Hypertonia és Nephrologia

Az apparátus, amely a vesénket is irányítja. 2. rész - A juxtaglomerularis apparátus felépítése és működése

ROSIVALL László

2012. DECEMBER 30.

Hypertonia és Nephrologia - 2012;16(06)

A juxtaglomerularis apparátus (JGA) a distalis tubulus speciális sejtcsoportjából, a macula densából, az afferens arteriola renintermelő granularis vagy epithelioid sejtjeiből, az extraglomerularis mesangialis sejtekből és az efferens arteriolának a területet határoló szakaszából áll. Általánosabb meghatározások is léteznek. Az alkotó elemek között újabban speciális morfológiai és funkcionális kapcsolatokat közvetítő anyagokat (adenozin, angiotenzin, NO, prosztaglandin stb.) írtak le. Nemrég kimutatták, hogy a macula densa sejtjein is található egy-egy cilium, amelynek szerepe lehet az áramlás érzékelésében. Az afferens arteriola distalis szakaszát - a glomeruluskapillárissal egyező szerkezetű - fenesztrált endothel borítja. Nyomjelző dózisú ferritinszemcsék a jelentős hidrosztatikus nyomásgradiensnek megfelelően az afferens arteriolából e pórusokon át jutnak a JGA interstitiumába. A Bowman-tok parietalis lemeze, azon a területen, ahol az afferens arteriola reningranulált sejtjeit fedi, úgy viselkedik, mint a visceralis lemez, azaz a lemezt fedő epithelsejtek lábnyúlványokat és filtrációs réseket mutatnak. A vizeletűr rendszeresen betüremkedik az extraglomerularis mesangiumba. Megdőlt tehát az a korábbi nézet, hogy a sem vér-, sem nyirokkapillárisokat nem tartalmazó juxtaglomerularis apparátus interstitiuma zárt, lassú folyadékcserélődésű tér. Ezenkívül bebizonyosodott, hogy az afferens arteriola morfológiailag és működésileg két egymástól eltérő szakaszból áll, közöttük az arány a renin-angiotenzin rendszer állapotától függően változik.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Hypertonia és Nephrologia

A vesefibrosis molekuláris háttere: a myofibroblastok eredete

HIMER Leonóra, SZIKSZ Erna, KOVÁCS S. Krisztián, ÓNODY Anna, Reusz Anna, REUSZ György, FEKETE Andrea, TULASSAY Tivadar, VANNAY Ádám

Európában mintegy 2,5 millióan szenvednek krónikus vesebetegségben és a vesepótló kezelésre szorulók száma is negyedmillió főre tehető. A különböző krónikus vesebetegségekben a szöveti fibrosis mechanizmusa hasonló. A sérült glomerularis és tubularis sejtekből „danger” jelek szabadulnak fel, amelyek az immunsejteket a sérülés helyére vonzzák. Az infiltráló immunsejtek és a károsodott vesesejtek további gyulladásos citokineket, növekedési faktorokat, kemokineket és adhéziós molekulákat termelnek, ami az immunsejtek és a myofibroblastok további felhalmozódásához vezet. A fibrosis fő effektorsejtjei a myofibroblastok. Eredetükre vonatkozóan nincsen egységes álláspont, a jelenlegi tudásunk szerint epithel-, illetve endothelsejtekből, pericytákból és csontvelői eredetű fibrocytákból származhatnak. A myofibroblastok ellenállóak az apoptózissal szemben, különböző növekedési faktorokat és citokineket termelnek. Ezek a sejtek a fibroticus szövetben feldúsuló, kollagén I-ben és III-ban gazdag extracelluláris mátrix fő termelői. Az extracelluláris mátrix felhalmozódása a szövetben glomerulosclerosishoz, valamint tubulointerstitialis fibrosishoz vezet. A fibrosis előrehaladtával átalakul az egészséges vesére jellemző szöveti struktúra, fokozatosan romlik a vesefunkció. Cikkünkben azokat a folyamatokat foglaljuk össze, amelyek a vesefibrosis során a myofibroblastok kialakulásához vezetnek.

Hypertonia és Nephrologia

Ajánlás az albuminuria, proteinuria és haematuria szűrésére és vizsgálatára a háziorvosi és belgyógyászati mindennapi gyakorlatban

MÁTYUS János, V. OLÁH Anna, NAGY Judit, WITTMANN István

Az elmúlt évek nagy epidemiológiai vizsgálataiban egyértelműen igazolták, hogy az idült vesebetegség (chronic kidney disease, CKD) igen jelentős népegészségügyi problémává vált, ami a fejlett országokban a népesség 10-14%-át érinti (1). A betegek felében a glomerulusfiltrációs ráta (GFR) 60 ml/perc alatti, de alig 1-2%-uk tartozik a legsúlyosabb, végstádiumú veseelégtelen csoportba.

Hypertonia és Nephrologia

Heveny szívelégtelenség és heveny vesekárosodás: az 1-es típusú cardiorenalis szindróma okai és ellátása

LÁSZLÓ Ágnes, ÁCS Tamás, JÁRAI Zoltán

Jól ismert a szív és a vese közötti funkcionális kapcsolat. Az elmúlt időszakban a cardiorenalis szindróma több formáját is leírták. A kérdés jelentős a napi gyakorlat szempontjából, hiszen az elsődlegesen kialakuló kórkép lefolyását és következményeit alapvetően befolyásolja a másodlagos károsodás mértéke és kezelésének lehetőségei. Ráadásul szívbetegség miatt alkalmazott terápia következtében károsodhat a renalis hemodinamika, vagy éppen a mellékhatások miatt tovább romlik a klinikai állapot. A kacsdiuretikumok egyértelműen csökkentik a vénás pangást, de neurohormonális aktivációt és a gromelurusfiltrációs ráta csökkenését is eredményezik. A heveny kórképekben alkalmazott mineralokortikoid-receptor-antagonista kezeléssel kapcsolatos rendelkezésre álló adatok száma egyelőre kevés. Az inotrop szerek egyrészről javítják a hemodinamikai állapotot, másrészről szinte kivétel nélkül fokozzák az aritmiahajlamot és a mortalitást (a levosimendan kivételnek tűnik). Az aquareticumok javítják ugyan a tüneteket, de nincsenek bizonyítékok a mortalitás javulására. A natriureticus peptid neseritid a vizsgálatokban valamelyest javított a tüneteken, de a kemény végpontokat tekintve nem hozott pozitív eredményt. A vasodilatatorok javítják a hemodinamikát, de hipotonizáló hatásuk erősen korlátozza az alkalmazhatóságukat. Az ultrafiltráció hatékonysága és hosszú távú jótékony hatása tekintetében további evidenciákra várunk. Mindezen terápiás nehézségek miatt a heveny cardiorenalis szindrómában szenvedő betegek ellátása komplex feladat, amely feltételezi az intenzív terápiában jártas szakorvos, a vesegyógyász és a szívgyógyász szoros együttműködését. A jelen közlemény elsősorban a szívgyógyász szemszögéből foglalja össze a heveny szívelégtelenséggel szövődött heveny vesekárosodás, azaz az 1-es típusú cardiorenalis szindróma kórélettanát és az abban szenvedő betegek ellátásának lehetőségét.

Hypertonia és Nephrologia

Prof. dr. Vas István, aki megváltoztatta a peritonealis dialízis kimenetelét

POLNER Kálmán

Vas professzor úrral 1996-ban egy torontói tanulmányutam során találkoztam. Már az első napokban lenyűgözött az egyénisége, a széles körű tudása és az intelligenciája. Hihetetlen volt számomra az a tisztelet és szeretet, amellyel őt a betegei, a nővérei és az orvos kollégái körülvették. Soha nem a szakmai elismerést kereste, hanem a betegeinek a gyógyítását, az önálló kezelésükre való tanítását, a kiszolgáltatott helyzetüknek megsegítését és az egyenrangú partnerként való kezelését tartotta a legfontosabbnak. Szakmai munkásságának középpontjában is a vesebetegek gyógyításának a javítása és a mikrobiológia eredményeinek a gyakorlatban való bevezetése állt. Az orvosokat és a nővéreket rendkívüli szeretettel és segítőkészséggel tanította. A peritonealis dialízis (PD-) kezelés oktatásában, és a betegek gondozásában a nagy szakmai önállósággal dolgozó nővéreket tartotta kulcsszereplőknek, akik így az orvos egyenrangú partnereivé válnak. Mikrobiológusként alapvetően megváltoztatta a peritonealis dialízis kimenetelét, és döntő szerepe volt abban, hogy ez a kezelés világszerte egyenrangúvá vált a hemodialízissel (HD), sőt egyes vonatkozásaiban azt felül is múlta. A dialíziskezelések jövőjét értékelve mindig azt hangsúlyozta, hogy nem az a kérdés, hogy PD- vagy HDkezelésben részesül-e a beteg, hanem az, hogy otthon vagy intézetben történik-e a kezelés, mert a fejlődés egyértelműen a betegek önálló, otthoni kezelésének, egyenrangú partnerként való elfogadásának irányába mutat. Ez pedig újfajta orvosi szemléletet igényel. Számomra a sors különleges ajándéka volt, hogy egy ilyen nagyszerű emberrel megismerkedhettem, aki kitüntetett a barátságával, és az élete utolsó tíz évében tanítómesterem és példaképem lett. Vas professzor úr élettörténete is különleges, hiszen kiemelkedő tudással kellett Kanadába emigrálnia, ahol a szakmájában világhírű lett, és ezzel méltán növelte a magyar orvostudomány hírnevét. Végül soha nem múló hazaszeretete 2002-ben, 75 éves korában hozta haza Magyarországra.

Hypertonia és Nephrologia

A Magyar Hypertonia Társaság hírei

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Hypertonia és Nephrologia

A juxtaglomerularis apparátus szerepe a renalis hemodinamika szabályozásában

ROSIVALL László

A tubuloglomerularis feedback (TGF) mechanizmus a vesemikrocirkuláció szabályozásának egyik alapvető folyamata. Ennek működése folyamán a macula densa érzékeli a tubularis ion- és folyadékterhelést és annak függvényében bonyolult folyamatot indít el a juxtaglomerularis apparátusban, melynek eredményeként változik a glomerularis filtráció, illetve következményesen a tubularis terhelés. A TGF aktiválódása során az extraglomerularis területen humorális jelátvitel történik. A jelátviteli anyag koncentrációja függ a területen az interstitialis folyadék mozgásától, melyet a nyomásviszonyoktól függő fenesztrált endotheliumon keresztüli folyadékmozgás alapvetően meghatároz. E folyamat eredményeként egy új, gyorsan működő, GFR-t szabályozó mechanizmus került leírásra.

Hypertonia és Nephrologia

Az apparátus, amely a vesénket is irányítja. - 1. rész

ROSIVALL László

A sorozat rövid áttekintést ad a juxtaglomerularis apparátus (JGA) felfedezésének érdekes történetéről, illetve felépítésének és működésének molekuláris szintig terjedő részleteiről. A JGA-val, azaz a filogenetikailag ősi szervecskével kapcsolatos új felfedezések szép példát mutatnak az élő szervezetre jellemző szoros morfológiai és funkcionális korrelációra. Bemutatásra kerülnek a JGAval kapcsolatos téves elképzelések és a hátterükben álló elméleti és gyakorlati kutatási nehézségek. A legmodernebb módszerek, mint például az atomerő-, illetve az in vivo multifoton-lézermikroszkópia felhasználásával feltárt, korábban fel nem ismerhető jelenségek és összefüggések ismertetése felhívja a figyelmet számos tankönyvi adat, elfogadott elképzelés megkérdőjelezhetőségére. A szerző összefüggést keres az új és provokatív elméleti kutatási eredmények és a klinikai farmakológiai beavatkozások következményei között. Rávilágít arra, hogy a JGA nemcsak résztvevője a só-víz háztartás és vérnyomás szabályozásának, de szerepet játszhat jelentős népbetegségek patomechanizmusában is. Befejezésül elemzi a jelenlegi kutatási irányokat, és kísérletet tesz a várható tudományos felfedezések előrejelzésére és ismertet néhány - kutatói pályafutásából leszűrhető - általános tanulságot is.

Hypertonia és Nephrologia

Glomerularis filtráció láthatóvá tétele élő állatban - jelentős filtráció az afferens arteriolában. Az endothelium permeabilitásának szabályozása

ROSIVALL László

Nemrég élő állatban láthatóvá tettük a glomerularis filtrációt és folyadék áramlását az afferens arteriola juxtaglomerularis szakaszából a JGA-ba intravitális multifoton-mikroszkópia segítségével. A fluoreszcens extracelluláris folyadékmarker, a lucifersárga megjelent az afferens arteriola distalis szakasza körüli interstitiumban a glomerularis filtrációt megelőzően. Izolált mikroperfundált JGA-ban kimutattuk, hogy a glomerulusból folyadék kerül az MD-tubulusba. Mindez azt bizonyítja, hogy szignifikáns és dinamikus folyadékáramlás történik a JGA-ban. Az angiotenzin a VEGF-hez hasonlóan szerepet játszik a permeabilitás, illetve a fenesztráció szabályozásában az AT1-receptoron és PV-1 protein-szintézisen keresztül.

Magyar Immunológia

Helyi irányítók és fenotípusválaszok a lép érszegmentumainak ontogenezisében és a születés utáni fejlődésében

BALOGH Péter

Az ember és az immunológiai kutatásokban leggyakrabban használt kísérleti állatok perifériás nyirokszövetei közül a lép mutatja a legnagyobb fokú változékonyságot a szövet funkcionális aktivitása szempontjából, amelyhez a szerv ontogenezise és a fellépő immunválaszok során egyaránt jelentékeny szerkezeti átrendeződés is társul. Az eredetileg primer lymphohaemopoeticus szövetnek (a postmyeloid B-sejt-képző, valamint járulékos myelopoeticus potenciáljának megőrzésével) jelentős perifériás nyirokszövetté való irányított átalakulása együtt jár a különböző nem haemopoeticus szövetalkotók kompartmentalizációjával, amelyben az érelemeket bélelő endothelsejtek is részt vesznek. Ebben az összefoglalóban a szerzõ bemutatja a lép különböző érszakaszait borító, heterogén összetételű endothelkészlet funkcionális és strukturális jellegzetességeit, amelyek együttesen vesznek részt a lép komplex keringéshálózatának kialakításában, a részvételükkel zajló szabályzó folyamatokkal együtt. Ezek közé fontos transzkripciós faktorok, valamint a tumornekrózis- faktor/limfotoxin (TNF/LT) családba tartozó morfogenetikai szabályzó ligandok és receptoraik tartoznak; ezek hatása elsősorban a marginális zónában érvényesülő szelektivitást mutat. A megismert fejlődéstani- funkcionális összetettség ennek a régiónak a lymphocytavándorlásban játszott jelentőségén túl felveti annak a lehetőségét is, hogy a lép érrendszeri fejlődésében betöltött szerepe mellett egyéb stromaelemek származási helyeként is működhet.