A diabetes legnagyobb, világméretű felmérését az NCD Risk Factor Collaboration 2016-ban közölt összefoglalója mutatja be, amelyben 751 felmérést és tanulmányt összesítettek 4 372000 fős, 18 év feletti populációban. Az elemzés 146 ország adatait használta fel, és mutatta be a diabetes (DM) előfordulási trendjét 1980-tól 2014-ig.

A szerző a Lege Artis Medicinae folyóirat 30 éves jubileuma alkalmából kísérletet tesz a diabetológia azonos időszaka főbb eseményeinek áttekintésére, és számba veszi, azok hogyan tükröződnek a folyóirat hasábjain. Rámutat, hogy sok máséhoz hasonlóan, e szakterület fejlődéstörténete is rendkívül gazdag volt az eltelt három dekádban, így csak néhány kérdéskör kiragadására fókuszál. A cikk írója a 2-es típusú cukorbetegség kezelésében történt változást veszi górcső alá, és kiemeli azokat a szempontokat – a korai anyagcserekontroll jelentőségét, az egyénre szabott kezelésválasztást, a glükocentrikus álláspont helyett a kockázatorientált megközelítést, valamint a betegoktatás és az egészségtudatos életmód szerepét –, amelyek egész terápiás szemléletünk megváltozását eredményezték. A citátumok segítségével a szerző rámutat, hogy a folyóirat olvasói is folyamatosan követhették az eseményeket és mértékadó szakértői elemzések segítették a tájékozódást.

Az inkretin hatásmechanizmusú készítmények a 2-es típusú diabeteses betegek ellátásának új és sokat ígérő lehetőségét adják. Hazánkban jelenleg két inkretinmimetikum és három inkretin hatásfokozó hatóanyag van forgalomban, a vegyületek és gyári kiszerelések száma is egyaránt növekszik. Számos közlemény jelent már meg e készítmények előnyeiről, de egymással való öszszehasonlításáról még alig. A szerző az elérhető adatok alapján kísérletet tesz az inkretin hatásmechanizmusú készítmények összevetésére, megpróbál segítséget nyújtani a klinikusoknak azok választásához.

Az egész világra kiterjedő felmérések szerint a cardiovascularis (CV) mortalitás az összhalálozás döntő eleme. 1990-2013 között a CV halálozás abszolút lélekszám alapján 40,8%-kal növekedett. Ezen belül az ischaemiás szívbetegség (IHD) és a stroke, mint a halálozás két fő eleme, hasonló mértékben nőtt. Az abszolút halálozási szám növekedésével szemben a 100 000 lakosra vetített, korral standardizált halálozási arány 21,9%-kal csökkent. A paradoxon oka a terápia fejlettsége mellett az életkor kitolódása. Ami döntő, hogy az elvesztett életévek (YLL) terén a cardiovascularis halálokoknál az IHD a negyedik helyről az első helyre került, a stroke az ötödik helyről a harmadikra. Ez a változás a világ legtöbb régiójára jellemző, így Közép-Euró­pára, illetve ezen belül hazánkra is. Az IHD és stroke mortalitásának nö­vekedésében a dohányzás, a magas vérnyomás, az elhízás, a fizikai inaktivitás és a diabetes mellitus játszik szerepet. 2011-ben az ENSZ nem fertőző betegségekről szóló értekezletén egyöntetű állásfoglalás született, amely szerint az összes nemzet számára kulcsfontosságú célkitűzés, hogy ezen betegségekben a korai halálozást 25%-kal csökkentsék 2025-re. Külön programban emelték ki a CV betegségeket, és ennek a „Heart of 25 by 25” elnevezést adták. A fő célkitűzés a korai CV halálozás kockázatának (az elhalálozás valószínűsé­ge 30-70 év között) csökkentése. A cél­kitűzés négy fő pontból áll: a dohányzás 30%-os csökkentése, a magas vérnyomás prevalenciájának 25%-os csökkentése, az elhízás és a 2-es típusú diabetes növekedé­sének megállítása. Világméretű becsléseket vé-geztek abban a vonatkozásban, hogy mi várható 2025-ben a terv sikere vagy sikertelensége esetén. Ha a jelenlegi trend folytatódna, az egész világon a nőknél 30%-kal, férfiaknál 34%-kal növekedne a korai CV mortalitás. Ha minden tényező befolyásolása sikerül, akkor nőknél a növekedés csak 1%-os lesz, a férfiaknál 6%-os csökkenés lenne. A fejlett országok tekintetében a csökkenés mindkét nemben meghaladná a 20%-ot.

A vizsgálat célja: Peritoneális dialízissel (PD) kezelt 1-es és 2-es típusú cukorbetegeknél a kezelés hatékonyságának és a szövődmények előfordulásának a vizsgálata. Vizsgálati módszer és minta: 22 év alatt 85 diabéteszes beteget kezelése történt PD-vel, (19 fő 1-es típusú és 66 fő 2-es típusú). Retrospektív vizsgálatban összehasonlításra került a betegek PD beteghónapjainak száma, a szénhidrát anyagcsere paraméterek, a testsúly és a reziduális veseműködés értékeinek változása, a kezeléshez felhasznált PD oldatok mennyisége és minőségi eloszlása, az infekciók előfordulása és a PD programból való kikerülések oka. Eredmények: Mindkét vizsgált csoportban a betegek közel azonos időt töltöttek PD programban, a reziduális klírensz az 1-es típusú diabéteszes (DM1) csoportban alacsonyabb volt. Mindkét csoport betegeinek testsúlya növekedett a PD mellett. A 2-es típusú cukorbetegeknél már induláskor is több volt a nagy testsúlyú beteg, akik a PD kezelések során nagyobb mennyiségű és töményebb PD oldatra szorultak. A 2-es típusú cukorbetegek esetében jobb anyagcsere kontrol figyelhető meg, az 1-es típusú diabéteszes csoport magasabb HbA1c értéke csökkenést mutatott a PD kezelés alatt. A PD peritonitisz előfordulása az DM1-ben ritkább volt, azonban ebben a csoportban gyakrabban fordultak elő katéter infekciók. Következtetés: Mindkét diabéteszes csoport jól kezelhető volt PD-vel, bár alapbetegségük és szövődményeik miatt nagyobb odafigyelést igényeltek, mint a nem diabéteszes betegtársaik.