A cukorbetegség rengetegféleképpen kialakulhat: gyakran genetikai úton öröklődik, de génektől függetlenül is megjelenthet: fakadhat túlsúlyproblémákból, mozgásszegény életmódból, egészségtelen étrendből vagy az életkorból. De például a 2-es típusú cukorbetegek között sokan normális testsúllyal rendelkeznek. Olyanok is akadnak, akiknél több rizikófaktor is fennáll, például túlsúly, időskor, mozgásszegény életmód, és mégsem alakul ki náluk cukorbetegség.

Ennek az elsőre furcsa jelenségnek egyik lehetséges magyarázata, hogy epigenetikai tényezők is okozhatják a felnőttkori cukorbetegséget: például a magzatkori alultápláltság, illetve az, ha az anyuka a terhesség idején cukorbeteg volt. De önmagában az alacsony születési testsúly is ugyanilyen epigenetikai tényező, mely hajlamosít az inzulinrezisztenciára és a 2-es típusú cukorbetegségre.

Jelen eszközeink, vagyis a gének, a koleszterinszint, a vérnyomás vizsgálata és a vércukorszint kontrolljának mértéke előre jelezhetik a szövődmények kialakulásának esélyét. Mégis, az esetek bizonyos hányadában nem magyarázható a szövődmények kialakulása ezekkel a faktorokkal. Az epigenetikai kutatások, reményeink szerint egyszer választ adnak ezekre a talányokra.

Az epigenetika azt tanulmányozza, hogy a környezeti hatások és más külső-belső tényezők hogyan befolyásolják génjeink működését. Bizonyos génjeink ugyanis környezeti tényezőktől függően kapcsolnak ki- és be, azaz lépnek működésbe vagy „hallgatnak el”.

Ezek az epigenetikai változások azonban nemcsak minket érintenek, hanem utódainkat is, vagyis öröklődnek! Bármilyen furcsa, ez az öröklődés nem genetikai alapú öröklődés. Az említett külső hatások nem a gének DNS-nukleotidsorrendjét változtatják meg, hanem a gének kifejeződését, hozzáférhetőségét.

Így „érhetetlen” módon családi kórtörténetben eddig nem ismert genetikai hajlamok jelenhetnek meg látszólag a „semmiből” a következő generációban. Számos cukorbetegséget okozó epigenetikai változás szerencsére nem egyirányú, ezért, ha változtatunk – például – az étrendünkön, vagy a testmozgás arányain, akkor jelentős javulást érhetünk el.

Az epigenetikai kutatásoknak köszönhetően, ma már karnyújtásnyira van a megoldás, hogy felismerjük a cukorbetegség kialakulásának rizikóját olyan gyermekeknél, illetve felnőtteknél, akiknél a diabetes még nem alakult ki.

Náluk a megelőzés hangsúlyosabb szerepet kaphat, késleltetve a betegség kialakulását.

De az epigenetikai folyamatokat nemcsak a cukorbetegségre való hajlam előrejelzésére lehet használni, hanem a cukorbetegség szövődményeinek kialakulásának kockázatára is. 

Rengeteg fontos biomarkerre támaszkodhatunk majd a jövőben, az egyik ezek közül a DNS-metiláció. A DNS-metilációs státusz fordítottan arányos a gének aktivitásával, így a beteg génjei és a DNS-metilációs szintje ismeretében hatékonyan megjósolhatjuk a cukorbetegség és szövődményei kialakulásának kockázatát.

Ha a fent említett DNS-metilációs szint és a szövődmények kialakulása közötti kapcsolatot feltárjuk, világossá válik, hogyan fordulhat elő, hogy hiába sikerül tökéletes kontroll alatt tartani néhány beteg vércukorszintjét, mégis kialakulnak olyan szövődmények, melyek más betegeknél nem jelentkeznek.

Sok lehetőség rejlik tehát ebben a tudományágban, mely egyaránt segítségünkre lehet a cukorbetegség kialakulásának visszaszorítására, illetve a kezelések eredményességének növelésében.