Részletes keresés

Kérjük, állítsa be a paramétereket!


 

Találatok száma: 748

Egészségpolitika

2022. JANUÁR 28.

Életmentő kezdeményezés harmincezer forintból százezreket ér el – Különleges kezdeményezés az öngyilkosság ellen

Pécsi egyetemisták maroknyi csoportja mutat követendő példát az öngyilkosság-megelőzés terén, különleges kezdeményezéssel akarnak tenni a tragédiák ellen. Magyarországon az elmúlt tíz évben átlagosan kétezer öngyilkosság történt, összesen húszezer. Becslések szerint legalább tízszer többen kísérelnek meg véget vetni életüknek, azaz összesen kétszázezer ember akart annyira meghalni, hogy tevőlegesen önmaga ellen fordult. Ötfős kis közösségekkel számolva (család, munkatárs, barát) egymillió embert érintett csak az elmúlt tíz évben. Ez nem egyéni probléma, hanem társadalmi. „Becslések szerint több mint másfél millió magyar kísérel meg öngyilkosságot élete során. Ez csak a jéghegy csúcsa, ennek hátterében valamilyen mentális probléma áll, amivel becslések szerint a lakosság húsz százaléka küzd. Erős késztetést éreztünk, hogy ne menjünk el emellett szó nélkül, mert senkiről sem szabad lemondani! Pusztán néhány figyelemfelhívó plakátot terveztünk elhelyezni a toronyban, de tervünk megmozgatta a helyi közösséget. Kollégiumok, diákszervezetek, üzletemberek és egy alapítvány együttműködése tette lehetővé számunkra, hogy segítő ötletünk maradandó prevenciós kezdeményezéssé válhasson” – mondja Békési Áron pécsi orvostanhallgató, a kezdeményezés kitalálója.

Hypertonia és Nephrologia

2021. DECEMBER 16.

Egészségügyi szakmai irányelv, a felnőttkori idült vesebetegség diagnózisa és kezelése

A bizonyítékokon alapuló egészségügyi szakmai irányelvek az egészségügyi szakemberek és egyéb felhasználók döntéseit segítik meghatározott egészségügyi környezetben. A szisztematikus módszertannal kifejlesztett és alkalmazott egészségügyi szakmai irányelvek, tudományos vizsgálatok által igazoltan, javítják az ellátás minőségét. Az egészségügyi szakmai irányelvben megfogalmazott ajánlások sorozata az elérhető legmagasabb szintű tudományos eredmények, a klinikai tapasztalatok, az ellátottak szempontjai, valamint a magyar egészségügyi ellátórendszer sajátságainak együttes figyelembevételével kerülnek kialakításra. Az irányelv szektorsemleges módon fogalmazza meg az ajánlásokat. Bár az egészségügyi szakmai irányelvek ajánlásai a legjobb gyakorlatot képviselik, amelyek az egészségügyi szakmai irányelv megjelenésekor a legfrissebb bizonyítékokon alapulnak, nem pótolhatják minden esetben az egészségügyi szakember döntését, ezért attól indokolt esetben dokumentáltan el lehet térni.

Ideggyógyászati Szemle

2021. NOVEMBER 30.

[Késői kezdetű Sandhoff-betegség atípusos jelentkezése: esetismertetés]

SALAMON András , SZPISJAK László , ZÁDORI Dénes, LÉNÁRT István, MARÓTI Zoltán, KALMÁR Tibor , BRIERLEY M. H. Charlotte, DEEGAN B. Patrick , KLIVÉNYI Péter

[Bevezetés – A Sandhoff-betegség egy olyan ritka, here­ditaer GM2-gangliosidosis (autoszomális recesszív), amit a HEXB gén mutációja okoz. A hexózaminidáz (Hex) enzim β-alegységének károsodása miatt mind a Hex-A, mind a Hex-B izoformák működése zavart szenved. A betegség súlyossága, valamint a tünetek kezdete (infantilis vagy klasszikus, juvenilis, felnőttkori) a residualis enzimaktivitás függvénye. A késői kezdetű formát szerteágazó tünettan jellemzi. Jelen lehetnek többek között motoneuronbeteg­ségre utaló eltérések, ataxia, tremor, dystonia, valamint pszichiátriai és neuropathiára utaló jegyek is. A 36 éves nőbeteg 9 éve tartó, progresszív, szimmetrikus alsó végtagi gyengeség miatt jelentkezett klinikánkon. A részletes neurológiai szakvizsgálat enyhe fokú szimmetrikus gyengeséget igazolt a csípőflexorokban, a többi izomcsoport megkíméltsége mellett. Mind­két oldalon a Patella-reflex renyhe volt. A laboratóriumi vizsgálatok releváns eltérést nem mutattak. A rutin elektro-encefalográfiás, valamint a koponya-MR-vizsgálatok a beteg panaszait magyarázó eltérést nem detektáltak. Az elektroneuronográfiás, valamint az elektromiográfiás vizsgálatokon szenzoros neuropathiának megfelelő eltérések látszottak. Az izombiopsziás minta elemzése kapcsán enyhe fokú neurogén károsodásra derült fény. A beteg öccse (32 éves) hasonló tüneteket mutat. Páciensünk részletes genetikai vizsgálata során két ismert patogén eltérést találtunk a HEXB génben, egy missense mutációt, valamint egy 15 008 bázispár hosszúságú deletiót (NM_000521.4:c.1417G>A; NM_000521:c.-376-5836_669+1473del; kettős hete­ro­zigóta állapot). A szegregációanalízis, valamint a családtagok hexózaminidáz-vizsgálata a késői kezdetű Sandhoff-betegség diagnózisát megerősítették. A jelen esetismertetés célja, hogy felhívja a figyelmet a késői kezdetű Sandhoff-betegség differenciáldiagnosztikai jelentőségére felnőttkorban kezdődő, proxi­mális predominanciát mutató szimmetrikus alsó végtagi gyengeség esetén.]

Hírvilág

2021. NOVEMBER 11.

Szerkezetkész a Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Osztály új épülete

Új épületszárnnyal gazdagodik az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinika és Gyermek-egészségügyi Központ. Szerkezetkész a Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai részleg. A 2,2 milliárd forint értékű beruházás bokrétaünnepét 2021. november 9-én tartották.

Idegtudományok

2021. NOVEMBER 11.

A hosszú távú fluoxetinkezelés alapvetően megváltoztatja az agyi lipidösszetételt

A hosszú távú fluoxetinhasználat feltételezhető agyfejlődési zavart okozó hatásának mechanizmusát próbálták kideríteni német és orosz kutatók fiatal majmokat vizsgálva. Az International Journal of Molecular Sciences című szaklapban megjelent kutatás eredménye szerint a hosszú távú fluoxetinkezelés több mint százféle lipid agyi mennyiségének szignifikáns változásával jár együtt, különösen jelentős az idegsejtnyúlványok myelinisatiójában központi szerepet játszó, többszörösen telítetlen zsírsavak mennyiségének csökkenése. A többszörösen telítetlen zsírsavak anyagcseréjének változása azért is különös figyelmet érdemel, mert a közelmúltban kiderült: ezek a molekulák, illetve hiányuk szerepet játszik a pszichiátriai betegségek, a bipoláris és major depresszív kórkép, valamint a szkizofrénia patogenezisében.

Lege Artis Medicinae

2021. OKTÓBER 28.

Lipótmezei emlék. 2. rész

RIHMER Zoltán

Visszaemlékezésem első részében* összefoglaltam az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetben medikusként, be­osztott orvosként, majd osztályvezető főorvosként eltöltött több mint három és fél évtizedemet. A most következő részben arról írok, milyen szerepet játszott életemben a Lipótmező, és miért volt alapvetően hibás az intézet bezárása 2007-ben.

Ideggyógyászati Szemle Proceedings

2021. SZEPTEMBER 15.

Neuronalis sejtfelszíni autoantitest-mediált autoimmun encephalitis betegek klinikai jellemzőinek retrospektív multicentrikus vizsgálata Magyarországon

HAYDEN Zsófia, BÓNÉ Beáta, ORSI Gergey, SZŐTS Mónika, NAGY Ferenc, CSÉPÁNY Tünde, MEZEI Zsolt, RAJDA Cecília, ILLÉS Zsolt, BERKI Tímea

Bevezetés: A 2012–2018 közötti időszakban laboratóriumunk országos centrumként működött az autoimmun encephalitisre (AE) jellemző neuronalis sejtfelszíni ellenanyagok (anti-NMDAR, anti-LGI1, anti-GABABR, anti-Caspr2, anti-AMPAR1/2) tesztelésében. A vizsgált időszakban az antitestmérésekre érkezett szérum- és liquorminták retrospektív értékelése során a betegek 5,8%-ában (60 beteg) találtunk pozitivitást. Anyag és módszer: Saját fejlesztésű online kérdőívvel 30 sejtfelszíni ellenanyag-pozitív AE-beteg (19 NMDAR, 6 LGI1, 3 GABABR, 3 Caspr2) klinikai jellemzőinek retrospektív elemzését végeztük el négy fő klinikai központban neuroimmunológusok segítségével. Eredmények: A betegek 63%-a férfi, átlagos életkoruk 39 év volt. A leggyakoribb klinikai megjelenés a pszichiátriai tünet (83%), az epilepsziás rosszullét (73%) és a memóriazavar (50%) volt. Hyponatraemia (83%) és faciobrachialis dystoniás rohamok (50%) kizárólag az LGI1 encephalitis betegekben jelentkeztek. Egy esetben herpes simplex vírus- (HSV-) encephalitis előzte meg a szekunder NMDAR-encephalitis kialakulását. A betegek 27%-ában társuló tumor volt jelen. Az AE-betegek 37%- ánál nem volt gyulladást jelző eltérés a liquor- és a koponya- MRI-vizsgálatok során, azonban majdnem a betegek felében (48%) EEG-eltérést detektáltak. A betegek 80%-a első vonalbeli immunterápiában (szteroid, IVIG, plazmaferézis) részesült. Az esetek döntő többségében (83%) kedvező volt a betegség kimenetele, azonban a jelen lévő tumor kedvezőtlenebb betegségkimenetellel társult. Következtetések: Jelen tanulmányban elsőként vizsgáltuk a neuronalis sejtfelszíni autoantitest-mediált AEbetegek klinikai jellemzőit a magyar populációban. Eredményeink egybehangzóak a korábbi szakirodalmi adatokkal az AE klinikai jellemzőit és kimenetelét illetően, azonban az NMDAR-encephalitis elsősorban fiatal férfiakban jelentkezett, valamint egyik esetben sem társult ovariumteratomával. Az AE-betegek egyharmadában nem volt gyulladást jelző eltérés a liquor- és a koponya- MRI-vizsgálatok során, ami a klinikai tünettan és az ellenanyag-vizsgálatok jelentőségét hangsúlyozza az AE diagnózisának felállításában.

Ideggyógyászati Szemle Proceedings

2021. SZEPTEMBER 15.

A neuropszichológiai vizsgálat helye a neuroimmunológiai betegek ellátásában – egy sclerosis multiplexes páciens esettanulmánya

NÉPFALUSI Noémi, RAJDA Cecília, KLIVÉNYI Péter

Bevezetés: A neuropszichológiai vizsgálat a neuroimmunológiai betegek ellátásában is egyre hangsúlyosabb szerepet kaphat. Jelen esettanulmányban egy sclerosis multiplexes (SM) páciens esetén keresztül kívánjuk be- mutatni a neuropszichológiai vizsgálat jelentőségét. Az SM az esetek 2,3%-ában pszichiátriai tünetekkel indul, melyek jelentős részét major depresszió (56%), illetve pszichotikus zavarok (32%) teszik ki. Ezek a tünetek a betegség előrehaladtával gyógyszeres kezelés ellenére is csak lassú javulást mutatnak, sok esetben végig jelen vannak a kórtörténetben, késleltetik a diagnózist, valamint nehezítik a betegek együttműködését. Tárgyalás: A 44 éves férfi 8 éve diagnosztizált, aktuálisan terápiában nem részesülő SM-beteg. A neuropszichológiai vizsgálatra depressziós tünetek, adherencia- és compliance-hiány miatt került sor. A vizsgálat során Téri Komplex Ábrát, Bells tesztet, Pieron Tesztet, Kerítéspróbákat, Kulcskeresési Feladatot, Történet Felidézést, Trail Making Feladatot, Állatkert Tesztet, AKV-t végeztünk, valamint Minnesota Multiphasic Personality Inventory-2 Teszt felvételére is sor került. A kognitív funkciók tekintetében az anterográd memóriában és a frontális funkciókban mutatkozott eltérés. Az MMPI-2 Teszt kissé túlzott tünetészlelés mellett valid lett, a fő skálákon személyiségzavar képét mutató fűrészfog-elrendezést mutatott. Konklúzió: Az eredmény visszajelzésként szolgált a páciens kezelőorvosának és a rehabilitációs teamnek. Emellett objektivizálta a pszichés nehézségeket, elősegítve a megfelelő gyógyszeres terápiát és a pszichiátriai gondozást, valamint jó alapot teremtett a kezdetben alacsony adherenciájú pácienssel való hosszabb távú együttműködéshez.

Ideggyógyászati Szemle Proceedings

2021. SZEPTEMBER 15.

NMDAR-encephalitissel átfedő demyelinisatiós szindróma – diagnosztikai és terápiás kérdések

NYÁRI Aliz, RAJDA Cecília, DEME István, NAGY Ferenc, KLIVÉNYI Péter

Az anti-N-metil-D-aszpartát-receptor (NMDAR-) encephalitis az NMDAR GluN1 alegysége elleni IgGantitestekkel társuló autoimmun kórkép. A tünetek súlyossága ellenére csak a betegek 35%-ánál mutatható ki koponya-MRI-vel károsodás, ami leggyakrabban monofázisos formában fordul elő. A legfrissebb adatok alapján azonban az anti-NMDAR encephalitisben szenvedők kis százalékánál további relapszusok jelentkezhetnek, melyek hátterében demyelinisatiós laesiók mutathatók ki. A szakirodalomban egyre több adat lelhető fel, miszerint az NMDAR-encephalitis átfedést mutathat más autoimmum, demyelinisatiós kórképpel, leggyakrabban neuromyelitis optica spektrum betegséggel (főként anti- MOG ellenanyag-pozitív estekben), ritkábban sclerosis multiplexszel. A felmerülő diagnosztikai nehézségeket egy eset kapcsán mutatjuk be. A 24 éves férfi pszichiátriai beutalást követően 2 hónapos tünetkezdetet követően először 2014 májusában került felvételre a Neurológiai Klinikára memóriazavar, bal oldali latens hemiparesis kivizsgálása céljából. Akkor készült koponya-MRI-n disszeminált, gócos agyi folyamat ábrázolódott, gyűrűszerű kontrasztanyag-halmozással, kétoldali hippocampus-érintettséggel. A látott kép leginkább ADEM-nek felelt meg. A liquorban oligoklonális gammopathia látszott. A virális és paraneoplasiás eredetet kizártuk. Intravénás szteroidterápiára átmeneti javulás jelentkezett, azonban a terápia leépítését követően ismételt állapotrosszabbodás következett be. A szteroidterápia ismétlése érdemi változást nem hozott, plazmaferézisben részesült, azathioprinterápiát kapott. A diagnosztikai vizsgálatok során az ellenanyag-vizsgálat alapján anti- NMDAR encephalitis diagnózist állítottuk fel. PET CTvel követtük 3 évig. Állapota stagnált, koponya-MRI-n sem jelent meg új laesio, kifejezett jobb oldali hippocampalis atrophia látszott. Imuran elhagyását követően 2 évvel kettős látása jelentkezett, koponya-MRI-vizsgálaton novum fehérállományi laesiók jelentek meg. A látott radiológiai kép és a korábbi liquorlelet, valamint a klinikum alapján felmerült sclerosis multiplex lehető- sége, intravénás nagy dózisú szteroidterápiát alkalmaztunk. Szérum-aquaporin-4, anti-MOG, anti-NMDAR ellenanyag- vizsgálat a szteroidterápiát követően készült, negatív eredményt adott. A szakirodalmat részletesen áttekintve az anti-MOG ellenanyag-pozitív NMO szövődik leggyakrabban az NMDA-R encephalitisszel átfedő demyelinisatiós szindrómával, a sclerosis multiplex ettől jóval ritkább. A közös hatékony terápiás opció a rituximab, aminek támogatását kérvényeztük.

Lege Artis Medicinae

2021. SZEPTEMBER 16.

A Covid-19 klinikai kimenetelének súlyosságát nemcsak a pszichiátriai kórállapot, hanem a pszichiátriai gyógyszerelés is befolyásolja

NADUBINSZKY Gábor, VONYIK Gabriella, SZÉKÁCS Béla

SARS-CoV-2-fertőzés esetén a súlyos pszichiátriai betegségben szenvedőknél többnyire rosszabb a klinikai kimenetel leromlott általános állapotuk, kísérőbetegségeik és életmódjuk miatt. A pszichiátriai betegségek közül azonban kiemelten súlyos, elhalálozáshoz vezető kórlefolyással csak szkizofrénia esetében igazolódott szignifikáns összefüggés, amit a többirányú immunzavar is magyarázhat. Amíg a terápiarezisztens szkizofrénia kezelésében használatos antipszichotikum, a clozapin rontani látszik a Covid-19 gyógyulási esélyeit, a depressziós betegek terápiájában alkalmazott antidepresszívumok általában javítják azt, azonban közülük igazán megalapozottan a fluvoxamin esetében igazolható ez a fontos, citokinvihart gátló, a fertőzéses kórállapot súlyosságát mérséklő befolyás.