Hírvilág

A mozi új világot teremthet

2013. AUGUSZTUS 29.

Szöveg nagyítása:

-
+

A mozi nem változtatja meg a világot, de új világot teremthet - mondta Bernardo Bertolucci rendező, a zsűri elnöke a 70. velencei filmfesztivál szerda esti megnyitóján, amelyen versenyen kívül a Gravity című filmet vetítették le. Bertolucci szavait a fesztivál megnyitójának közönsége állva tapsolta meg. A hetvenkét éves olasz rendező áldását is adta a szemlére. Ezt megelőzően Bertolucci a nemzetközi sajtónak tartott tájékoztatóján elmondta, hogy nem szívesen vállalta a zsűri vezetését. "Idős vagyok, és tudom, mit jelent naponta legalább két filmet végignézni. Alberto Barbera, a szemle igazgatója győzött meg, de azt ígérte, csak tizennyolc film lesz, közben pedig húsz film versenyez, ami azt jelenti, hogy naponta legalább hármat kell végignéznem. Remélem, hogy az alkotások engem is meglepnek!" - hangsúlyozta Bertolucci, aki felidézte, hogy 1990-ben a cannes-i filmfesztivál zsűrijének elnöke volt, az 1993-as velencei filmfesztiválon pedig zsűritag. A fesztivál közönsége szerda reggel óta gyülekezett a velencei Lidón leterített vörös szőnyeg körül, hogy ne maradjon le a sztárok felvonulásáról. Elsőként a megnyitón levetített film főszereplői, Sandra Bullock és George Clooney vonultak végig a rajongók és a kamerák előtt. Az amerikai színész türelmesen adta az autogramokat, ezért a nyitófilm vetítése is késéssel kezdődött. Sandra Bullock az újságíróknak elmondta, hogy a mexikói Alfonso Cuarón rendezte Gravity (Gravitáció) forgatása közben valóban az űrben érezte magát. A filmet elsőként a sajtó láthatta 3D-változatban és az olasz filmkritikusok első véleményei dicsérőek voltak. A filmet a fesztivál első vacsorája követte a Hotel Excelsior tengerpartján. 2013. augusztus 28., szerda

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Gondolat

A filmek gyógyító ereje

Az ember számára olykor fontosabb, hogy meg tudja élni érzelmeit, mint hogy azonnal csökkentse, vagy elviselhetőbbé tegye azokat. Ebben a folyamatban sok esetben egy film is segíthet. Kapitány-Fövény Máté pszichiáter, az „Ember a filmben” videók alkotója a filmek pszichológiájáról mesélt.

Gondolat

A művészet gyógyító erejét már az ókorban ismerték – ma tudományos bizonyítékai is vannak

Art&Health címen adott ki egy 3500 tanulmányt, kutatások és analízisek sorát összesítő metaanalízist a WHO, amely ezek alapján tudományos bizonyítékok alapján mutatja be a művészet gyógyító erejét nagyszámú betegség esetében. Terápiás hatása mellett közösségteremtő és emberközpontúbb gyógyító világot teremt.