Részletes keresés

Lege Artis Medicinae

2000. MÁRCIUS 01.

A carbapenemek mikrobiológiai aktivitása, farmakokinetikája és klinikai alkalmazása

BÁN Éva, PRINZ Gyula

A carbapenemeket képviselő imipenem és meropenem a többi béta-laktám antibiotikumhoz hasonlóan sejtfalszintézist gátló baktericid szerek. Rendkívül széles a hatásspektrumuk: az aerob és az anaerob Gram-pozitív és Gram negatív baktériumok többsége ellen aktívak. Carbapenemekkel szembeni természetes rezisztenciája (a Chlamydia és a Mycoplasma specieseken kívül) a klinikailag fontos baktériumok közül a Stenotrophomonas maltophiliának és az Enterococcus faeciumnak van. A carbapenemek a béta-laktám antibiotikumokat bontó enzimekkel szemben a legstabilabbak: ellenáll nak a Staphylococcus penicillináz enzimjén kívül a Gram-negatív baktériumok legtöbb béta-laktamáz enzimjeivel szemben. Másodlagos rezisztenciát a penicillinnel szemben nagy mértékben rezisztens Streptococcus pneumoniae, a meticillinrezisztens Staphylococcus, a Pseudomonas aeruginosa, az Enterobacter cloaceae, ritkábban az Enterobacter aerogenes, a Serratia marcescens, a Klebsiella pneumoniae és az Acinetobacter baumannii speciesekben írtak le. A két carbapenem lényeges farmakokinetikai tulajdonságai hasonlóak. Antibakteriális hatékonyságuk, széles hatásspektrumuk, béta-laktamáz-stabilitásuk következtében a súlyos nosocomialis fertőzések empirikus kezelésére monoterápiában is alkalmas szerek. A központi idegrendszeri fertőzésekben az imipenem görcskészséget okozó hatása miatt csak a meropenem jön szóba. Intraabdominalis infekcióban, a neutropeniás betegek lázas epizódjaiban, súlyos alsó légúti fertőzésekben mindkét carbapenem első választásként alkalmazható.

HUN 2000;10(03)

Lege Artis Medicinae

1993. OKTÓBER 27.

Ticlopidin aszpirin Stroke vizsgálat

MATOS Lajos

Az összhalálozás és a nem-halálos agyvérzés 3 éves előfordulási rátája 17% volt a ticlopidine és 19% az aszpirin csoportban. Ez azt jelenti, hogy az aszpirinhez képest a ticlopidine 12%-kal csökkentette a vizsgált események kockázatát (p = 0,048). A halállal végződő és a nem-halálos agyvérzés gyakorisága ticlopidine kezelés esetén 10%, aszpirin esetén 13% volt, ami a kockázat 21%-os csökkenését jelentette a ticlopidine javára (p = 0,024). Mellékhatásként a ticlopidine hasmenést (20%), bőrkiütést (14%) és reverzibilis neutropeniát (1%) okozott, míg az aszpirin hasmenést (10%), bőrkiütést (5,5%), gastritist (2%), gastrointestinalis fekélyt (3%) és vérzést (1%). Az összkoleszterinszint a ticlopidine csoportban 9%-kal, az aszpirin csoportban 2%-kal emelkedett (p < 0,01).

HUN 1993;3(10)