Vitathatatlan, hogy a kereskedelem politikai kérdés. Talán ez az oka annak, hogy sok egészségügyi szakember a kereskedelmet túl komplexnek, a mindennapi gyakorlati életüktől távolinak ítéli meg, és így az egészségügyi szektor hagyományosan kimarad a kereskedelemmel kapcsolatos vitákból. Tény azonban, hogy a kereskedelem direkt és indirekt módon érinti a világ lakosságát, egyedi és kétségtelen módon befolyásolja az egészségüket, tehát a világ egészségügyi közössége tovább nem ignorálhatja. A jelenlegi gazdasági válság felszínre hozta a kereskedelem – elsősorban a Kereskedelmi Világszervezeten (World Trade Organization, WTO) keresztül kialakuló – gyengeségeit, amelyek a politikusok és a média segítségével a lakosság tudomására jutottak. A 2008. novemberi brazíliai G20 csúcsértekezlet kinyilvánította, hogy prioritásnak tekinti az elmaradt dohai (Katar) kereskedelmi megbeszélések újrakezdését, amelyeket sokan úgy értékelnek, hogy olyan fejlesztési tárgyalások, amelyek nagyobb előnyöket tudnának hozni a szegényebb országoknak. Mindenesetre vannak véleménykülönbségek – különösen kereskedelemmel foglalkozó nem kormányzati szervezetek között – abban, hogy a dohai megbeszélések hozzájárulhatnak-e a szegényebb országok komplex helyzetének a megoldásához. Néhány nem kormányzati és civil szervezetnek az a véleménye, hogy a jelenlegi kereskedelmi szabályok erőtlenné és kereskedelmileg bénává teszik a legszegényebb országokat. A gazdag országok például elvárják a legszegényebbektől, hogy szüntessék be a támogatásokat, miközben ők továbbra is napi 1 milliárd USA dollárral támogatják a mezőgazdasági vállalkozásaikat. Az, hogy a szegény országokat arra kényszerítették, hogy megnyissák a piacaikat, arra vezet, hogy tönkremennek a mezőgazdasági munkásaik, a gazdag országokból importált olcsóbb, ömlesztett áru miatt. Az Oxfam International kiszámította, hogy ha Afrika, kelet-Ázsia, dél-Ázsia és dél-Amerika csak 1%-kal növelhetné részesedését a világ exportjában, a nyereségből 128 millió embert lehetne kiemelni a szegénysorból. A globalizációt gyakran úgy emlegetik, mint az egészséghez való hozzájutás eszközét, holott gyakran elmélyíti a különbségeket. A globalizáció valóban kitermelhet nyerőket, de a vesztesek ugyanúgy részei a rendszernek. És mivel a vesztés szegénységet és degradációt jelent, érthető, hogy nem rajongnak a jelenlegi kereskedelmi rendszerért azok, akiknek nem sikerült a nyertes oldalra kerülni. A Világbank becslése szerint például 1993 és 2003 között a globalizáció 200 millió új szegényt „termelt ki”. A nélkül, hogy a globalizációt nevesítené, az Egészségügyi Világszervezet (World Health Organization, WHO) „Az egészség szociális meghatározói” Bizottsága leszögezi, hogy a szociális egyenlőtlenségek súlyos egészségügyi egyenlőtlenségekkel járnak, amelyekkel a világ vezetőinek és az egész nemzetközi közösségnek komolyan foglalkozniuk kell. Az egészségügyi szektor, sajnos, eddig feltűnően távol maradt a fair kereskedelmi rendszerért folyó harctól. Jó lett volna, ha egészségügyi szakemberek részt vettek volna ilyenekben, például a szellemi tulajdonjogokkal (Trade-Related Aspects of Intellectual Property Rights, TRIPS) kapcsolatosakban, amelyek közvetve megakadályozzák, hogy alacsony jövedelmű településeken életmentő gyógyszerekhez hozzájussanak. Szakmai szervezetek, mint a francia „Orvosok határok nélkül” vezettek kampányt azért, hogy ezt a kérdést felszínre hozzák. A TRIPS azonban olyan fontos, hogy az egészségügyi szektornak hatékonyabban kellene képviselnie az egészség érdekeit a kereskedelemmel kapcsolatban, kereskedelmi szakértelemmel rendelkező egészségügyi szakemberek szélesebb körének a bevonásával. A brit állami egészségügyi rendszer (National Health Service) etikus egészségügyi beszerzéssel kapcsolatos decemberi irányelvei például arra bíztatják az egészségügyi dolgozókat, hogy szálljanak síkra minden egészségügyi eszköz etikus kereskedelméért. A Lancet a január 24-i számával „Egészség és kereskedelem” című sorozatot indított, amelynek egyik tanulsága, hogy, ha az orvosok a lehető legjobb ellátást akarják betegeiknek biztosítani a saját hazájukban, és ha törődnek a világ lakosságával is, az egészségügyi szektornak nincs további mentsége arra, hogy elhanyagolja, ne vegye figyelembe a kereskedelmet. David Fidler és kollégái cikke bemutatja, hogy a WTO és a WHO közötti különbségek hogyan vezetnek arra, hogy az anyagi jólét gyakran előtérbe kerül az egészséggel szemben. Kelley Lee és munkatársai arról írnak, hogy milyen fejlesztések szükségesek a kereskedelem irányításában ahhoz, hogy az egészség nagyobb szerepet kapjon a kereskedelmi vitákban. Egy harmadik közleményben Chantal Blouin és munkatársai kifejtik, hogy a kereskedelmi gyakorlat milyen negatív hatást gyakorol az egészségre, például a táplálkozás negatív befolyásolásával vagy a munkások kizsákmányolásán keresztül. Richard Smith és munkatársai bemutatják, hogy a WTO szabályai hogyan befolyásolják közvetlenül és közvetve az egészséget. A sorozatot záró cikk, ugyancsak Richard Smith és munkatársai tollából, cselekvésre szólít fel, bemutatja, hogy hogyan lehetne az egészségnek az anyagi jóléttel azonos jelentőséget elérnie azáltal, hogy bebizonyítjuk a kereskedelem hatását az egészségre, és biztosítjuk az egészségi célok figyelembevételét a kereskedelmi döntésekben. Ez a cikk javaslatokat is tesz arra, hogy a különböző szervek és szervezetek – a WHO, a WTO, a Világbank, a Nemzetközi Valutaalap, a nemzeti kormányok, a nem kormányzati és civil, valamint a tudományos szakmai szervezetek – mit tehetnek annak érdekében, hogy ezek a célok megvalósulhassanak. Az egészségügyi szektor fontos szerepet játszik, de az, hogy ezt tudjuk, nem elég, többre van szükség. Az egészségügyi szakembereknek részt kell venniük egy fair kereskedelemért folyó harcban, annak érdekében, hogy az egészség azonos fontosságot kapjon az anyagi jóléttel. Ez a sorozat a kereskedelem és egészség kapcsolatáról az első lépés ahhoz, hogy az egészségügyi szakembereket és döntéshozókat bevonjuk a kereskedelmi kérdésekbe. De ennél is többet akarunk tenni – írják a Lancet szerkesztői. Szemlézte: Házijogorvos, dr. Szatmári Marianna Forrás: Lancet 24 January 2009; 373:273–274.