Távgyógyítás, otthoni robotsebészet, kevert valóságot alkalmazó szemüveg sebészeti beavatkozások közben, 3D-ben nyomtatott emberi szövetek – ezek ma már mind a gyógyítás részei. Olyan távlatok nyíltak meg az egészségügyben, amelyeket korábban el sem tudtunk képzelni. Dr. Lantos Zoltán, a Semmelweis Egyetem Egészségtámogatási Módszertani Tanszékének vezetője elsősorban az adatokban látja mindennek a legfontosabb láncszemét. Ezek szabad áramlása, összekapcsolása teszi ugyanis lehetővé, hogy az elképesztő technológiai fejlődés valóban a személyre szabott gyógyítást segítse.

Mesterséges intelligencia a gyógyításban

Az interneten keresztül a világ másik feléről műtő orvos ma már nem filmes fantázia, hanem gyakorlat. A Semmelweis Egyetemen is van már robotsebész – a Da Vinci –, sőt, robotsebészkurzus is elérhető a medikusok számára. De ezt a jövőt vetíti elénk a kevert valóságot alkalmazó szemüveg is, amit elsőként sebészeti beavatkozások közben teszteltek. Az orvosok ezeket a térbeli képeket ma már a hasonló készülékeket használó kollégáikkal is meg tudják osztani. A különböző országokban vagy kontinenseken tartózkodó orvosok így operáció előtt vagy közben is tudnak konzultálni egy adott műtéti problémáról.

Viszont, ami már nem is science fiction, hanem lassan rutin, az a 3D-ben készített fogkorona, emberi szövet, vagy sejtnyomtatás. Kutatóknak nemrég sikerült csont-, porc-, bőr- és májszövetet is nyomtatni páciensek élő sejtjeiből. Hogy mi ennek az értelme? Az, hogy a beteg saját sejtjeit felhasználva lehessen új, élő szerveket előállítani, és ne kelljen transzplantációra várni.

A hosszú élet kulcsa

Bárhová is fejlődjön a technológia, mindennek az alapja maga az ember, a személyiségünk. Az egészségügy jövőjének egyik kulcsa, hogy az adataink szélesebb körű megosztása és összekapcsolása révén sokkal inkább részesévé válunk saját gyógyulásunknak, egészségünk megőrzésének. Milyen adatok segítik a gyógyulásunkat?

Minden olyan adat hasznos, amely a vér-, a vizelet- vagy a nyálvizsgálat során kiderül, és segíti a tájékozódást a mozgással, táplálkozással, alvással, általában a szervezetünk működésével kapcsolatban. Ezek közül sok adatot már egy egyszerű okosóra is rögzít.

A kérdés az, hogy meg lehet-e őrizni a privát szféránkat, lehet-e elegendő bizalmat építeni a mesterséges intelligencia alapú megoldásokkal. Ahogy dr. Lantos Zoltán fogalmaz: egy adatértéklánc felépülésének az elején vagyunk, a végét még nem látjuk pontosan, csak azt sejtjük, hogy óriási értéket ad majd a társadalomnak.

„A személyre szabott gyógyítás ma és a jövőben is mind inkább minden fejlesztés, technológia, applikáció célja, ehhez pedig adatok kellenek, illetve megfelelő technológiai és bizalmi környezet szükséges. Ha ez a szemlélet lesz az alap, több százmillió ember adatai tudnak összekapcsolódni a lehető legszélesebb körben, és az erre épülő, személyre szabott előrejelzések és javaslatok révén 10-20 évvel hosszabb élettel számolhatunk. Mára már azok a szuperszámítógépek is létrejöttek, amelyek révén olyan nagy bonyolultságú számításokat és elemzéseket is képesek vagyunk nagyon gyorsan elvégezni, amelyeket eddig sohasem. Olyan technológiai lehetőségek vannak már a kezünkben, amelyekkel az emberiség egészen más életkilátásokat kaphat, könnyű szerrel elbánhatunk a ma még gyógyíthatatlan betegségekkel, de az egészségünket fenyegető tényezők jelentős részét is leküzdhetjük. Furcsán hangzik, de ennek a legnagyobb akadálya ma még mi magunk vagyunk” – mondja az ’adatkutató’. És hogy mire gondolt ezzel?

Adjuk vagy ne adjuk az adatainkat?

Az adatokból kiolvasható a viselkedésünk, a szervezetünk működése. Ha az információkat egymással összekötve elemezzük, a mainál lényegesen hatékonyabban tudjuk alkalmazni az orvostudomány, a bio- és nanotechnológia, valamint az idegtudományok fejlődésében rejlő lehetőségeket, folytatja Lantos Zoltán. De hogy milyen veszélyeket rejthet, mondjuk, a genetikánkról szóló információ? „Például ha valaki eladja vagy ellopják ezeket az adatokat. A génmintázat olyan, mint az ujjlenyomat. Az egyik leghétköznapibb biomarker-azonosító pedig az íriszazonosító. Tegyük fel, hogy ez illetéktelen kezekbe kerül, lemásolva készítenek belőle egy kontaktlencsét, és a birtokosa úgy lépi át a határt, mintha mi lennénk ott. Ez azért már tényleg a sci-fi kategóriájába tartozik. Az viszont nem, hogy minden olyan adat – legyen az egy laborlelet, egy applikációra letöltött szívfrekvencia, vérnyomásérték, az alvásunkról szerzett tudás, vagy egy képalkotó vizsgálat eredménye –, amely egy-egy emberről rendelkezésre áll, együttesen váljon elemezhetővé, mert ebből származnak az igazán hasznosítható információk.”