Hírvilág

A hiányszakmákból is külföldre mennének inkább

2012. FEBRUÁR 21.


Tavaly csaknem kétszáz olyan szakorvos kérte a külföldi munkavállaláshoz szükséges engedélyt, akinek a szakterülete Magyarországon már így is hiányszakmának számít - derül ki az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal (EEKH) által az MTI-nek küldött adatokból.

A szakmai szervezetek állítása szerint Magyarországon egyre csökken az orvosok száma, becslések szerint már a 28 ezret sem éri el. Az EEKH statisztikái szerint közben évről évre nő a külföldi munkavállaláshoz szükséges engedélyt kérelmező orvosok száma. Míg 2009-ben 887, 2010-ben 1111, tavaly már 1200 orvos számára állították ki a külföldi munkavégzéshez szükséges hatósági bizonyítványt.

A tavalyi kérelmezők közül 651-en általános orvosdoktori oklevéllel rendelkeztek, a szakorvosi képesítése 549 embernek volt meg. Közülük 195-en - vagyis az összes szakorvos kérelmező több mint harmada - pedig olyan területeken szereztek szakképesítést, amelyeket Magyarországon már így is a hiányszakmák közé soroltak.

A legtöbben, 45-en az aneszteziológia és intenzív terápia területén szereztek szakképesítést. Mellettük 34 az ortopédia-traumatológia, 26 a csecsemő- és gyermekgyógyászat, 23 a radiológia, 20 a patológia, 19 a pszichiátria, illetve további hiányszakma területére szakosodott orvos gondolkodott tavaly külföldi munkavállaláson.

A szakorvosok közül még csaknem 60 belgyógyász, több mint 50 háziorvos, több mint 40 sebész, valamint 20 kardiológus döntött úgy tavaly, hogy esetleg külföldön vállalna munkát.
Az EEKH adataiból ezen felül az is látszik, hogy a külföldi munkavállaláshoz szükséges hatósági bizonyítványok kiállítása az év második felében jelentősen emelkedett. Míg januárban 60-an, áprilisban 59-en, de még júniusban is csak 82-en, júliusban már 151-en, augusztusban 129-en és szeptemberben is 128-an kérték ezt az engedélyt. A kiállított bizonyítványok száma 2011-ben az év első hat hónapjában egyszer sem érte el a százat, az év második felében viszont mindig ennél több volt.

A Népszabadság múlt csütörtöki számában egy felmérésre hivatkozva azt írta: havonta száz orvos távozik Magyarországról, a frissen végzettek csaknem harmada már munkába se áll Magyarországon. A gyakorló orvosok közül pedig már 2010-ben is többen mentek nyugdíjba vagy haltak meg, mint ahány frissen végzett a helyükre került. Csak 2006 és 2010 között négyezerrel csökkent a hazai orvosok száma.

A cikk azon állításával összefüggésben, miszerint "a távozókat az sem kedvetleníti el, hogy az igazolásokért az eddigi 42 ezer forint helyett januártól már 99 ezret kérnek a hatóságok", Rikker Nándor, az EEKH megbízott főosztályvezetője azt közölte: az igazolások kiállításának igazgatási szolgáltatási díja igényelt hatósági bizonyítványonként ebben az évben 19500 forintról 23250 forintra emelkedett. Ez pedig ha átlagosan úgy számolják, hogy egy ember kétféle hatósági bizonyítványt igényel, akkor az 39 ezerről 46 500 forintra történő emelkedést jelent, szemben a cikkben említett 42 ezerről 99 ezer forintra emelkedéssel - jegyezte meg a főosztályvezető.

MTI

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Klinikum

A hyperuricaemia diétás vonatkozásai

MEZEI Zsuzsanna

A húgysav keletkezésének vannak endogen (purinszintézis, sejtpusztulás) és exogen (táplálkozás) forrásai. A kezelésnek tehát ennek megfelelően kell, hogy legyen nem csak endogen, hanem exogen útja is, ami magát a táplálkozást (és a helyes életvitelt is) foglalja magába.

Egészségpolitika

Oltásellenesség - a 10 legnagyobb egészségügyi veszély egyike

Az Egészségügyi Világszervezet (World Health Organization, WHO) újabb 5 éves tervében összegyűjtötte az egész világot érintő egészségügyi veszélyeket. A lista az oltásokkal megelőzhető fertőzések elterjedésétől a gyógyszereknek ellenálló kórokozókon és a túlsúlyon át a környezetszennyezésig és a klímaváltozásig számos komoly és sürgős megoldásra váró problémát ölel fel. Ezzel közel egy időben, Amerikában több mint 26 ezer iskolásnak nem engedték meg az iskolakezdést, mert nem voltak beoltatva. Magyarországon a védőoltási rendszer szinte egyedülálló.

Gondolat

A szem és a látás a Bibliában

RÁCZ Péter

A látásra vonatkozó igehelyek és értelmezésük, szimbolikus jelentőségük a Bibliában.