Venczel Attila: Inanimus (Artphoto Galéria)

2017. február 27-én csendesen megdöbbentő kiállítás nyílt az Artphoto Galériában.

Néha nem árt újrakezdeni. Nemcsak megyünk valahová, de jövünk is valahonnan, és a jelen pillanatot ennek a kettőnek a bűvöletében éljük. A múlt tudásával és a jövő vágyaival. Már kialakult igényeinkkel és a még nyitott lehetőségeinkkel. A múlt nosztalgiájával és az ismeretlentől való félelemmel. Bárhogyan közelítünk is ehhez a kérdéshez, az biztos, hogy az ember alapbeállítottsága nem változik meg egyik pillanatról a másikra, az élet egyik területén sem. Nem csoda, hogy a trendek újra és újra visszatérnek: a múltból való merítés nem szellemi játék vagy éppen lustaság, hanem gyakorlati és pszichológiai létszükséglet.


Protea Compacta Rosette CGA

Venczel Attila egy autonóm újrakezdő, aki az élete több területén is anakronisztikusnak számító eljárások felé fordult. Hagyományőrző fotográfiával foglalkozik, hagyományőrző lövészettel, és kézműves nyomdát üzemeltet. De semmi jele sincs annak, hogy csupán hagyományőrzés volna a célja. Inkább addig kutatott, amíg meg nem találta azokat a kellően érzéki, lassú mesterségeket, amelyek betöltik a hiányt, amit ma valószínűleg sokan érzünk. Ha valaki ilyen következetesen megy szembe az Idővel, mint Attila, az határozottan a jelenre reagál.

Kézműves fotográfusként nincs is teljesen egyedül, hiszen hátteret jelent számára az archaikus fotótechnikák nyolcvanas években megindult újrafelfedezése a magyar muzeológusok, majd fényképészek által. És kapcsolódásokat, segítő közösséget ad egymásnak az a maroknyi ember, aki ma az alkotói fotográfiának ezt a látszólag mindennél nehézkesebb módját választja.


Brake Shoe Alumitype

Frederic Scott Archer 1851-ben publikálta a nedves kollódiumos fényképezési eljárást, amely a 19. század második felében leváltotta a dagerrotípiát, és néhány évtizedre egyeduralkodó technikává vált Európában és Amerikában. A fénykép üveg- vagy fémlemezre készült, amelyre a fényképész alkoholban oldott cellulózhoz elegyített bromid és jodid sók oldatát öntötte, majd ezüst-nitrát fürdőbe helyezte, hogy a lemez fényérzékennyé váljon. Azonnal meg is kellett csinálnia a képet, mivel csak addig tudta előhívni a lemezt, amíg az oldat meg nem száradt rajta.

Venczel Attila 15 évvel ezelőtt az ASA fotósiskolában, Kerekes Gábor fotótörténeti óráin találkozott először nedves kollódiumos képpel, melynek technikáját azután 8 évig kutatta, tanulta. Akik akkoriban Magyarországon a régi fotótechnikák iránt érdeklődtek, segítettek egymásnak, de ki-ki a saját műhelyében is kísérletezett, ahogy egy elkötelezett alkimistához illik. Mert hiába maradtak fenn régi feljegyzések, sok esetben nem volt egyszerű azonosítani az adott vegyület akkori elnevezését a maival. És persze minden egykori fényképész, aki leírta a receptjét, gondosan ügyelt arra, hogy az ne legyen könnyen használható. Beletett annyi hibát, hogy a konkurencia ne tudja egyszerűen elkészíteni.


Eucalpytus seed nut RGA

A sokéves kísérletezés eredménye Venczel Attila első önálló kiállítása. A címe Inanimus: amikor az élő és az élettelen összeér az élet kihúnytával. Gépalkatrészek és leszakított növények láthatóak benne, átlátszó, fekete és rubinvörös üveglapokra vagy alumíniumlemezre fényképezve.

A kiállítás ikonikusan egyszerű, ezért számtalan értelmezési és átélési lehetőséget kínál. A képek sormintaként sorakoznak egymás mellett, sűrű installációban. Önálló műalkotásokként is nézhetőek, de sorozatként is, ami több mint az egyes képek összessége. De gyűjteményként is hatnak, preparátumokként, mintha egy különleges múzeumban volnánk, ahol az organikus és a sose élt dolgok egymás mellé kerültek. Vagy ornamentikának: formák forognak, nyílnak, terjeszkednek egymás mellett; egészen eltérő eredetű formák, mégis hasonlóak.

Nem csoda, hogy hasonlóak, hiszen az emberi formatervezés sokat tanult a természet mérnöki tevékenységétől. Venczel Attilát, saját elmondása szerint, éppen ez izgatta: a funkcionális szépség a természetben és az emberi alkotásokban. Az a harmónia, amely nem esztétikai törekvésből jött létre, hanem a leghasználhatóbb szerkezet, a legcélszerűbb kialakítás keresése csiszolta ki.


Blade wheel

Mivel a kiállításon a természet alapformái vonulnak fel a rájuk rímelő gépidomok között, meglepően univerzális élményben van része a látogatónak. A képi archetípusok is végigjárhatóak a kiállításon, mandalák, keresztek, szvasztikák, életfák. Talált szimbólumok és véletlen felragyogások: ki mire van hangolva, azt láthatja a képekben. De a látogató különösebb töprengés nélkül, csak a látványra koncentrálva is utazást tehet az élő és élettelen dolgok birodalmában, észrevétlenül is olyan érzékelési és gondolati ösvényekre lépve, amelyekre nem szokott. Itt a 19. század végének fotótechnikájához az akkori világkép is társul. Tudják, az volt az a korszak, amikor a Természettudományi és a Szépművészeti Múzeum egymással szemben épült fel Bécsben; amikor a természettudományos megismerés szorosan összefonódott az antropológiával és a művészetekkel.

A képek tökéletesen egyedi darabok. Az elkészítésük is egyedi, hosszú, kézműves folyamattal jönnek létre. Venczel Attila a kép minden darabkájával közeli ismeretségben van, minden alapanyaggal, amely az előállításához kellett. Nyilván magukkal a tárgyakkal is, amelyeket lefotózott. Bízik abban, hogy elég érdekesek és szépek, hogy a színrevitellel jótállnak magukért, a kollódium pedig időtlen, kissé szívszorító jelenlétet ad nekik. A fotói művészeti alkotások és mestermunkák. Annyi tudás, energia (és anyag) van bennük, hogy itt még csak lehetőség sincs arra a vitára, hogy a fénykép műtárgy-e.

Pedig az, hogy a fotó egyedivé tud-e válni, tárgyként is értékes műalkotássá, az ennek a kiállításnak a terén kívül igencsak feszítő kérdés. Nemcsak elméleti felvetés, hanem a hazai fotográfia helyzetét alapjaiban érintő, aktuális krízis. Borbély László, a galéria tulajdonosa is megerősítette, hogy hazánkban még csak alakulóban van a fényképészeti műtárgypiac. Az Artphoto Galéria is ebben a kényes határhelyzetben van, félúton a kultúrát közvetítő kiállítótér és a művészeit eladásokkal a hazai és nemzetközi műtárgypiacon is képviselő galéria között.


Cotton Alumitype

Az Artphoto 15 évvel ezelőtt egy kreatív, merész ötlettel online galériaként jelent meg a köztudatban. Az évek során azonban rájöttek arra, hogy a fényképek vásárlói szívesen kontaktusba kerülnek vásárlás előtt magával a tárggyal. Az a bizonyos aura... De az élményen túl gyakorlati előnyei is vannak a fényképek „offline” megszemlélésének. Ettől a célszerűségtől hajtva létrehozták a fizikai kiállítóteret is a Bartók Béla úton, amihez a XI. kerület kulturális fejlesztése adott kedvező hátteret. Az elmúlt 3 évben a magyar fotográfia nagyjai (Balla Demeter, Szilágyi Lenke, Féner Tamás, Haris László, Baricz Katalin, Barta Zsolt Péter, Benkő Imre stb.) állítottak itt ki.

A galéria célja, hogy a kimagasló minőségű fotók éppúgy egyedi értéket képviseljenek, esztétikai és anyagi értelemben is, mint a képzőművészeti alkotások. Kerüljenek ki a falakra, ne csak a kiállításokon, hanem bárhol máshol, legyenek az enteriőrök meghatározó díszei és stílusjegyei. Legyen kereslet rájuk, álljon be a fényképek anyagi értéke is, hogy műgyűjtők is lehetőséget lássanak bennük. És hogy egy fotókiállítás ne csak a szakmát vonzza, hanem mindenkit, aki izgalmas, mélyre menő, mégis könnyen befogadható impulzusokra vágyik. Venczel Attila kiállítása ilyen.

A kiállítás április 7-ig látogatható Budapesten, a Bartók Béla út 30. szám alatt (XI. kerület). Része a Budapest FotóFesztivál programjának.


Cziglényi Boglárka
2017. március
eLitMed.hu