Részletes keresés

Kérjük, állítsa be a paramétereket!


 

Találatok száma: 495

Hírvilág

2018. MÁRCIUS 27.

Gyorsan növekszik a csendes-óceáni műanyaghulladék mennyisége

Egy nemzetközi kutatócsoport becslése szerint a "nagy csendes-óceáni szemétfolt", amely Kalifornia és Hawaii között lebeg a vízen, mintegy 80 ezer tonna műanyagot tartalmaz.

Hírvilág

2018. MÁRCIUS 19.

Széchenyi-díjat kapott Hoppál Mihály néprajztudós

A világ kis népeinek mindig nagy szükségük lesz szokásaik, hagyományaik megőrzésére - mondta el az MTI-nek Hoppál Mihály néprajztudós, aki március 15-én Széchenyi-díjat vehetett át a Parlamentben.. A kutató kiemelte: a sámánok ma sok helyen igen fontos szerepet töltenek be az identitás megőrzése terén a globalizálódó világban, amely elszürkíti, hasonlóvá teszi egymáshoz a különböző kultúrákat.

PharmaPraxis

2017. SZEPTEMBER 28.

A gyógyszerész mint menedzser

Mint minden munkahelyen, ahol emberek dolgoznak együtt, a gyógyszertárban is szükség van arra, hogy valaki ellássa a vezetői szerepkört. De mi tesz egy gyógyszerészt egyben sikeres vezetővé, mai szóval: menedzserré, aki jól koordinálja a vele dolgozó technikusok munkáját, megszervezi, irányítja és kontrollálja a gyógyszertár vagy a klinikai munkacsoport működését?

Gondolat

2017. JÚLIUS 04.

Közös jelek, bábeli zűrzavar -- beszélgetés Boros Mátyás képzőművésszel

Régóta rajzoló ember vagyok, a családi legenda szerint a rácsos ágyban kezdődött. Az idők során akarva-akaratlanul kialakítottam olyan biztos pontokat, formákat, amelyeket rajzolás közben bármikor elő tudok venni.

Gondolat

2017. MÁRCIUS 21.

Kiállításajánló: A természet fogaskerekei

Venczel Attila egy autonóm újrakezdő, aki az élete több területén is anakronisztikusnak számító eljárások felé fordult. Hagyományőrző fotográfiával foglalkozik, hagyományőrző lövészettel, és kézműves nyomdát üzemeltet

Gondolat

2017. FEBRUÁR 21.

Csecsemők a szeméttelepen

CZIGLÉNYI Boglárka

Diszfunkcionális családok: amikor több a torzulás, mint a szépség. Ahol a legjobb esetben is csak nő a gyerek, mint a gomba. „Mégis felnőttünk valahogy”, szokás mondani. Na igen, felnőttünk. Hiszen nő a gyerek, mint a futónövény, kapaszkodik a betonfal repedésein a fény felé.

Hírvilág

2017. JANUÁR 17.

Védené az embereket a robotoktól az Európai Parlament

A képviselők felvetették, hogy az egymással is kommunikálni tudó, adatok gyűjtésére és feldolgozására, valamint önálló tanulásra képes gépek jogi státuszt, egyfajta "jogi személyiséget" kapjanak.

Gondolat

2016. DECEMBER 13.

A kézműves fotográfia

Különleges fotókiállítás nyílt Szentesen december 3-án a Tokácsli Galériában. A Fridrich János emlékkiállítás megidézi a régmúlt városi fényképészeinek világát, és bemutatja a régi technikák továbbélését is.

PharmaPraxis

2016. DECEMBER 13.

A gyógyszerészi gondozás oktatása Kuvaitban

Az idősebb generációkkal ellentétben, akiket még a gyógyszerész klasszikus szerepkörére (gyógyszerek elkészítése és átadása) készítettek fel, a fiatalabbak már a tanulmányaik során elsajátíthatják azokat az ismereteket, képességeket és attitűdöket, amelyek a pácienssel való kiterjedt körű kommunikációhoz és a terápia hosszú távú felügyeletéhez szükségesek.

Klinikum

2016. NOVEMBER 28.

Playback színház az orvosképzésben

A modern orvosképzésben egyre jobban előtérbe kerül a korai klinikai tapasztalat szükségessége. Ebben pedig nagy szerepe van az empátiának, a bizalom kialakításának és a jó kommunikációs készségeknek. A playback színház ezen értékek kialakításában és megosztásában nyújt segítséget.