PharmaPraxis

A gyógyszerészi gondozás oktatása Kuvaitban

2016. DECEMBER 13.

Számos tanulmány vizsgálta már a gyógyszerészi gondozás hatását a páciensekre és az egészségügyi rendszerre, de egy sem foglalkozott azzal, hogy a még tanulmányaikat végző gyógyszerészek hogyan viszonyulnak hozzá. A modern szemléletben egyre inkább előtérbe került a gyógyszerész aktív szerepe a páciens terápiájának ellenőrzésében, a beteg edukálásában és visszajelzéseinek helyes értelmezésében.

Az idősebb generációkkal ellentétben, akiket még a gyógyszerész klasszikus szerepkörére (gyógyszerek elkészítése és átadása) készítettek fel, a fiatalabbak már a tanulmányaik során elsajátíthatják azokat az ismereteket, képességeket és attitűdöket, amelyek a pácienssel való kiterjedt körű kommunikációhoz és a terápia hosszú távú felügyeletéhez szükségesek.

A kutatás a Kuvaiti Egyetem gyógyszerészeti karán készült 126 gyógyszerészhallgató bevonásával. A célja az volt, hogy felmérje, hogyan viszonyulnak a gyógyszerészhallgatók a gyógyszerészi gondozáshoz, hogyan ítélik meg a felkészültségüket ezen a téren. Rákérdeztek arra is, hogy a gyógyszerészi gondozás egyes elemeit mennyire tartják fontosnak. És a kutatók arra is kíváncsiak voltak, hogy a hallgatók szerint milyen gyakorlati akadályok lassítják a gyógyszerészi kezelés kuvaiti meghonosítását.

A kutatásban résztvevő hallgatókat a gyógyszerészi tanulmányok különböző szakaszából válogatták össze. Így három csoport alakult ki, aszerint, hogy a hallgatók hol tartottak a gyógyszerészi gondozásról szóló kurzusaikban. A felmérés kérdőíves úton történt.

A gyógyszerészhallgatók pozitív attitűddel fordultak a gyógyszerészi gondozás felé, függetlenül attól, hogy hol jártak a tanulmányaikban. A magasabb évfolyamokat végző hallgatók fontosabbnak ítélték ezt a tevékenységet, mint a gyógyszerészi gondozással csak ismerkedők. Általában felkészültnek érezték magukat arra, hogy végrehajtsák majd a gyógyszerészi gondozás különböző mozzanatait; az idevágó képességeiket a tanulmányaik előrehaladtával egyre erősebbnek ítélték meg. A felkészültségük gyenge pontjának az adminisztrációt és a menedzsmentet gondolták, ez hasznos információ lehet a tananyag fejlesztéséhez.

A legfontosabb képességnek azt gondolták, hogy a gyógyszerész megfelelő információkat tudjon összegyűjteni a páciens által szedett gyógyszerekről. Rangsorban ezután következett, hogy egyszerű szavakkal legyen képes tájékoztatni a beteget, illetve hogy változtatásokat tudjon javasolni a terápia felülvizsgálata alapján, és módosítani tudja az adagolást. Legkevésbé fontos képességnek az egyszerű fizikai vizsgálatok elvégzését és az orvossal való esetmegbeszélést tartották – az előbbiben a cikk írói annak a jelenlegi egészségügyi gyakorlatnak a lenyomatát látják, miszerint csak orvos végez vizsgálatokat.

A kutatás tehát általánosságban azt mutatta, hogy a Kuvaiti Egyetemen zajló oktatás hozzájárul ahhoz, hogy a gyógyszerészi gondozás iránt elkötelezett gyógyszerészek kerüljenek majd a pályára.

A gyógyszerészi gondozás legerősebb akadályának a hallgatók azt gondolták, hogy nincsenek elkülönített helyiségek a személyes tanácsadáshoz vagy a patikák nem megfelelően vannak kialakítva. Sorrendben a második legfontosabb akadálynak azt vélték, hogy a gyógyszerésznek nincs elegendő ideje a gyógyszerészi gondozásra. Szervezési nehézségeket találtak még jelentősnek, például azt, hogy hivatalosan nincs kidolgozva a gyógyszerész szerepe az egészségügyi ellátásban. Kiemelték még azt a tényt, hogy a gyógyszerész fizikailag el van választva attól a területtől, ahol a páciensek ellátása zajlik, illetve hogy az orvosok nem bíznak eléggé a gyógyszerészekben. Ezek az eredmények megfelelnek más kutatások állításainak, amelyek a gyógyszerészi gondozást a gyakorlatban vizsgálták.

A kutatás eredményeit természetesen arra is felhasználják majd, hogy felülvizsgálják a Kuvaiti Egyetem gyógyszerészi gondozásról szóló kurzusainak tartalmát. Azt ez a felmérés is megerősítette, hogy a képzés során kiemelkedő szerepe van a gyakorlatnak. Az volna az ideális, ha a gyógyszerészhallgatók olyan intézményekben vehetnének részt gyakorlaton, ahol a gyógyszerészi gondozás már integráns része a gyógyszerészi munkának. Azonban amíg erre korlátozott lehetőség áll rendelkezésre, addig szimuláció és szerepjátékok segítségével lehet élményszerűen fejleszteni a hallgatók képességeit. Minél hamarabb kerül bevezetésre a tanulmányok során, annál valósabb képet nyernek a hallgatók a várható helyzetekről a terápia, a kommunikáció, a fizikai vizsgálat, a páciens biztonsága és a különböző egészségügyi dolgozók közti együttműködés területén.

A Kuvaiti Egyetemen már a kutatás ideje alatt elkezdtek kialakítani egy virtuális programot, illetve egy szimulált gyógyszertárat, ahol a hallgatók realisztikus körülmények között foglalkozhatnak valós esetekkel. Emellett nagyobb hangsúlyt szeretnének fektetni a klinikai gyakorlatra, hogy a klinikai gyógyszerészi szolgáltatások is javuljanak hosszútávon Kuvaitban.

Ám a kutatás arra is felhívta a figyelmet, hogy az egyetemen tanultak és a valóságban történő gyógyszerészi gondozás közötti távolság csökkentése nemcsak az egyetem feladata, hanem az egészségügyi hatóságoké is. Például a gyógyszerészi szakma hivatalos újradefiniálása elősegítené, hogy a gyógyszerészek integrálni tudják a gyógyszerészi kezelést a mindennapi munkájukba. Az orvosok-gyógyszerészek közötti klinikai együttműködés ösztönzése pedig azt, hogy az orvosok jobban bízzanak a gyógyszerészekben.


Eredeti közlemény: Katoue, M. G., Awad, A. I., Schwinghammer, T. L., & Kombian, S. B. (2014). Pharmaceutical care education in Kuwait: pharmacy students’ perspectives. Pharmacy Practice, 12(3), 411.


Szemlézte:
Cziglényi Boglárka

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

PharmaPraxis

Modern kötszerek tudatos választása és alkalmazása a gyógyszertárban

LÉGRÁDI Péter

A megfelelő kötszer kiválasztásának alapja és fő célja, hogy az gyors és optimális sebgyógyulást eredményezzen, csökkentse a fájdalmat, kontrollálja a seb bakteriális állapotát, védjen az infekció ellen, abszorbeálja a sebváladékot, a lehető legkevésbé zavarja a beteget és javítsa az életminőséget. Az alábbi cikkben a modern sebtisztítás, -fertőtlenítés és -kötözés metódusát és eszközeit ismertetjük.

PharmaPraxis

Antimikrobás szerek a patikai gyakorlatban

TÓSAKI Árpád

A baktériumfertőzés esetén alkalmazható készítmények széles tárháza áll a gyógyítók rendelkezésére. Egyes csoportjaik eltérő hatásmechanizmussal pusztítják el a kórokozókat. Jelen cikkben a baktériumok sejtfalszintézisére ható gyógyszerekkel ismerkedünk meg részletesebben.

PharmaPraxis

A betegek otthon tartott gyógyszereinek gyógyszerész általi áttekintése

A betegek otthon tartott gyógyszereinek gyógyszerész általi áttekintése (home medication review/home medicines review: HMR) egy olyan strukturált, betegközpontú és a beteg orvosával együttműködve végzett szolgáltatás, ami elősegíti a gyógyszerek optimális alkalmazását. A HMR során a gyógyszerész a körzeti orvossal való konzultáció után, a beteg egészségügyi információinak ismeretében, a beteg otthonában szisztematikusan áttekinti a beteg gyógyszereit, és azonosítja a gyógyszerekkel, illetve az alkalmazásukkal kapcsolatos esetleges problémákat, majd közreműködik azok megoldásában.

PharmaPraxis

Legyen gyógyszerész a bentlakásos intézményekben is

Milyen klinikai és gazdasági előnnyel jár a gyógyszerész bevonása egy közösségi kórházhoz tartozó, betegközpontú bentlakásos intézmény működésébe?

PharmaPraxis

D vitamin és kálcium pótlás polycisztás ovárium szindrómában szenvedők betegek esetében

D-vitamin és kálcium pótlással kiegészített kezelés hatékonyan csökkenti a hyperandrogenizmus tüneteit, jótékonyan hat a menstruációs ciklus zavarait és eredményesen csökkenti testtömegindexet.

Kapcsolódó anyagok

PharmaPraxis

Gyógyszerész-beteg kapcsolat

A tudományos életet a gyógyszeriparra, az ott kivívott vezetői pozícióját pedig alkalmazott gyógyszerészi státuszra cserélte dr. Kádár Tibor gyógyszertárvezető gyógyszerész. Ma már egy kis budai patika vezetője és résztulajdonosa, de nem csak az adminisztrációval foglalkozik. A gyógyszertár törzsvásárlói gyakorta találkoznak vele a tára mögött.

PharmaPraxis

Gyógyszerészi gondozás: pilot tapasztalatok

Tizenkét budapesti és 38 vidéki gyógyszertár vesz részt abban a pilot programban, amely az uniós forrásból megvalósuló „Egységes külső felülvizsgálati rendszer kialakítása a járó- és fekvőbeteg szakellátásban, valamint a gyógyszertári ellátásban” című, uniós forrásból finanszírozott projekthez kapcsolódik

PharmaPraxis

Húsz éve Magyarország stratégiai partnere a Servier Hungária

Kitartás - elkötelezettség, emberi kötődés a magyar kutatók iránt, folyamatos megújuló befektetés: ezek a gondolatok jellemezték a Servier elmúlt 20 évét hazánkban

Gondolat

Az érzelmek szerepe a tudományos kutatásban - videointerjú Mérő Lászlóval

BME-TMIT szemináriumi előadása után Mérő Lászlót az érzelmek tudományos kutatásban betöltött szerepéről kérdeztük. Az emberi hangulatok és érzelmek a tudományos kutatások összetett folyamataira is hatással vannak.

PharmaPraxis

Klinikai gyógyszerész a hollandiai alapellátásban: négy lehetséges modell

A gyógyszert nem kiadó gyógyszerész szerepköre, felelőssége egyelőre bizonytalan. Négy eltérő modellel tipizálható megítélése ellenére jelentős szakmai konszenzus uralkodik az új típusú gyógyszerész szerepének egyes jellemzőit, valamint az alapellátási gyakorlatba való integráció pénzügyi, szervezeti és együttműködési aspektusait illetően.