Részletes keresés

Hypertonia és Nephrologia

2017. FEBRUÁR 10.

A perindopril/indapamid/amlodipin hármas fix kombinációval szerzett gyakorlati tapasztalataink

BATTYÁNYI Bertalan

A rendelkezésre álló számos gyógyszeres terápiás lehetőség ellenére az optimális vérnyomáskontroll aránya mindössze 20-40%-ra tehető Európa-szerte. Ennek hátterében jelentős szerepe van az igen kedvezőtlen adherenciát eredményező többszörös szabad kombinációknak is. Habár a közel két évtizede megjelenő, és azóta folyamatosan egyre inkább teret hódító fix dózisú kettős kombinációk előnyösen alkalmazhatóak, a betegek jelentős részénél (>30%) azonban legalább három különféle támadáspontú gyógyszer adására van szükség az optimális vérnyomáskontrollhoz. Ennek megfelelően racionális igény mutatkozott a hármas fix kombinációk iránt. A Magyarországon tavaly óta elérhető, ACE-gátló perindoprilt, tiazidszerű diuretikum indapamidot és kalciumcsatorna-blokkoló amlodipint tartalmazó fix kombinációval szerzett tapasztalataink (ABPM-vizsgálatokkal igazolva) azt mutatják, hogy a kardiológiai társbetegséggel rendelkező hypertoniás betegek körében való rutinszerű alkalmazással jelentősen javítható a betegek terápiás fegyelme, illetve ezen keresztül a hosszú távú vérnyomáskontroll.

HUN 2017;21(01)

Hypertonia és Nephrologia

2015. DECEMBER 10.

A Janus-arcú tiazidok

KEMPLER Péter, HORVÁTH Viktor József

A tiazid típusú diuretikumok effektív vérnyomáscsökkentő szerek, de számos mellékhatással is rendelkeznek. Használatuk során, különösen nagyobb dózisok alkalmazása esetén fennáll a hypokalaemia, hyperuricaemia, hypercalcaemia kialakulásának lehetősége, továbbá kedvezőtlen a szénhidrát-anyagcserére és a lipidanyagcserére gyakorolt hatásuk is. Randomizált, kontrollált vizsgálatok adatai szerint kombinációs kezelés alkalmazása során a renin-angiotenzin rendszert gátló készítményeket tiazid típusú diuretikumok helyett előnyösebbnek tűnik kalciumantagonistákkal kombinálni.

HUN 2015;19(06)

Hypertonia és Nephrologia

2015. MÁRCIUS 20.

A kalciumcsatorna-blokkolók fix dózisú kombinációban történő alkalmazása növekedésének jelentősége a hazai orvosi gyakorlatban a 2007-2013 közti időszakban

BARNA István, GYURCSÁNYI András

Vérnyomáscsökkentő kezelés során a diabetes mellitus, az obesitas és a lipidanyagcsere-zavar komplex kezeléséről beszélünk, amely egyben a kardiometabolikus szindróma és a krónikus veseelégtelenség kialakulása elleni küzdelmet is jelenti. Mind az angiotenzinkonvertálóenzim-bénítók (ACE-gátlók), mind az angiotenzinreceptor-antagonisták (ARB-k), kalciumcsatorna-blokkolók (CCB), b-blokkolók, tiazid és tiazidtípusú diuretikumok „A” evidenciaszinttel csök­kentik a cardiovascularis morbiditást és mortalitást. A CCB-k, a leghatékonyabb vér­nyomáscsökkentők fő hatása a vasodilatatio, melynek alapján antiischaemiás, an­ti­anginás és antihipertenzív szerekként használjuk a mindennapi gyakorlatban. Felhasználva az Országos Egészségpénztár adatbázisát, először elemeztük a hazai 2007 és 2013 közt alkalmazott CCB-k forgalmának változását. A vizsgált időszakban az orvosok által tb-támogatással rendelt CCB-k között az amlodipinfelhasználás a legnagyobb. 2007 decemberében a receptek közel 75%-a amlodipin volt, ez 2013 de­cemberére 87,12%-ra nőtt. A CCB szerek közül 2007 és 2013 közötti időszakban statinokkal (atorvastatin + amlodipin), ACE-gátlókkal (ramipril + felodipin, lisinopril + am­lodipin, perindopril + amlodipin, ramipril + amlodipin, verapamil + trando­lap­ril), ARB gyógyszerekkel (valsartan + amlodipin, telmisartan + amlodipin), illetve b-blok­kolóval (BB) (metoprolol + felodipin) alkotott fix dózisú kombináció érhető el a tá­mo­gatott körből. A vizsgált időszak alatt a monoterápiában rendelt CCB-k használata csökkent, a kombinációban kiváltott készítmények alkalmazása fokozatosan nö­ve­ke­dett. A vizsgált hétéves időszak végére a kiváltott dobozok mennyiségének már több mint 40%-a CCB fix kombinációt tartalmazott. Az amlodipin + perindopril kombináció felhasználása megnőtt, míg az amlodipin + lisinopril háttérbe szorult. A fe­lo­dipin + ramipril kombináció alkalmazása csökkent, részesedése 5% alá esett.

HUN 2015;19(01)

Hypertonia és Nephrologia

2014. SZEPTEMBER 20.

A magasvérnyomás-betegség kezelésében alkalmazott diuretikus hatású készítmények gyógyszerfelírási gyakorlatának változása 2007 és 2013 között az OEP-adatok tükrében

BARNA István, GYURCSÁNYI András

A diuretikumok közül a tiazidok a legelterjedtebben használt antihipertenzív szerek. Hosszú hatástartamuk miatt a hypertonia kezelésének ideális szerei. A tiazidszerű diuretikumok közé tartozó indapamid hosszú hatástartamú (felezési idő 14-16 óra), igen kis dózisban (1,25-5 mg) hatásos készítmény. Az indapamid elsősorban vasodilatativ hatásán keresztül biztosít erélyes vérnyomáscsökkentő hatást az arteriolaris és perifériás rezisztencia csökkentésével. Az indapamid nem befolyásolja a lipidanyagcserét, a szénhidrát-anyagcserét, még diabeteses hypertoniás betegek esetében sem. Antihipertenzívumként a tiazidtípusú diuretikumok (csak kis dózisban: 6,25-12,5 mg hypothiazid, 12,5 mg chlorthalidon, 5 mg clopamid) szövődménymentes essentialis hypertoniában, társult betegség hiányában elsőként választhatók, monoterápiában is alkalmazhatók, izolált szisztolés és időskori hypertoniában „A” szintű evidenciával ajánlott szerek. A magasvérnyomás-betegség kezelésére társuló balkamra- hypertrophia és stroke utáni állapot, diabetes esetén indapamid, balkamra-diszfunkció és szívelégtelenség esetén tiazid és furosemid, valamint ezek kombinációja javasolt. A monokomponensű diuretikumok hazai forgalmának a 2007 és 2013 közötti OEPbázisban történő áttekintése során láthattuk, hogy a hydrochlorothiazid, a clopamid és a chlorthalidon rendelése csökkent. Az indapamid-hatóanyagú vízhajtók felhasználása növekedett. A kombinációban alkalmazott diuretikumokra egészében jellemző, hogy felhasználásuk a 2007. évtől 2010-ig terjedő időszakban folyamatosan növekedett, és elérte a havi egymillió dobozfelírást. A vizsgált időszakban a hydrochlorothiaziddal kombinált szerek felhasználása a legjelentősebb (a legtöbb készítmény ezt tartalmazza), de részesedése 88%-ról 66%-ra csökkent az indapamidtartalmú kombinációk növekedése miatt. Ez azért is érdekes, mert ez a kombináció „egyedi” (perindopril + indapamid). A vizsgált időszakban csak ennek a kombinációnak a felírása növekedett folyamatosan. A diuretikumok alkalmazása az antihipertenzív terápiában kiemelt jelentőségű. Ha a hazai diuretikumok és azok kombinációinak alkalmazását az ajánlásokkal összevetjük, kijelenthetjük, hogy egészében a kezelés az irányelvek mentén történik, vagyis növekszik a metabolikus neutrális kombinációs kezelés alkalmazása.

HUN 2014;18(03-04)

Hypertonia és Nephrologia

2011. SZEPTEMBER 20.

Diabetes mellitus és (nephrogen) diabetes insipidus együttes előfordulása

RADÓ János

Közleményünkben egy olyan beteget mutatunk be, akiben a 2-es típusú diabetes mellitus nephrogen diabetes insipidushoz csatlakozott. A jelenleg 44 éves beteget először ötéves korában észleltük 1972-ben, egy olyan család egyik tagjaként, akikben a nephrogen diabetes insipidus egyéb veleszületett vesebetegségekkel szövődött. Az anamnézis szerint, öt generációt áttekintve, négy generációban (vizsgálatokkal három generációban alátámasztva) öt beteget találtunk, akik a renalis tubularis acidosis, a polycystás vese és a nephrogen diabetes insipidus kombinációjában szenvedtek. A nephrogen diabetes insipidust szomjazási próba során vér- és vizeletozmolalitás-vizsgálatokkal, szintetikus vazopresszinek adásával igazoltuk. A renalis tubularis acidosist vér- és vizeletgáz-vizsgálatokkal, bikarbonát- és savterhelésekkel, a polycystás vesét fizikális és képalkotó vizsgálatokkal és egy meghalt beteg esetében necropsiával diagnosztizáltuk. A distalis renalis tubularis acidosisra és polycystás vesére jellemző autoszomális domináns öröklésmenet a családban nyilvánvaló volt. A klinikai képet a polydipsia és polyuria uralta. A nephrogen diabetes insipidusért felelős vazopresszinrezisztencia jelentős interindividuális különbözőséget mutatott. Betegünkben metabolikus szindróma (cukorbetegség, hypertonia, obesitas, lipidanyagcsere-zavar, hyperurikaemia) és kalciumanyagcsere-zavar (nephrolithiasis és osteomalacia) társult a vesebetegségekhez. A (megszakításokkal) 39 évet átfogó észlelés során a beteg majdnem folyamatosan részesült az alkalizáló (bikarbonát), dezmopresszin-, tiazid diuretikum- és nem szteroid gyulladáscsökkentő kezelésekben, amit időszakonként egyéb gyógyszerek (D-vitamin, antidiabetikum stb.) adása egészített ki. Ezen és más egyéb betegségek ellenére a beteg hangulata jó, fizikális állapota viszonylag elfogadható, rendszeres fizikai munkát végez.

HUN 2011;15(04)

Hypertonia és Nephrologia

2011. ÁPRILIS 20.

Diuretikum által okozott vízmérgezés

RADÓ János, KOVÁCS Andrea

A szervezet vízforgalma normális körülmények között pontosan szabályozott. Néha azonban az antidiuretikus hormon indokolatlanul túlzott mértékben termelődik, és ha nem korlátozott a folyadékfogyasztás, vízmérgezés fejlődhet ki. Különösen paradox ez a vízhajtók szedése mellett. A 87 éves, leromlott állapotú, káliumvesztésben is szenvedő nőbetegben kánikulai időszakban klinikai vízintoxikációval járó hyponatraemia fejlődött ki a magas vérnyomás normalizálása céljából adott tiazid diuretikum (chlorthalidon) krónikus alkalmazása folyamán. A klinikai képen kívül a diagnózist a nagyon súlyos hyponatraemia alapozta meg, és a viszonylag magas vizeletozmolalitás mellett igen alacsony plazmaozmolalitás támasztotta alá. Az állapot a hyponatraemiának az ajánlások szerinti kezelése ellenére „túlkorrigálódva” végzetes hypernatraemiába ment át. Amíg a hipoozmolalitás fennállt, a beteg izotóniássó-infúziókat kapott káliumpótlással, majd amikor hiperozmolalitás alakult ki, hipotóniás infúziókat. A szerzők megvitatják a hyponatraemia szakirodalmát, különös tekintettel az olyan terápiás dilemmákra, mint a „lassú” vagy „gyors” korrekció, valamint a „túlkorrekció” esetén végezhető gyógyeljárások.

HUN 2011;15(02)

Hypertonia és Nephrologia

2011. FEBRUÁR 28.

Vízhajtók kombinációja rezisztens hypertoniában

RADÓ János

Évtizedes nem kezelt magas vérnyomás után kialakult krónikus veseelégtelenségben furosemid, β-blokkoló, kalciumblokkoló, angiotenzinkonvertálóenzim- gátló és angiotenzinreceptor-blokkoló együttes alkalmazására rezisztens hypertonia fejlődött ki egy 60 éves férfi betegben. Tiazidvegyület és a kacsdiuretikum (furosemid) kombinációjával sikerült a rezisztens állapotot áttörni. Betegünk esetét közlésre érdemesnek tartjuk, mert a tiazidvegyület (chlorthalidon) abban a glomerulusfiltrációs tartományban (<30 ml/min) is eredményesen volt alkalmazható, amelyben többen hatástalannak tartják, és mert a hatásos diuretikumkombináció mindkét tagját (a vesebetegséghez képest) kis adagban adtuk. Röviden összefoglaljuk a tiazidvegyületek és a kacsdiuretikumok fontosabb kombinációinak szakirodalmát, és utalunk némely történeti szempontra.

HUN 2011;15(01)

Hypertonia és Nephrologia

2010. SZEPTEMBER 09.

Diuretikumok hypertoniában - 2010

BARNA István

A diuretikumok (elsősorban a tiazidszármazékok és a vasodilatator hatással is rendelkező indapamid) elsőként ajánlott vérnyomáscsökkentő szerek. Különösen kedvezőek túlsúlyos hypertoniás, 2-es típusú diabeteses, metabolikus szindrómás, idős, izolált szisztolés hypertoniás betegek, valamint enyhe veseelégtelenségben és szívelégtelenségben szenvedők kezelésére. Ideálisan adhatók kombinációban más antihipertenzív szerekkel (elsősorban angiotenzinkonvertálóenzim-gátlóval, angiotenzinreceptor- blokkolóval és β-blokkolóval). A magasvérnyomás-betegség kezelésére társuló balkamra-hypertophia és stroke utáni állapot esetén indapamid, balkamra-diszfunkció és szívelégtelenség esetén tiazid és furosemid, valamint ezek kombinációja javasolt. A diuretikumoknak kis dózisban nincsen klinikailag jelentős metabolikus mellékhatásuk, ugyanakkor más gyógyszercsoportokhoz hasonló mértékben csökkentik a cardiovascularis mortalitást.

HUN 2010;14(04)

Hypertonia és Nephrologia

2010. JÚNIUS 20.

Antihipertenzív szer választása a cardiovascularis kockázat csökkentésére: angiotenzinkonvertálóenzimgátló vagy angiotenzinreceptor-blokkoló?

BARNA István

A cardiovascularis prevenció során elsődleges feladat a célvérnyomás elérése. A célszervkárosodások megelőzéséhez jól tolerálható, hosszú hatástartamú, kevés mellékhatású szer alkalmazása javasolt. Az angiotenzinkonvertáló enzim (ACE) -gátlók népszerű és egyben kiváló készítmények, azonban mellékhatásaik csökkentik az élethosszig tartó, megfelelő beteg-együttműködést. A hatékony angiotenzinreceptor- gátlók egyedülálló tolerabilitással rendelkeznek és a cardiovascularis morbiditást és mortalitást bizonyítottan az ACE-gátlókhoz hasonló mértékben csökkentik. A kombinációjuk tiaziddal vagy kalciumcsatorna-blokkolóval igen ésszerű választás, különösen nagy kockázatú betegek esetében. A telmisartan a vizsgálatok alapján önállóan vagy kombinációban is biztonsággal adható, jól tolerálható szer nagy cardiovascularis kockázatú betegeknek, szív- és vesebetegeknek, perifériás érbetegeknek, cerebrovascularis betegeknek, akár diabetesben is szenvednek, akár nem.

HUN 2010;14(03)

Lege Artis Medicinae

2010. FEBRUÁR 20.

A diuretikumok közti különbségek jelentősége a hypertonia kezelésében - Fókuszban az anyagcsere-semlegesség

ALFÖLDI Sándor

Az indapamid „második generációs”, vasodilatator tiazid diuretikum. Antihipertenzív hatékonysága kis dózisban megegyezik a többi elsőként választandó antihipertenzív szerrel.

HUN 2010;20(02)