Egészségügy és gazdasági növekedés
Az egészségügy és a gazdasági növekedés szorosan összefügg. Az egészségügyi pénzügyi ráfordítás a GDP-nél rendre gyorsabban nőtt a magas jövedelmű országokban, és mára így van ez a közepes jövedelműek esetén is. Sokan sokat köszönhetnek a modern orvoslásnak, a teljesebb kép azonban nem ennyire fényes. Az egészségügyi rendszerek jócskán hozzájárultak azokhoz a globális környezeti változásokhoz, amelyek emberek tömegeinek az életminőségét rontják már ma is. Ahogy egyre inkább feléljük a létforrásainkat, a kedvező hatásokkal járó gazdasági növekedés egyre inkább gazdaságtalan növekedéssé válik és vált: sokkal több kárt okoz, mint amennyi hasznot hajt. Az ökológiai válság megfékezéséhez el kellene válnia a gazdaság növekedésének a környezetpusztítás fokozódásától. Ráadásul abszolút elválásra lenne szükség, azaz nem elég, ha kevésbé nő a környezetpusztítás mértéke, mint ahogy a gazdaság – a környezetpusztításnak csökkenie kell, valójában regenerációra van szükség. Számos kutató szerint a gazdasági növekedés összeférhetetlen az ökológiai fenntarthatósággal. A nem növekedés  – amely akár tervezett és szándékos gazdaságitevékenység-csökkentés, akár a gazdaság volumenének külső kényszerekből bekövetkező csökkenése is lehet – hozhatja el az ökológiai korlátok közé kerülést.

Az egészségügynek tehát egy, a maitól nagyban eltérő világban kellene továbbra is védeni az emberi egészséget. Hogy milyen jellegzetességei lehetnek ennek a világnak?

• Kevesebb rendelkezésre álló anyagi forrás és energia az orvosi műveletekre, technológiákra, gyógyszerekre és infrastruktúrára;
• alacsonyabb társadalmi komplexitás, egyúttal kevésbé komplex egészségügyi rendszerek;
• visszatérés a helyhez kötöttebb élethez (a szállítás költségei növekednek, a helyi termelés nő, az élet relokalizálódik), valamint
• kevesebb tér az egészségügyi rendszerek növekedésének.

A kihívások
Mindez jelentős szerkezeti és kulturális kihívások elé állíthatja az egészségügyet. Meg kell őrizni a modern egészségügy azon komponenseit, amelyek a népegészségre nézve a leginkább megtérülnek. Ilyenek például az oltási programok, az egészségtámogató tevékenységek (mint például a dohányzás visszaszorítását célzó kampányok), valamint a nem fertőző betegségek megelőzését is szolgáló táplálkozási tanácsok. A gazdasági komplexitás csökkentése beszűkítheti az elérhető beavatkozások és technológiák körét, vagy akár meg is szüntetheti a speciális ellátás egyes elemeit. A szükséges átmenet tehát egyértelműen nem könnyű, de lehetséges. Valami hasonló dolog történt az 1990-es években Kubában, ahol a Szovjetunió összeomlása nyomán kibontakozó válság gyökeresen új körülményeket teremtett, komoly kihívás elé állítva az élet sok más területén túl az egészségügyet is. Ekkor egy erősen visszafogott, mégis igen hatékony egészségügyi ellátást sikerült megvalósítani. Olyannyira, hogy még a válság idején is sikerült szinten tartani vagy akár javítani a csecsemő- és gyermekhalandósági rátát, az anyai mortalitás mértékét és a várható élettartamot. Persze nem kérdés, hogy az egészségügy erőforrás-felhasználásának csökkentése nehézségekkel, politikai konfliktusokkal járhat, és Kuba esetén sem egy zökkenőmentes folyamatról volt szó. Azonban a modern egészségügy komoly problémái közé tartozik a túlhasználat, túlkezelés és a túldiagnosztizálás („overuse, overtreatment, overdiagnosis”), és ezek átgondolt mérséklésével nemcsak hogy nem romlana, hanem még javulhatna is az egészségügy.

A társadalmi tényezők
A gazdasági növekedésen túli világba történő átmenet lehetőséget adna arra is, hogy tevékenyen alakítsuk az egészséget meghatározó társadalmi tényezőket. A káros és szükségtelen fogyasztás csökkentésére irányuló erőfeszítésekben központi szerepet kaphat a nem fertőző betegségek fontos kockázati tényezőinek – mint a táplálkozás, alkohol és más függőséget okozó termékek, a fizikai aktivitás hiánya, valamint a legkülönfélébb szennyezések – alakítása. (E tényezők módosítása a növekedésközpontú gazdaságban igen nehéznek bizonyul).
A modern egészségügy technológiaintenzív és technológiafüggő, egy növekedésen túli gazdaságban azonban visszaszorulhatnának a high-tech befektetések ösztönzői. Ezek helyett több energiát és időt fordíthatnánk azokra a társadalmi innovációkra, amelyek a már létező közegészségügyi és közösségi források jobb hasznosulását segíthetnék. Arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy az egészségügyi technológiák fejlesztései és a fenntarthatóság környezeti, társadalmi és gazdasági vetületei között komplex és megjósolhatatlan kölcsönhatások léphetnek fel. Ha például igazán nagy áttörések következnek be az emberi élethossz kiterjesztése terén, az lelassíthatja vagy akár meg is fordíthatja az emberi népesség stabilizálódásának hosszú távú trendjeit.

Kultúrális változások az egészségügyben
Ha elfogadjuk, hogy szükség van a változásra, mégis hogyan nézhetne ki az átmenet? A túlkezelés negatív társadalmi és környezeti hatásainak felismerése abba az irányba mutat, hogy kulturális változásokra is szükség lehet az egészségügyben: olyan kultúrát és etikát kell létrehoznunk, amelyben a cél az, hogy eleget tegyünk, nem pedig az, hogy mindent megtegyünk, amit csak lehetséges.
A társadalomban általában nagyobb teret kaphatnának a rituális és megújított közösségi kötelékek, legyen szó akár születésről, betegségről vagy halálról; és ezzel együtt megváltozhatnak az egészségügy felé támasztott elvárások is. Csökkenhet az intézményi gondozásra utaltság. Ennek egyik útja lehet a magyarul gyakran gondoskodó farmművelésnek nevezett „care farming”, amely a helyi ökoszisztémák helyreállításán túl a résztvevők fizikai, szociális és pszichológiai állapotát is javítja. A többgenerációs „co-housing” (együttélés) pedig erősítheti az idősek kollektív gondozását, szemben a mai intézményi idősgondozás modelljével.

A COVID-19 hatásai
A COVID-19 járvány számos tanulsága egybevág a növekedésen túli egészségügy kapcsán megfogalmazott kulturális és intézményi változásokat sürgető javaslatokkal. Ezek között említendő a közegészségügyi szolgáltatások erősítése; az, hogy országonként szükség lenne köztulajdonban álló gyógyszereket, oltóanyagokat, valamint nélkülözhetetlen orvosi felszereléseket és ellátmányt előállító üzemek létrehozására; és nem utolsó sorban az egészségügyi szakemberek megfelelő képzése. E szakembereket olyan tudással és rugalmassággal kellene felvértezni, amivel biztonságos és hatásos ellátást tudnak nyújtani nagyban különböző erőforrás rendelkezésre állás és esetleges kedvezőtlen körülmények esetén is – nem csak egy idealizált „legjobb gyakorlatra” felkészíteni őket. Ha nem tesszük meg az egészségügy átalakításához szükséges lépéseket tudatosan, nagy eséllyel a külső kényszerek teszik ezt majd elkerülhetetlenné.
A növekedésen túli gazdasággal (és így a fentiekben felvetett változásokkal) összefüggésben olyan, az egészségügyi rendszeren messze túlmutató kérdések is felmerülnek, mint a feltétel nélküli alapjövedelem témaköre vagy az adóterhek egyénekről vállalatokra történő átcsoportosítása – tehát az egyenlőtlenségek csökkentésének és az újraelosztás témájának különféle lehetséges megoldásai. Az állami szint alatt a civil társadalom és a közösségi szinten működő reciprocitás is felértékelődik.

Szemlézte: Pribéli Levente 

Eredeti hivatkozás: Hensher, M., & Zywert, K. (2020). Can healthcare adapt to a world of tightening ecological constraints? Challenges on the road to a post-growth future. BMJ, 371.