ombudsmani hivatalaival és nemzetközi szervezetekkel való intenzív munkakapcsolat kialakítására. Szintén erősítenék a kapcsolatot a nemzetiségi önkormányzatokkal és különböző nemzetiségi civil szervezetekkel. Közölte, a terveik szerint nemzetiségi jog érvényesülésének tekintetében az idén Békés és Baranya megyében tartanak majd terepvizsgálatot. Szabó Marcel, a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó biztoshelyettes az idei év programjairól szólva elmondta, 2014-re hirdették meg "a talaj évét", ennek keretei között a termőtalaj hosszú távú megóvásával kapcsolatos jogszabályi környezetet kívánják feltérképezni. Mint megjegyezte, szakemberek szerint a termőtalaj 17-szer gyorsabban merül ki, mint ahogy a jelenlegi terhelés mellett képes megújulni. Közölte, a tíz évvel ezelőtt Budapesten elfogadott, a gyermekek egészséges környezetével foglalkozó európai cselekvési terv emberi jogi vállalásokat jelent Magyarország számára. Ennek kapcsán olyan kérdésekkel szeretnének foglalkozni, mint például: hogyan biztosítható az olyan lakókörnyezet, amelyben a gyermekek egészségét nem veszélyezteti semmi. MTI 2014. február 10., hétfő

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Szakmai javaslat a Covid-19-járvány okozta tömeges megbetegedések és halálozások csökkentése érdekében hozandó intézkedésekre a negyedik hullámban

Tisztában vagyunk azzal, hogy a járvány elleni védekezésbe már mindenki belefáradt. Mégis, egészségügyi szakemberként tudjuk, hogy a Covid-19-járvány 4. hulláma során sem lesznek elkerülhetők a racionális korlátozó intézkedések. Hazánk jelenlegi átoltottsági szintjén a nyájimmunitás kialakulásával egyelőre nem számolhatunk, az ismét erősödő járvány a következő hónapokban több ezer áldozattal jár majd, elsősorban az oltatlanok között. Le kell számolnunk azzal a tévhittel is, hogy a beoltottság önmagában teljes biztonságot jelent! A hamis biztonságérzet az oltottak körében, a kiegészítő védelmi szabályok sutba dobása a járvány fellángolásának a melegágyát képezi az átoltottság mai szintje mellett.

Gondolat

Veszélyben az egyetemek autonómiája?

Tiltakozó közleményekkel „szavaznak” sorra az egyetemek az alapítványi átalakítás, illetve annak intézési módja ellen. Professzorok, munkatársak, hallgatók, legutóbb az MTA doktorai adtak ki hivatalos állásfoglalást. Megkérdeztünk „kívülállókat”, Freund Tamást, az MTA elnökét, Tillmann József filozófus, esztéta, egyetemi tanárt, Fleck Zoltán jogász, szociológust, tanszékvezető egyetemi tanárt a kialakult helyzetről, a folyamatról, illetve Fábián Istvánt, a debreceni egyetem korábbi rektorát is. Többen a tudományos és kutatómunka, az egyetemi autonómia ellehetetlenülésétől félnek, veszélyes ugyanis, ha ezek a szellemi műhelyek politikai irányítás alá kerülnek. Az MTA elnöke kiemelte az egyetemi autonómia tiszteletben tartásának és a döntések előtti tisztázó vitáknak a fontosságát.

Klinikum

Ebadta lehetőségek: kutyás terápiák az egészségügyben műhelykonferencia

A Budai Családközpontú Lelki Egészség Centrum szervezésében 2018. szeptember 8-án került megrendezésre az Ebadta lehetőségek: kutyás terápiák az egészségügyben című műhelykonferencia a budapesti Szent János Kórház és Észak-budai Egyesített Kórházak Pszichiátriai és Pszichiátriai Rehabilitációs Osztályán.

Gondolat

Egy halálra ítélt szakma végváraiban – Interjú dr. Prinz Gyulával

Mióta kineveztek tagozatvezetőnek, felhívtam valamennyi hazai fertőző osztályt, hogy megismerjem a valós helyzetet. Kétségbeejtő a fertőző osztályokon dolgozó orvosok létszáma, korösszetétele, és számos helyen aggasztó, hogy milyen nagy távolságra kell küldeni a mikrobiológiai mintákat. Valamennyi kórházban szükség van a klinikai mikrobiológiai és az infektológiai szolgálatra. A fejlett világban a világon mindenütt így van, ez nem tisztán pénz kérdése, hanem szemléleté is – mondta dr. Prinz Gyula a szakmai kollégium infektológia tagozatvezetője.

Klinikum

SARS-CoV-2-immunitás és kapcsolata az oltásokkal

A The Lancet tanulmánya összefoglalja jelenlegi tudásunkat a SARS-CoV-2-fertőzésre adott humorális és celluláris immunválasszal kapcsolatban, és összehasonlítja a természetes, valamint a befogadott, illetve III-as fázisú vizsgálatban lévő vakcinákra adott immunválaszokat.