A költő hazájában hatalmas népszerűségnek örvendett, nemzedéke szinte istenként tisztelte. A hatóságok azonban folyamatosan zaklatták. Külföldi meghívásoknak sohasem tehetett eleget, végül 1972-ben kényszeremigrációba vonult az USA-ba. Azt írja Brodszkij: „Az ember ne legyen saját életrajzának túsza.” „Az ember ne toldja meg az undok valóságot a saját szavaival is.” Egy író, aki saját börtöntapasztalatairól mesél, vagy bármilyen ínségről, amelyben része volt, nem különb annál az átlagembernél, aki híres ismerőseivel hetvenkedik.” Mindez nem különös egy olyan költőtől, aki megjárta a pszichiátriát, és egy kirakatperben, melyet közveszélyes munkakerülése miatt tartottak ötévi kényszermunkára kényszerült. A szemtanúk szerint méltósággal viselte a több órás vallatást, a megalázó procedúrát, s higgadtan, a képzett ember értetlenségével reagált a durva kirohanásokra. Mindebben saját bevallása szerint a korábban tanulmányozott zen buddhizmus is segítette. Ő volt tehát az a költő, aki kétszer is megjárta a pszichiátriát, egyszer saját jószántából, menekülésképpen, másodjára kényszer által, és a saját bőrén tapasztalhatta meg a korra oly jellemző jellegét Buda Béla szavaivel élve: „A politikailag másként gondolkodókat jelentős számban nyilvánították elmebetegnek, és ítélték kényszer-gyógykezelésre, illetve tartották krónikus (zárt) elmeosztályokon.” Joszif Brodszkij Szentpétervárott született 1840. május 24-én. Iskolai tanulmányait félbehagyta, hogy szüleit eltarthassa. Több szakmában dolgozott. 1958-ban kezdett el verseket írni, de hazájában csak négyet publikáltak közülük. Műveit szuverén líraiság, eredeti és mély költői hangzásvilág jellemzi. Angol, spanyol, lengyel és szerbhorvát nyelvből tolmácsolt verseket, a műfordítás lett szerény kereseti forrása. 1973-ban jelent meg az első angolra fordított verseskötete. Az irodalmi Nobel-díjat 1987-ben kapta, a díjat odaítélő bizottság főképp költészetének intellektuális és érzelmi gazdagságát méltatta. INSTRUKCIÓ MEGSZOMORÍTOTTAKNAK "Nagyon boldogtalan ne légy, és Legfőbb, ne titkolózz..." A. A. Ahmatova A buszra vártam Irkutszk városában, a csapba falazott vizet vedeltem, falni megzöldült hússaláta várt a repülőtéri, éji étteremben. A gép dörgése ébresztett fel végre, s a rádióvalcerre táncot jártam, majd kigurultam a repülőtérre, s a földtől búsan elszakadt a lábam. És már atlasz-felhő fölött repültem, érezve: éppoly hontalan, mint régen, s szajkóztam, míg a mélység felett függtem: a feneketlen magány, az a lényem. Nem érdemes a mártír-életet se erőltetni keserű makacsságból. Külhon, haza egyforma közel esnek, mint zsákutcával szomszédos a távol. Szívroham következtében hunyt el. 2014. 01. 29.