Részletes keresés

Nővér

2014. DECEMBER 30.

A szociokulturális környezet, mint befolyásoló tényező a túlsúly és az elhízás megítélésében

VĚRA Olišarová, VALÉRIE Tóthová, FRANTIŠEK Dolák

A túlsúly és az obesitas előfordulásának növekedése világviszonylatban problémát jelent. Ezek megelőzése és gyógyítása az adott problémák komplex értelmezését igényli. A kutatások eredményei azt bizonyítják, hogy ezt a betegséget nem lehet elszigetelten, csupán az egészségre kiható következményeinek szemszögéből értelmezni.

HUN 2014;27(06)

Hypertonia és Nephrologia

2014. DECEMBER 20.

Változások az elhízás diétás kezelésében - MOMOT-ajánlás

PADOS Gyula, SIMONYI Gábor, AUDIKOVSZKY Mária, BEDROS J. Róbert

A 70-es, 80-as években az infarktus „járvány” miatt a koleszte - rin teória alapján a zsírszegény étrendet szorgalmazták, főleg az Amerikai Egyesült Államokban, mérsékelt sikerrel, miközben a szénhidrátfogyasztás megnőtt, az el hí - zás gyakorisága pedig az 1971-es 14,1%-ról 2000-re 30%-ra emelkedett. A magas glykaemiás indexű szénhidrátdús ételek gyors vércukorszint-emelkedést, inzu - linakciókat és glükóz → zsírsav átalakulást, elhízást okozhatnak. Az elmúlt évtizedben számos összehasonlító vizsgálat igazolta, hogy low-carb diétával fél év alatt átlag 4 kg-mal többet lehet fogyni, mint a low-fat étrenddel. A szélsőséges szénhidrátszegény Atkins-diéta egy év alatt (-4,7 kg) felülmúlta a ZONE (-1,7 kg), a LEARN (-2,6 kg) és az ORNISH diétát (-2,2 kg), egy másik két évig tartó vizsgálatban a low-fat diétát is. A Nemzetközi Obesitas Társaság (IASO) a fehérjebevitel nö - velését (15 → 25%) és az alacsony glykaemiás indexű szénhidrátok fogyasztását ajánl ja elhízottak számára. A Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társaság (MOMOT) eklektikus ajánlása low-calorie (1200-1500 kcal/nap), low-carb (<45%), low-glykaemiás indexű, high-protein (≥25%), low-fat (38 → 30%) diétát és napi rost bevitelét javasolja indításként diétás irányelveiben. Ezzel 10 kg/fél év fogyás elvárható. Fél év után a betegek romló compliance-e miatt nehéz tartani a low-carb diétát is, így szignifikáns előnye csökken. Ezen a magatartás-terápiával, s a közel - jövőben Magyarországon is megjelenő két étvágycsökkentő gyógyszerrel, a lorcaserinnel és egy phentermin-topiramat kombinációval lehet majd segíteni. A jövőbeni ajánlásokat befolyásolhatja az amerikai AHA/ACC - Obesity Society 2013. novemberben kiadott új irányelve is, melynek véglegesítése („Obesity ) 2014 júniusában várható az NHLBI által.

HUN 2014;18(05-06)

LAM Extra Háziorvosoknak

2014. JÚNIUS 10.

Az obesitas gyógyszeres kezelésének lehetőségei

PADOS Gyula, SIMONYI Gábor, BEDROS J. Róbert

Kö­zel 100 éve, az efedrin fel­fe­de­zé­se óta pró­bál­koz­nak az obesitas gyógy­sze­res ke­ze­lé­sé­vel. Hos­­szú év­ti­ze­de­ken át amfetaminszármazékokat, noradrenalin- és dopa-minfelszabadulást elősegítő és gát­ló sze­re­ket al­kal­maz­tak. Azon­ban köz­pon­ti ideg­rend­sze­ri, cardiovascularis és sympathicotoniás mel­lék­ha­tá­suk mi­att sor­ban ki kel­lett von­ni leg­több­jü­ket a for­ga­lom­ból.

HUN 2014;6(03)

Lege Artis Medicinae

2013. DECEMBER 18.

Az obesitas gyógyszeres kezelésének lehetőségei

PADOS Gyula, SIMONYI Gábor, BEDROS J. Róbert

Közel 100 éve, az efedrin felfedezése óta próbálkoznak az obesitas gyógyszeres kezelésével. Hosszú évtizedeken át amfetaminszármazékokat, noradrenalin- és dopaminfelszabadulást elősegítő és gátló szereket alkalmaztak.

HUN 2013;23(12)

Hypertonia és Nephrologia

2013. DECEMBER 10.

Az adipokinek kapcsolata a vérnyomás diurnalis változásával

KOVÁCS Imre, TARJÁN Jenő, HEGEDŰS Zoltán, VÉGH Tibor, HORVÁTH Judit, KERN András, KOVÁCS Nóra, KOLLER Ákos

Az obesitas és a hypertonia klinikai jelentőségét a mortalitási, morbiditási adatokkal fennálló szoros kapcsolata, valamint gyakorisága adja. A vizsgálat célja annak megállapítása, hogy 30 és 45 év közötti obes, kezeletlen, primer hypertoniás férfiak esetében milyen nagyságú a nondipperek aránya normál testtömegindexű, hypertoniás csoporthoz viszonyítva, továbbá, hogy van-e kapcsolat a hypertonia diurnalis ingadozása, az antropometriai adatok és az adipokinek között. Betegek és módszer: A vizsgálatba 52 fiatal (átlagéletkor 41,2±2,7 év), primer, kezelésben nem részesülő hypertoniás, obes (HO, BMI 36,11±2,34 ttkg/m2) férfit vontunk be, akiknél az obesitason kívül egyéb cardiovascularis kockázati tényező nem volt kimutatható. A kontrollcsoportot 27 (H, átlagéletkor 40,9±1,8 év), normál testsúlyú, primer hypertoniás férfi beteg képezte. A 24 órás ambuláns vérnyomásmérést követően mindkét csoport tagjait két-két alcsoportra osztottuk: dipper hypertoniás és nondipper hypertoniás betegcsoportokra. Valamennyi betegnél történt ABPM, echokardiográfia, adiponektin-, leptin-, rezisztin-, tumornekrózis-faktor- α- (TNF-α-), interleukin-1α- (IL-1α-), C-reaktív protein- (CRP-) meghatározás és részletes laboratóriumi vizsgálat. Eredmények: A H-csoporton belül hat (22%) esetben találtunk nondipper és 21 esetben dipper vérnyomástípust. A HO-csoporton belül 32 (61,5%) betegnél észleltünk nondipper és 20 beteg esetében dipper típusú ABPM-értéket. A két fő betegcsoport (H vs. HO) között az adiponektin- (p<0,01), a leptin- (p<0,01), a TNF- α- (p<0,01), az IL-1α- (p<0,01), a triglicerid- (p<0,05) szintek vonatkozásban volt szignifikáns különbség. A H-csoport két alcsoportja között a TNF-α mutatott magasabb értéket a nondipper alcsoportban. A HO két alcsoportja között, a nondipper alcsoportban szignifikánsan (p<0,05) magasabb leptin-, TNF-α-, IL-1α-, CRP-értékeket, balkamra-tömegindexet (LVMI), W/H arányt, és szignifikánsan alacsonyabb adiponektin- (p<0,01) szintet mértünk. Az alvás alatti szisztolés vérnyomáscsökkenés százalékos mértéke pozitív korrelációt mutatott az adiponektinszinttel, negatív korrelációt a TNF-α-, IL-1α-szintekkel és a LVMI-vel. Következtetés: Primer hypertoniás, visceralis obes betegekben a nondipper típusú hypertonia nagyobb arányban fordult elő, mint a normál testsúlyú hypertoniások között, ami összefügghet az obes hypertoniásokban megfigyelt inflammatorikus faktorok magasabb és az adiponektin alacsonyabb plazmaszintjeivel.

HUN 2013;17(05-06)

Lege Artis Medicinae

2013. NOVEMBER 20.

Cardiovascularis kockázati tényezők és kockázatbecslés

KÉKES Ede

A szerző összefoglalja a legfontosabb cardiovascularis kockázati tényezőket. Népegészségügyi szempontból a három egymást erősítő tényező a dohányzás, a magas vérnyomás és a kóros koleszterinszint. A teljes kóros lipidprofil, a visceralis obesitas, az emelkedett vércukor- és húgysavszint a hypertoniával együttesen adja a kardiometabolikus kockázat fogalmát.

HUN 2013;23(10-11)

Lege Artis Medicinae

2012. NOVEMBER 22.

A DPP-4-gátló sitagliptin helye a 2-es típusú diabetes terápiájában, az új irányelvek tükrében

HIDVÉGI Tibor

A 2-es típusú diabetes globális közegészségügyi veszéllyé vált, valamennyi nemzet gazdaságát fenyegetve, a gyors városiasodás, a táplálkozási szokások megváltozása, a mozgásszegény életmód, és az obesitas eredményeként.

HUN 2012;22(10-11)

Hírvilág

2012. OKTÓBER 04.

Vélemény az analóg inzulinok új támogatási rendszeréről

HALMOS Tamás

A 2012 júliusában életbeléptetett új szabályozási rendeletről megoszlik a szakma és a betegek véleménye.

HUN

Klinikum

2012. AUGUSZTUS 03.

A hyperuricaemia diétás vonatkozásai

MEZEI Zsuzsanna

A húgysav keletkezésének vannak endogen (purinszintézis, sejtpusztulás) és exogen (táplálkozás) forrásai. A kezelésnek tehát ennek megfelelően kell, hogy legyen nem csak endogen, hanem exogen útja is, ami magát a táplálkozást (és a helyes életvitelt is) foglalja magába.

HUN

Hypertonia és Nephrologia

2012. FEBRUÁR 20.

Funkcionális és morfológiai változások az újonnan kialakult dyslipidaemiában szenvedő veseátültetett betegek esetében

BORDA Bernadett, LENGYEL Csaba, VÁRKONYI Tamás, SZABÓ Viktor, SZEDERKÉNYI Edit, LÁZÁR György

A transzplantáció után a vezető halálokok a cardiovascularis betegségek, amelyek legfőbb kockázati tényezői a diabetes mellitus, hypertriglyceridaemia, az immunszuppresszív terápia, az obesitas és a dohányzás. Vizsgálatunkba 115 beteget vontunk be. Értékeltük az újonnan kialakult dyslipidaemia kockázati tényezőit és hatását az allograft funkciójára és morfológiájára a vesetranszplantáció után egy évvel. A normális lipidszintű és az újonnan kialakult dyslipidaemiás csoportok között a recipiens életkora (p=0,002) és a transzplantáció után egy évvel a testtömegindex (p=0,02) szignifikánsan különbözött. A trigliceridszint szignifikánsan eltért a cyclosporin-A-t és tacrolimust szedők között (3,02±1,51 mmol/l vs. 2,15±1,57 mmol/l; p=0,004). Az összkoleszterinszint is szignifikánsan eltért a cyclosporin-A-t és tacrolimust szedők között (5,43±1,23 mmol/l vs. 4,42±1,31 mmol/l, p=0,001). Az allograft funkciójában a transzplantáció után egy évvel nem volt szignifikáns különbség. A morfológiát tekintve az interstitialis fibrosis/tubulusatrophia a dyslipidaemiás és a nem dyslipidaemiás recipiensek között szignifikánsan eltért. Az újonnan kialakult dyslipidaemia károsítja a veseallograftot, amelyet ha időben nem ismerünk fel és nem kezelünk, nagy a kockázata a cardiovascularis mortalitásnak.

HUN 2012;16(01)