Részletes keresés

Kérjük, állítsa be a paramétereket!


 

Találatok száma: 1717

Klinikum

2023. AUGUSZTUS 15.

A vér-agy gát megnyitása fókuszált ultrahang használatával

A neurodegeneratív betegségek, mint például a Parkinson-kór, az Alzheimer-kór, a Huntington-kór és az ALS világszerte jelentős kihívást jelentenek: a betegségek jelenleg gyógyíthatatlanok és olyan beavatkozások sem ismertek, melyekkel progressziójuk megállítható vagy érdemben lelassítható.

Lege Artis Medicinae

2023. JÚLIUS 31.

Májusban a vérnyomásra figyeltünk

BENCZÚR Béla

A „néma gyilkos”! Az első számú közellenség! A hypertoniát szakmai körökben ezekkel a jelzőkkel szoktuk illetni, kifejezve, hogy a legfontosabb szív-ér rendszeri kockázati tényezőről van szó, márpedig a világ fejlett országaiban ezek a betegségek jelentik több mint 100 éve a vezető halálokot. Mégis, mintha a köztudatban nem így élne, a hétköznapi emberek a magas vérnyomást természetesnek veszik.

Ideggyógyászati Szemle

2023. JÚLIUS 30.

In memoriam Molnár László: szoboravatás a Debreceni Egyetemen

CSIBA László

Molnár László professzor 1923-ban született. Egyetemi tanulmányait Szegeden végezte, klinikai munkáját Pécsett folytatta. Ideggyó­gyász, pszichiáter és idegsebész szakképesítést szerzett. Előbb Németországban tanulmányozta az agyi vérkeringés szabályozását állatkísérletekben, majd Párizsban dolgozott ösztöndíjasként, Seylaz professzorral. A Sorbonne-on doktorált. Kandidátusi disszertációját 1966-ban, az MTA doktora címet 1977-ben szerezte meg.

Hypertonia és Nephrologia

2023. JÚNIUS 18.

Út a szívhez a vesén át. A residualis cardiovascularis rizikó csökkentésének újabb távlatai – a mesodermalis eredetű szervek kommunikációs útvonalai és mediátorai

MÁCSAI Emília, VÁRADY Tímea, SZLOVÁK Edina, DOLGOS Szilveszter

A cardiovascularis betegségek továbbra is magas morbiditási adatai a ”maradék” rizikótényezők feltárását indokolják. Az embrionális fejlődés folyamán a cardiovascularis szervek a mesodermából fejlődnek ki, a sejtvonalak között fennmaradó humorális és mechanikus kommunikáció részben magyarázatot ad a maradék cardiovascularis rizikó jelenségére, részben pedig új terápiás célpontok körvonalazódásához vezet.

Lege Artis Medicinae

2023. MÁJUS 31.

Az alacsony FODMAP étrend adaptációja funkcionális gastrointestinalis és gyulladásos bélbetegségben szenvedő diabetesesek táplálkozásterápiájában

SZÁLKA Brigitta, BÁLINT Levente

A diabetest az egyik vezető krónikus, nem fertőző betegségként és további betegségek rizikófaktoraként tartják számon a világban, amelynek kezelésében elengedhetetlen a megfelelően kialakított étrend. A cukorbetegség mellett a gastrointestinalis rendszert érintő megbetegedések közé tartozó gyulladásos bélbetegségek, továbbá a funkcionális gastrointestinalis betegségek is egyre növekvő tendenciát mutatnak.

Ökológia

2023. MÁJUS 24.

A fényszennyezés is befolyásolja a szúnyogok által terjesztett betegségek kockázatát

A mesterséges fény a fertőző betegségek vektoraiként is ismert szúnyogok életére is hatással van, így hat(hat) az általuk terjesztett betegségek kockázatára. Ezt a kapcsolatot elemzi az Artificial light as a modulator of mosquito-borne disease risk című tanulmány, amelyet a Frontiers in Ecology and Evolution szakfolyóiratban publikáltak.

Ideggyógyászati Szemle

2023. MÁJUS 30.

Fejfájásregiszter kialakításával szerzett szegedi tapasztalataink migrénes betegek vonatkozásában

PLANDER Máté, TAJTI János, VÉCSEI László, SZOK Délia

A betegregiszterek alkalmazása elengedhetetlen a klinikai kutatásban és az orvosi gyakorlatban. A fejfájás, azon belül a migrén az egyik leggyakoribb panasz, ami jelentősen rontja a betegek életminőségét, és magas a társadalmi-gazdasági kihatása. Célul tűztük ki egy hazai fejfájásregiszter kialakítását és a regiszter adatainak előzetes elemzését. Munkánkhoz az országos Sclerosis Multiplex Regisztert vettük alapul.

Hypertonia és Nephrologia

2023. ÁPRILIS 28.

A boka-kar index mint a cardiovascularis rizikó markere

FARKAS Katalin, KOLOSSVÁRY Endre , JÁRAI Zoltán

A tünetmentes célszervkárosodás kimutatása fontos része a cardiovascularis rizikóbecslésnek. A perifériás verőérbetegség (PAD) korai, tünetmentes stádiumában is diagnosztizálható egy egyszerű, noninvazív vizsgálat, a boka-kar index (BKI) meghatározása révén. A csökkent, 0,9 vagy az alatti BKI tünetmentes egyénekben is a nagy cardiovascularis rizikó elfogadott markere. A Magyar Hypertonia Társaság 2007-ben országos szűrőprogramot indított 55 centrum részvételével, amelynek célja a tünetmentes érbetegség felismerése a boka-kar index mérésével. A vizsgálat első periódusában 21 892 hypertoniás beteg (9162 férfi; átlagéletkor: 61,45 év) került beválasztásra, a prospektív szakasz 2014-ben zárult le. Minden betegnél meghatározásra került a BKI, a mortalitási adatokat ötéves megfigyelést követően értékeltük. Az ÉRV Programban a csökkent BKI (≤0,9) előfordulása 14,4% volt a teljes vizsgált populációban, magas BKI (>1,3) 9,4%-ban volt kimutatható. A vizsgált hypertoniás populációban a SCORE-becslés alapján a betegek többségének (58%) alacsony vagy enyhén emelkedett cardiovascularis kockázata volt, míg a betegek mindössze 13%-ának volt 10%-nál nagyobb kockázata. A tényleges SCORE-kategóriától függetlenül a BKI ≤0,9 jelentősen növelte a mortalitás kockázatát minden betegcsoportban.

Hypertonia és Nephrologia

2023. ÁPRILIS 28.

Hypertoniás betegek telemedicinális gondozásával kapcsolatos teendők és kommunikáció

SIMON Attila, TIRINGER István

A hypertonia az egyik leggyakoribb krónikus betegség, amelynek jelentős egészségügyi terheivel kell, hogy szembenézzen a társadalom. Kezelésében az utóbbi évtizedben az új hatóanyagok megjelenése helyett a kezelési módszerek egyszerűsítésére és standardizációjára került nagyobb hangsúly. A betegség kontrollja mégsem javul olyan mértékben, ahogy vártuk. Erre adott válasz lehet a betegség gondozásának átalakítása. Ennek egyik mérföldköve az otthoni vérnyomás-monitorozás elterjedése, amelytől alacsonyabb vérnyomásértékeket, jobb adherenciát, nagyobb egészségtudatosságot várhatunk. Az eredmények elemzése ugyanakkor rámutat arra, hogy a komplexebb intervenciók nagyobb mértékben segítik a célok elérését. A krónikus betegségek gondozásának egyik kulcsa a hatékony kommunikáció. Az egyik fejlődési irány a mobil- és hordozható esz- közökön keresztül vezet, amelyek a betegek számos adatát regisztrálják, továbbítják az egészségügy felé és jelzik vissza a betegeknek. Motivációs, oktatási és komplex életmódváltozást segítő alkalmazások segíthetnek a jobb betegségkontrollban. A mért eredmények mégsem átütően jók.