Részletes keresés

Klinikum

2015. ÁPRILIS 07.

A korunk népbetegsége: az elhízás

A túlsúly problémája mára népbetegséggé nőtt ki magát: akár orvosként, akár betegként (vagy esetleg mindkét oldalról) szembesülünk az elhízás egészségromboló hatásaival, a kérdéskör nem hagyhat közömbösen bennünket.

HUN

Hypertonia és Nephrologia

2015. MÁRCIUS 20.

A kalciumcsatorna-blokkolók fix dózisú kombinációban történő alkalmazása növekedésének jelentősége a hazai orvosi gyakorlatban a 2007-2013 közti időszakban

BARNA István, GYURCSÁNYI András

Vérnyomáscsökkentő kezelés során a diabetes mellitus, az obesitas és a lipidanyagcsere-zavar komplex kezeléséről beszélünk, amely egyben a kardiometabolikus szindróma és a krónikus veseelégtelenség kialakulása elleni küzdelmet is jelenti. Mind az angiotenzinkonvertálóenzim-bénítók (ACE-gátlók), mind az angiotenzinreceptor-antagonisták (ARB-k), kalciumcsatorna-blokkolók (CCB), b-blokkolók, tiazid és tiazidtípusú diuretikumok „A” evidenciaszinttel csök­kentik a cardiovascularis morbiditást és mortalitást. A CCB-k, a leghatékonyabb vér­nyomáscsökkentők fő hatása a vasodilatatio, melynek alapján antiischaemiás, an­ti­anginás és antihipertenzív szerekként használjuk a mindennapi gyakorlatban. Felhasználva az Országos Egészségpénztár adatbázisát, először elemeztük a hazai 2007 és 2013 közt alkalmazott CCB-k forgalmának változását. A vizsgált időszakban az orvosok által tb-támogatással rendelt CCB-k között az amlodipinfelhasználás a legnagyobb. 2007 decemberében a receptek közel 75%-a amlodipin volt, ez 2013 de­cemberére 87,12%-ra nőtt. A CCB szerek közül 2007 és 2013 közötti időszakban statinokkal (atorvastatin + amlodipin), ACE-gátlókkal (ramipril + felodipin, lisinopril + am­lodipin, perindopril + amlodipin, ramipril + amlodipin, verapamil + trando­lap­ril), ARB gyógyszerekkel (valsartan + amlodipin, telmisartan + amlodipin), illetve b-blok­kolóval (BB) (metoprolol + felodipin) alkotott fix dózisú kombináció érhető el a tá­mo­gatott körből. A vizsgált időszak alatt a monoterápiában rendelt CCB-k használata csökkent, a kombinációban kiváltott készítmények alkalmazása fokozatosan nö­ve­ke­dett. A vizsgált hétéves időszak végére a kiváltott dobozok mennyiségének már több mint 40%-a CCB fix kombinációt tartalmazott. Az amlodipin + perindopril kombináció felhasználása megnőtt, míg az amlodipin + lisinopril háttérbe szorult. A fe­lo­dipin + ramipril kombináció alkalmazása csökkent, részesedése 5% alá esett.

HUN 2015;19(01)

Nővér

2014. DECEMBER 30.

A szociokulturális környezet, mint befolyásoló tényező a túlsúly és az elhízás megítélésében

VĚRA Olišarová, VALÉRIE Tóthová, FRANTIŠEK Dolák

A túlsúly és az obesitas előfordulásának növekedése világviszonylatban problémát jelent. Ezek megelőzése és gyógyítása az adott problémák komplex értelmezését igényli. A kutatások eredményei azt bizonyítják, hogy ezt a betegséget nem lehet elszigetelten, csupán az egészségre kiható következményeinek szemszögéből értelmezni.

HUN 2014;27(06)

Hypertonia és Nephrologia

2014. DECEMBER 20.

Változások az elhízás diétás kezelésében - MOMOT-ajánlás

PADOS Gyula, SIMONYI Gábor, AUDIKOVSZKY Mária, BEDROS J. Róbert

A 70-es, 80-as években az infarktus „járvány” miatt a koleszte - rin teória alapján a zsírszegény étrendet szorgalmazták, főleg az Amerikai Egyesült Államokban, mérsékelt sikerrel, miközben a szénhidrátfogyasztás megnőtt, az el hí - zás gyakorisága pedig az 1971-es 14,1%-ról 2000-re 30%-ra emelkedett. A magas glykaemiás indexű szénhidrátdús ételek gyors vércukorszint-emelkedést, inzu - linakciókat és glükóz → zsírsav átalakulást, elhízást okozhatnak. Az elmúlt évtizedben számos összehasonlító vizsgálat igazolta, hogy low-carb diétával fél év alatt átlag 4 kg-mal többet lehet fogyni, mint a low-fat étrenddel. A szélsőséges szénhidrátszegény Atkins-diéta egy év alatt (-4,7 kg) felülmúlta a ZONE (-1,7 kg), a LEARN (-2,6 kg) és az ORNISH diétát (-2,2 kg), egy másik két évig tartó vizsgálatban a low-fat diétát is. A Nemzetközi Obesitas Társaság (IASO) a fehérjebevitel nö - velését (15 → 25%) és az alacsony glykaemiás indexű szénhidrátok fogyasztását ajánl ja elhízottak számára. A Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társaság (MOMOT) eklektikus ajánlása low-calorie (1200-1500 kcal/nap), low-carb (<45%), low-glykaemiás indexű, high-protein (≥25%), low-fat (38 → 30%) diétát és napi rost bevitelét javasolja indításként diétás irányelveiben. Ezzel 10 kg/fél év fogyás elvárható. Fél év után a betegek romló compliance-e miatt nehéz tartani a low-carb diétát is, így szignifikáns előnye csökken. Ezen a magatartás-terápiával, s a közel - jövőben Magyarországon is megjelenő két étvágycsökkentő gyógyszerrel, a lorcaserinnel és egy phentermin-topiramat kombinációval lehet majd segíteni. A jövőbeni ajánlásokat befolyásolhatja az amerikai AHA/ACC - Obesity Society 2013. novemberben kiadott új irányelve is, melynek véglegesítése („Obesity ) 2014 júniusában várható az NHLBI által.

HUN 2014;18(05-06)

LAM Extra Háziorvosoknak

2014. JÚNIUS 10.

Az obesitas gyógyszeres kezelésének lehetőségei

PADOS Gyula, SIMONYI Gábor, BEDROS J. Róbert

Kö­zel 100 éve, az efedrin fel­fe­de­zé­se óta pró­bál­koz­nak az obesitas gyógy­sze­res ke­ze­lé­sé­vel. Hos­­szú év­ti­ze­de­ken át amfetaminszármazékokat, noradrenalin- és dopa-minfelszabadulást elősegítő és gát­ló sze­re­ket al­kal­maz­tak. Azon­ban köz­pon­ti ideg­rend­sze­ri, cardiovascularis és sympathicotoniás mel­lék­ha­tá­suk mi­att sor­ban ki kel­lett von­ni leg­több­jü­ket a for­ga­lom­ból.

HUN 2014;6(03)

Lege Artis Medicinae

2013. DECEMBER 18.

Az obesitas gyógyszeres kezelésének lehetőségei

PADOS Gyula, SIMONYI Gábor, BEDROS J. Róbert

Közel 100 éve, az efedrin felfedezése óta próbálkoznak az obesitas gyógyszeres kezelésével. Hosszú évtizedeken át amfetaminszármazékokat, noradrenalin- és dopaminfelszabadulást elősegítő és gátló szereket alkalmaztak.

HUN 2013;23(12)

Hypertonia és Nephrologia

2013. DECEMBER 10.

Az adipokinek kapcsolata a vérnyomás diurnalis változásával

KOVÁCS Imre, TARJÁN Jenő, HEGEDŰS Zoltán, VÉGH Tibor, HORVÁTH Judit, KERN András, KOVÁCS Nóra, KOLLER Ákos

Az obesitas és a hypertonia klinikai jelentőségét a mortalitási, morbiditási adatokkal fennálló szoros kapcsolata, valamint gyakorisága adja. A vizsgálat célja annak megállapítása, hogy 30 és 45 év közötti obes, kezeletlen, primer hypertoniás férfiak esetében milyen nagyságú a nondipperek aránya normál testtömegindexű, hypertoniás csoporthoz viszonyítva, továbbá, hogy van-e kapcsolat a hypertonia diurnalis ingadozása, az antropometriai adatok és az adipokinek között. Betegek és módszer: A vizsgálatba 52 fiatal (átlagéletkor 41,2±2,7 év), primer, kezelésben nem részesülő hypertoniás, obes (HO, BMI 36,11±2,34 ttkg/m2) férfit vontunk be, akiknél az obesitason kívül egyéb cardiovascularis kockázati tényező nem volt kimutatható. A kontrollcsoportot 27 (H, átlagéletkor 40,9±1,8 év), normál testsúlyú, primer hypertoniás férfi beteg képezte. A 24 órás ambuláns vérnyomásmérést követően mindkét csoport tagjait két-két alcsoportra osztottuk: dipper hypertoniás és nondipper hypertoniás betegcsoportokra. Valamennyi betegnél történt ABPM, echokardiográfia, adiponektin-, leptin-, rezisztin-, tumornekrózis-faktor- α- (TNF-α-), interleukin-1α- (IL-1α-), C-reaktív protein- (CRP-) meghatározás és részletes laboratóriumi vizsgálat. Eredmények: A H-csoporton belül hat (22%) esetben találtunk nondipper és 21 esetben dipper vérnyomástípust. A HO-csoporton belül 32 (61,5%) betegnél észleltünk nondipper és 20 beteg esetében dipper típusú ABPM-értéket. A két fő betegcsoport (H vs. HO) között az adiponektin- (p<0,01), a leptin- (p<0,01), a TNF- α- (p<0,01), az IL-1α- (p<0,01), a triglicerid- (p<0,05) szintek vonatkozásban volt szignifikáns különbség. A H-csoport két alcsoportja között a TNF-α mutatott magasabb értéket a nondipper alcsoportban. A HO két alcsoportja között, a nondipper alcsoportban szignifikánsan (p<0,05) magasabb leptin-, TNF-α-, IL-1α-, CRP-értékeket, balkamra-tömegindexet (LVMI), W/H arányt, és szignifikánsan alacsonyabb adiponektin- (p<0,01) szintet mértünk. Az alvás alatti szisztolés vérnyomáscsökkenés százalékos mértéke pozitív korrelációt mutatott az adiponektinszinttel, negatív korrelációt a TNF-α-, IL-1α-szintekkel és a LVMI-vel. Következtetés: Primer hypertoniás, visceralis obes betegekben a nondipper típusú hypertonia nagyobb arányban fordult elő, mint a normál testsúlyú hypertoniások között, ami összefügghet az obes hypertoniásokban megfigyelt inflammatorikus faktorok magasabb és az adiponektin alacsonyabb plazmaszintjeivel.

HUN 2013;17(05-06)

Lege Artis Medicinae

2013. NOVEMBER 20.

Cardiovascularis kockázati tényezők és kockázatbecslés

KÉKES Ede

A szerző összefoglalja a legfontosabb cardiovascularis kockázati tényezőket. Népegészségügyi szempontból a három egymást erősítő tényező a dohányzás, a magas vérnyomás és a kóros koleszterinszint. A teljes kóros lipidprofil, a visceralis obesitas, az emelkedett vércukor- és húgysavszint a hypertoniával együttesen adja a kardiometabolikus kockázat fogalmát.

HUN 2013;23(10-11)

Hypertonia és Nephrologia

2013. JÚLIUS 20.

A metabolikus szindróma „Magyarország Átfogó Egészségvédelmi Szűrőprogramja 2010-2020” 2010-2012. évi tevékenységének tükrében

KÉKES Ede, BARNA István, DAIKI Tenno, DANKOVICS Gergely, KISS István

A szűrőprogram keretében 2010-2012 között összesen 65 267 egyénnél 1 597 163 vizsgálatot végeztek, az életmód-tanácsadáson részt vettek száma pedig 132 964 fő volt. A lakosság egészségi állapotára vonatkozó kérdőíves válaszok száma a három év alatt 3 717 480 volt. Jelen közleményünkben a lakossági szűrésnek az anyagcsere-károsodások felderítésével foglalkozó legfontosabb eredményeit mutatjuk be. A metabolikus szindróma jelenlétét a visceralis obesitassal, a kóros vércukorértékkel és az emelkedett vérnyomásszinttel jellemezték. A szindróma alapos gyanúja a vizsgált populáció 33-38%-ában fordult elő. Minden csoportban, ahol pozitív kritériumot találtunk, az összes vizsgált paraméter (haskörfogat, vércukor, koleszterinszint, szisztolés vérnyomás, húgysavszint) szignifikánsan nagyobb átlagértéket mutatott, mint a negatív esetekben.

HUN 2013;17(02)

Hypertonia és Nephrologia

2012. DECEMBER 30.

Az apparátus, amely a vesénket is irányítja. 2. rész - A juxtaglomerularis apparátus felépítése és működése

ROSIVALL László

A juxtaglomerularis apparátus (JGA) a distalis tubulus speciális sejtcsoportjából, a macula densából, az afferens arteriola renintermelő granularis vagy epithelioid sejtjeiből, az extraglomerularis mesangialis sejtekből és az efferens arteriolának a területet határoló szakaszából áll. Általánosabb meghatározások is léteznek. Az alkotó elemek között újabban speciális morfológiai és funkcionális kapcsolatokat közvetítő anyagokat (adenozin, angiotenzin, NO, prosztaglandin stb.) írtak le. Nemrég kimutatták, hogy a macula densa sejtjein is található egy-egy cilium, amelynek szerepe lehet az áramlás érzékelésében. Az afferens arteriola distalis szakaszát - a glomeruluskapillárissal egyező szerkezetű - fenesztrált endothel borítja. Nyomjelző dózisú ferritinszemcsék a jelentős hidrosztatikus nyomásgradiensnek megfelelően az afferens arteriolából e pórusokon át jutnak a JGA interstitiumába. A Bowman-tok parietalis lemeze, azon a területen, ahol az afferens arteriola reningranulált sejtjeit fedi, úgy viselkedik, mint a visceralis lemez, azaz a lemezt fedő epithelsejtek lábnyúlványokat és filtrációs réseket mutatnak. A vizeletűr rendszeresen betüremkedik az extraglomerularis mesangiumba. Megdőlt tehát az a korábbi nézet, hogy a sem vér-, sem nyirokkapillárisokat nem tartalmazó juxtaglomerularis apparátus interstitiuma zárt, lassú folyadékcserélődésű tér. Ezenkívül bebizonyosodott, hogy az afferens arteriola morfológiailag és működésileg két egymástól eltérő szakaszból áll, közöttük az arány a renin-angiotenzin rendszer állapotától függően változik.

HUN 2012;16(06)