Részletes keresés

Kérjük, állítsa be a paramétereket!


 

Találatok száma: 34

Hírvilág

2021. SZEPTEMBER 22.

Közösségi véradókampány: Adj vért a légimentőkkel, hogy mások is túlélhessék!

A Magyar Vöröskereszt szakmai partnerével, az Országos Vérellátó Szolgálattal, a Magyarországi Légimentésért Alapítvánnyal, és a Magyar Légimentő Nonprofit Kft.-vel közösen rendhagyó közösségi véradókampányt indít 2021. szeptember 24-én, pénteken 12 és 18 óra között hét helyszínen (Budaörsön, Balatonfüreden, Keszthelyen, Pécsen, Szentesen, Miskolcon és Debrecenben).

Hírvilág

2021. JÚLIUS 01.

Országos önkéntes program zárul a Magyar Vöröskeresztnél

225 millió forintos, vissza nem térítendő európai uniós támogatással országos önkéntes programot indított 2018-ban a Magyar Vöröskereszt. A 18–22 év közötti résztvevők bekapcsolódhattak a véradásszervezésbe, az elsősegélynyújtás népszerűsítésébe, valamint a katasztrófavédelmi és szociális szakmai területek munkájába. A humanitárius szervezet három és fél év alatt 182 fő bevonását vállalta, akik közül több mint 70-en jutottak jogosítványhoz, 9 fő pedig nyelvi képzésben vett részt. A Vöröskereszt az önkéntes szerződés időtartamára fedezte a programban résztvevők helyett az egészségügyi szolgáltatási járulékot is, ha igényelték.

Hírvilág

2021. MÁJUS 14.

140 éve egymásért! – Kerek évfordulót ünnepel a Magyar Vöröskereszt

Hazánk legnagyobb humanitárius szervezete 2021. május 16-án ünnepli fennállásának 140. évfordulóját. 1881-ben ezen a napon alakult meg a Magyar Nemzeti Múzeumban a Vörös-kereszt Férfiegylete, mely másnap a Magyar Országos Segélyező Nőegylettel egyesülve megalapította a Magyar Vöröskereszt elődjét.

Hírvilág

2020. NOVEMBER 20.

Orvosi eszközökkel támogatja az egészségügyet a Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Vöröskereszt

A hazai legnagyobb humanitárius szervezet a kórházak és a mentők igényeit figyelembe véve olyan orvostechnikai eszközöket szerzett be, melyek a második hullám alatt megkönnyíthetik a betegek ellátását. Többek között EKG-készülékek, vizeletanalizátorok és fertőtlenítőberendezések kerülnek az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet, a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet, az Új Szent János Kórház és Szakrendelő, a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet tulajdonába, az Országos Mentőszolgálat pedig újabb lélegeztetőgép falitartókat használhat.

Nővér

2019. FEBRUÁR 28.

Akikre büszkék lehetünk! Durgó Katalin, a Henry Dunant emlékéremmel kitüntetett magyar ápoló életútja

BOROS Károlyné, FEDINECZNÉ VITTAY Katalin, PERKÓ Magdolna, SÖVÉNYI Ferencné

Szerzők a magyar ápolástörténet kiemelkedő alakjait bemutató sorozatuk e részében Durgó Katalin önkéntes vöröskeresztes ápoló és szülésznő életét mutatják be, aki 83 éves korában megkapta a nemzetközi vöröskeresztes mozgalom legmagasabb kitüntetését, a Vöröskereszt alapítójáról elnevezett Henry Dunant emlékérmet a Vöröskereszt emberbaráti célkitűzéseinek egész életen át tartó szolgálatáért.

Nővér

2018. ÁPRILIS 30.

A Florence Nightingale Érdemérem története és magyar vonatkozásai

SÖVÉNYI Ferencné, PERKÓ Magdolna, FEDINECZNÉ VITTAY Katalin, BOROS Károlyné

Az Ápolók Nemzetközi Napja kapcsán a szerzők méltatják Florence Nightingale munkásságát és szerepét a nemzetközi ápolástörténetben. Nightingale egyik fő érdemének azt tartják, hogy sikerült megbecsült hivatássá emelnie az ápolói munkát, hozzájárulva ezzel a nők társadalmi szerepével kapcsolatos nézetek megváltozásához hazánkban is.

Hírvilág

2015. SZEPTEMBER 14.

Ma migránsok, tegnap tanárok

Illegális bevándorlás - Megköszönte a vöröskereszt-főtitkár a segélyszervezetek munkáját

Hírvilág

2015. SZEPTEMBER 05.

Billy Zane: A kőleves

Billy Zane-kiállítás nyílik a Magyar Vöröskereszt menekültügyi tevékenysége javára

Hírvilág

2015. JÚNIUS 10.

Csak a fenntartással foglalkoznak

Hat kórházfenntartói térséget alakít ki az ÁEEK

Hivatásunk

2014. DECEMBER 10.

A szakdolgozók és a véradás

LIPTÁK Judit

A Magyar Vöröskereszt 1939 óta vesz részt a véradás szervezésében. 1993 óta pedig szoros együttműködésben az Országos Vérellátó Szolgálattal (OVSZ), évente több mint 460000 önkéntes, ingyenes véradót toboroz. A biztonságos vérellátás érdekében évente országosan több mint 500000 egység vért kell biztosítani. Ennek teljesülésére a Magyar Vöröskereszt évente több mint 11000 véradást szervez.