George Herbert Mead 1863-ban New Englandben, lelkészcsaládban született (eredetileg hívő volt, de a darwinizmus megismerése után megingott hitében). Tanár volt, vasútépítkezésen is dolgozott, majd a Harvardon és Németországban tanult filozófiát (Wundtnál, Diltheynél). A chicagói egyetem filozófiai tanszékén tanított élete végéig (1931). Az akkor és ott működő híres szociológia-tanszékkel kevés kapcsolata volt. Alapvetően egyesült államokbeli pragmatista filozófusként és naturalistaként tekinthetünk rá, aktívan kapcsolatot tartott William Jamesszel és barátja volt John Dewey-nak.

(A pragmatizmus elvetette az anyagi és eszmei világ kettősségét, szerintük a megismerés cselekvés és a gondolkodás, a pszichikum nem „külön” létező.) Charles Horton Cooleyt és George Herbert Meadet tekinthetjük a szimbolikus interakcionaizmus, a szociálpszichológia, a mikroszintű szociológia előfutárainak, előkészítőinek. Cooley a tükör-én (ennek a három alkotóeleme: miként jelenünk meg a másik személynek, ő miként ítéli meg a megjelenésünk, én-érzet) és az elsődleges csoportok kidolgozásával vált ismertté. Mead életében egyetlen kötetet sem publikált, közel 102 írása jelent meg, ennek fele publicisztika, másik fele tanulmány. Tanítványai (elsősorban Charles W. Morris) rendezték kötetbe előadásait, így ezt a leginkább ismert „A pszichikum, az én és a társadalom” című könyvet is. Mead kérdésfelvetései és válaszai is újszerűek voltak, az én keletkezésének hátterét például a gesztusokból vezette le, szerinte a szubhumán fajoknál a gesztusok révén történő érintkezés alakul együttműködéssé. Ugyanakkor Mead szerint a gesztus nem fordítható le nyelvre. A gesztus: valamely szervezet gesztusa a másik szervezetben adott válaszból érthető meg, ennélfogva a gondolkodás mindig jelekben, szimbólumokban történik. Ha valakit meg akarunk félemlíteni egy gesztussal, mi magunk nem félemlítődünk meg. De a közismert szerepjáték, szabályozójáték, általános másik fogalmainak kifejtésénél is jól megragadható az az egyedi, később szimbolikus interakcionizmusnak nevezett látásmód, ami Meadet jellemezte: Mead szerint a mítoszok, a körmenetek szabályozójátékok. A szabályozó játékban a gyermeknek rendelkeznie kell a játékban részt vevő összes lényeges szereplő attitűdjével. A játékban lévő szerepek egységbe szerveződnek szabályok mentén. „Másik” Meadnél ugyanazon folyamatban résztvevők attitűdjeik szervezettsége! Az általános másik attitűdje = az egész közösség attitűdje. Azaz egy társadalom széles körű tevékenységrendszere bekerül az egyén érzelmi és értelmi mezőjébe. Ha egy egyén egy párttal azonosítja magát, akkor a szervezet attitűdjével. Az egyén a társadalmi tagságaitól függően lép kapcsolatba egyénekkel. Az én fejlődésében a „szabályozójáték hangulata nagyobb befolyással lehet rá, mint a család vagy a közösség”. A gyermek kipróbál számos ilyet. Jelentős mérföldkő a tulajdon koncepciójának elsajátítása. Reakciósorozatokat, struktúrákat sajátít el a gyermek. Másik szerepének átvétele főleg a nyelv, vokális gesztusokon keresztül működik, hiszen ezzel szerveződik az együttműködés. A szervezett játék közben elsajátított reakciósorozatok, struktúrák, szokások elvek és értékek mentén szerveződnek, a személyiség részeivé, a jellemmé válnak. Meglátása szerint az én-tudatosság nem egyéb, mint azon attitűdcsoportok ébredése, amelyet másokban váltunk ki. Meadnél az a folyamat, amiben az én kialakul, társadalmi és analógiába állítható a soksejtű szervezet egyes sejtjei és a szervezet viszonyával. (Habár szerinte létezhet az Univerzumban magányos én, ha azt csak érzékelési tudattal azonosítjuk.) Reflexió, reflektív én mint kulcselem. Az én kizárólag valamiféle együttműködő tevékenységi térben alakulhat ki. Élmények két típusa: szubjektív élmények (fogfájás), reflexív élmények. Intézmények: a közösség fejlődésének leglényegesebb pontja, amikor a közösség reakciója az egyénre intézményes formát ölt. (Például ellopták valamijét és akkor mindegy ki, de az egész közösség jogtalannak tartja.) De a „közösségek” között hierarchia lehet és így például „felülírhatjuk”, a közösség nem mindenható, reformálható az egyén által. (Fájdalomdisszociáció, bírói attitűd, megértő attitűd, megbocsátás rész.) A múlt realitása, éntudatosság stb. A mai pozitivista tudományos írásmódhoz szokott olvasó számára eleinte nehéz olvasmány a lírai, néhol következetlen, de rendkívül inspiráló előadás-leiratait olvasni, hisz Meadből egy teljes szellemi áramlat bontakozott ki, amely mai napig aktív a társadalomtudományokban.

Bíró Zita