Részletes keresés

Idegtudományok

2022. NOVEMBER 18.

A szérumlaktátszint szerepe átmeneti eszméletvesztéssel járó állapotok differenciálásában

A szérumlaktátszint szerepe az eszméletvesztés okának feltérképezésében Patel és munkatársai a Seizure-ben megjelent rendszerező áttekintésükben és metaanalízisükben a laktát diagnosztikus értékét vizsgálták görcsrohamok és egyéb, átmeneti eszméletvesztést okozó kórképek differenciálásában sürgősségi osztályos körülmények között. A végső analízis alapján szignifikáns különbség mérhető a laktátszintekben a generalizált, tónusos-klónusos rohamok (GTKR) és bármilyen egyéb, átmeneti eszméletvesztést okozó kórkép esetén.

HUN

Ideggyógyászati Szemle

1956. AUGUSZTUS 01.

Frontális lebenysérülések postoperatív eredményei

DR. NÉMETH Lajos, DR. OROSZ Éva

19 nyílt töréshez csatlakozó frontalis lebenysérülésről számolunk be, 2 beteget vesztettünk el. A minél előbb, megfelelő technikával végzett műtét a korai és késői komplikáció veszélyét a minimumra csökkenti. A psychés tünetek közvetlenül a sérülés után nem jellemzőek, átmenetiek. A maradványállapotban intelligenciacsökkenés nem fordul elő, csak bizonyos fokú személyiségváltozás. Gyermekek gyógyulási aránya nagyobb. A sérülés után végzett EEG vizsgálatok differenciáldiagnosztikai és prognosztikai jelentőséggel bírnak.

HUN 1956;9(4)

Ideggyógyászati Szemle

1956. OKTÓBER 01.

Az idegi folyamatok dinamikája a mozgásfunkció helyreállásának időszakában

DR. PÁSZTOR Emil

A műtét előtti időszakban frontális és frontoparietalis localizációjú agydaganatos betegeink egyik csoportjában a tumor körüli zóna idegelemeinek fokozott ingerlékenységi állapota és az ingerlési folyamat pathológiás pangása állott fenn. A betegek egy másik csoportjában ugyanezen időszakban az alapvető idegfolyamatoknak a gátlás irányában történő eltolódása volt észlelhető. A korai műtét utáni időszakban betegeink mindkét csoportjánál a gátlási folyamatok túlsúlya és az ingerlési folyamatok gyengesége volt jellemző. A mozgásfunkció helyreállásának megfelelően a „motoros kéreg“ a gátlási túlsúly alól fokozatosan felszabadult. Az agykéreg funkcionális állapota így normalizálódott. Egyes betegeknél ismét előtérbe került a kéregsejtek fokozott ingerlékenységi állapota. Gyakran ez az állapot klinikailag epilepsiás rohamok megjelenésében is megnyilvánult. Mindezek alapján arra következtethetünk, hogy klinikailag közepes fokú bénulás esetében a „motoros kéreg“ funkcionális állapota különböző lehet, attól függően, hogy az ingerlési vagy a gátlási állapot van-e túlsúlyban. Eredményeink arra is utalnak, hogy egyes epilepsiás betegeknél a feltételes mozgásreakciók vizsgálata a klinikai tünetek vagy EEG hiányában is kimutathatja a kéregsejtek fokozott ingerlékenységi állapotát. Ilyen irányban azonban további vizsgálatok szükségesek.

HUN 1956;9(5)

Ideggyógyászati Szemle

1956. FEBRUÁR 01.

Ammoniumchlorid kezelés hatása a neuroendocrin rendszerre különös tekintettel az idült fejfájásra

DR. FAZEKAS I. Gyula

Idült fejfájásban szenvedő 23 nőt és 12 férfit 3 hónapon át ammóniumchloriddal (enterosolvens) kezeltünk a következő módon: 20 napon át másodnaponkint a 3 főétkezés után 1-1 g ammoniumchloridot adtunk, majd 10 napig kezelési szünet következett. A következőket észleltük: 1. Egyeseknél már az első ammoniumchlorid adagok után, többnyire azonban 1-2 heti ilyen kezelés után a fejfájás megszűnt, vagy gyakorisága és intensitása lényegesen csökkent. A további kezelés során az utóbbiak fejfájása is megszűnt és 1-3 hónapos fejfájásmentesség mutatkozott. 2. A kúraszerű kezelés abbahagyása után az esetleg 1-3 hónaponkint visszatérő 1-1 újabb fejfájás 1-3 g ammoniumchloridtól megszűnt és ilyenkor 1-2 napi kezelés ismét hetekre, hónapokra fejfájásmentességet biztosított. 3. Már néhány adag ammoniumchlorid hatására az ingerlékenység, idegesség is megszűnt, az álmatlanságot nyugodt és mély alvás, a lehangoltságot, szomorúságra való hajlamot emelkedett hangulat, jókedv váltotta fel, amely akár az euphoriáig fokozódott. A közérzet lényegesen javult, a fáradékonyság megszűnt, a munkakedv és a munkaképesség növekedett. 4. A kezelés 3 hónapja alatt fokozatosan a vér tartalékalkalija 20%-kal csökkent, a serum-Ca 9,50-10,40 mg%-ról 11,10-12,20 mg%-ra növekedett, a vér anorganicus P-tartalma pedig 3,05-3,70 mg%-ról 2,10-2,60 mg%-ra süllyedt. 5. A kezelés kedvező hatását korábbi állatkísérleteink és az irodalmi adatok alapján azzal magyarázzuk, hogy a sav-basis-egyensúly savanyú irányba való mérsékelt eltolódása a neuroendokrin-rendszer működését kedvezően stimulálja és annak harmonikus együttműködését biztosítja.

HUN 1956;9(1)

Idegtudományok

2022. OKTÓBER 07.

Epilepsziás rohamok megelőzése intracerebralis vérzésen átesett betegek körében

Az akut spontán intracerebralis vérzést egyes becslések szerint az esetek mintegy harmadában epilepsziás roham is kíséri. A rohamok többsége EEG-vel detektálható és az intracerebralis vérzés kezdetétől számított 24 órán belül bekövetkezik. Nem ismeretes, hogy a rohamok milyen hatással vannak a betegek rövid vagy hosszú távú kimeneteleire, ugyanakkor megfigyeléses vizsgálatok alapján nincs kapcsolat a vérzéseket kísérő rohamok és a funkcionális kimenetel között, noha a legtöbb ilyen vizsgálat csak a klinikailag is észlelhető rohamokat vizsgálta. Emellett az sem ismert, hogy a preventív terápia befolyásolja-e a betegek kimenetelét vagy az epilepszia kialakulásának rizikóját. A súlyos intracerebralis vérzésekben az antiepileptikumok (AED-k) jellemzően primer prevencióként használatosak és általában nem sikerült kimutatni, hogy használatuk javítana a funkcionális kimenetelen. Egy kis randomizált, kontrollált vizsgálatból származó adatok alapján a valproát a placebóhoz képest nem mutatott különbséget az egyéves roham-előfordulás tekintetében, ugyanakkor a vérzéstől számított 12 hónap múlva valproát mellett szignifikánsan javult a betegek NIHSS-pontszáma.

HUN

Ideggyógyászati Szemle

2022. SZEPTEMBER 30.

Az epilepsziák genetikus etiológiájára utaló EEG-eltérések

CLEMENS Béla, PUSKÁS Szilvia, DÖMÖTÖR Johanna

Minden epilepszia örökletes és szerzett tényezők együttes hatására alakul ki, ezért a gyakorlatban minden beteg esetében törekedni kell a szerzett és genetikus tényezők szerepének minél alaposabb elemzésére. A szerzők e gondolat jegyében felidézik mindazokat a hagyományos EEG-felvételeken megjelenő eltéréseket, amelyek a genetikus eredetre utalnak, és egyben az epilepsziák építőköveit jelentő endofenotípusok. Ezek a következők: spontán vagy hiperventilációra jelentkező generalizált tüske-hullám minta, fotoszenzitivitás, fokális tüskepotenciálok, 4–7 Hz θ-ritmus, occipitalis intermittáló ritmusos δ-aktivitás, φ-rit­mus, generalizált monomorf α típusú háttér­tevé­keny­ség. A szerzők a régebbi ismereteket kiegészítik újabbak­kal, amelyek a minták eredeti leírásától napjainkig a szakmai irodalomban megjelentek. A munka tartalmazza az említett EEG-aktivitások (minták) rövid leírását, ahol is­mert, ott az idegélettani hátteret, az életkorral és az epilepsziákkal mutatott együttállást. A mintáknak patogenetikus, patoplasztikus jelentése van, ami a kórkép várható súlyosságára, kezelhetőségére és prognózisára utal. Ez fontos kiegészítő információ, amit a szindróma megjelölése önmagában nem tartalmaz. A szerzők példát adnak arra, miként lehet a diagnosztikai epilepszia­kategóriákat idegélettani tartalommal és örökletességre vonatkozó adatokkal megtölteni. A minták örökletessége az általuk jelzett agyi állapot örökletességére utal, ami a családtervezésben felhasználható adat.

HUN 2022;75(09-10)

Idegtudományok

2022. AUGUSZTUS 29.

Az MR-képalkotás érzékenysége tranziens globális amnéziában

A tranziens globális amnézia (TGA) egy idiopathiás akut neurológiai kórkép, mely hirtelen kezdetű anterográd emlékezetkieséssel jár és gyakran olyan tevékenységek váltják ki, mint például a Valsalva-manőver, az emocionális vagy fizikai stressz, hideg vagy melegvizes fürdő, szexuális aktivitás vagy fájdalom. A kórkép diagnózisa az anamnesztikus információk és a fizikális vizsgálat eredményeképp mondható ki: a jelenségnek van tanúja, az anterográd amnézia jelen van, a jelenség alatt nem észlelhető egyéb neurológiai kórjel, az emlékezetkiesés 24 órán belül megszűnik, nincsenek epilepsziára utaló jelek vagy epilepsziás előzmény és a közelmúltban nem történt fejsérülés.

HUN

Ideggyógyászati Szemle

1979. FEBRUÁR 01.

Terjedő epilepsziás görcsök EEG jeleinek matematikai elemzése

SZIRMAI I., VOLLMER R., LAPINS R., RAPPELSBERGER P, PETSCHE H.

Az acetilkolinnal kiváltott epilepsziás rohamtevékenység 2-5 mm/min sebességgel terjed az agykérgen. Amikor a görcsaktivitás egy újabb kéregterületen fellép, ott alacsony feszültségű, magas frekvenciájú ún. primer kisülések keletkeznek. A kisülések frekvenciájának csökkenése együtt jár térbeli kiterjedésük növekedésével. Az egymást követő elektródokon felvett aktivitás cross korreláció, koherencia és fázis analízise bizonyítja, hogy az újonnan keletkező epilepsziás kisülések sietnek a kevésbé aktív, vagy már triggerelt területek görcsjeleihez viszonyítva. A primer kisülések 2 mm-nél nem nagyobb átmérőjű kéregterületről származnak, a 8-11 Hz frekvenciájú szinkron aktivitás generátor zónája legkevesebb 4 mm átmérőjű.

HUN 1979;32(2)

Ideggyógyászati Szemle

1979. FEBRUÁR 01.

A magassági hypoxia előidézte egyes elektromorfológiai jelenségeiről

DR. SZÁK János

Magassági hypoxiás terheléses EEG-vizsgálatok végzése folyamán az figyelhető meg, hogy enyhébb hypoxiában, annak megszűnte után is észlelhetők EEG-eltérések. Ez azzal magyarázható, hogy olyan biokémiai helyreállítódási eltérések felvétele feltételezhető, mely a központi idegrendszer egyensúlyzavarát jelenti. A hypoxiás terheléses EEG-vizsgálat mint módszer, a repülő-hajózó alkalmasság elbírálásában alkalmas eljárás lehet, és ajánlatos fel is használni az alkalmasság megítélésében.

HUN 1979;32(2)

Ideggyógyászati Szemle

1979. MÁRCIUS 01.

Az éjszakai alvás egyes elektrográfiás paraméterei, mint az alvás- és ébresztőrendszer dinamikájának nyomjelzői

HALÁSZ Péter, RAJNA Péter, PÁL Iván, VARGHA Márton, KUNDRA Olga, BALOGH Attila, KEMÉNY András, L'AUNÉ György, MARIAN Éva, CZENNER Zsuzsa

Az alvás- és ébresztőrendszer éjszakai alvás alatti dinamikájára utaló adatokat keresve szerzők 8 kísérleti személy 5-5 alvását vizsgálták különböző aktivációs szinteket (1. beavatkozás nélkül; 2. psychostimuláns hatásban; 3. psychostimuláns okozta részleges alvásdeprivációt követő „rebound” éjszakán; 4. placebóval és 5. egész éjszakai kombinált fény-hangingerléssel). Mérték az alvásmintázat egyes szakaszainak (fázisok, ciklusrészek, ciklusok, teljes alvás) időtartamait és a mikro-ébredések, K-komplexusok és elektrodermográfiás kisülések gyakoriságát ugyanezen szakaszokban. Az alvásciklusokban minden alváscsoportban aszimmetriát tapasztaltak: a cilus leszálló szára hosszabb és fokozatosan mélyülő volt, a felszálló szár rövidebb volt és több „fázisugrást” tartalmazott. A felszálló szár meredeksége szenzoros ingerlésre és méginkább pszichostimuláns hatásra fokozódott. Pszichostimuláns hatására az alvás felületesebbé vált, a mély alvásszakaszok eloszlása megváltozott és összmennyiségük csökkent. A REM fázis százalékos aránya kisebb lett, viszont az intermedier alvásé nőtt. A pszichostimuláns hatás alatti és a rebound-éjszakákon az alvásfázisok eloszlása egymással ellentétes módon tért el a beavatkozás nélküli alvásokban tapasztalttól. A 2 fázisokban mért K-komplexusok száma ciklusról ciklusra csökkent. A pszichostimuláns hatásban ezt nem tapasztaltuk. A ciklusok leszálló szárán a 2 fázisokon belül a 20 sec-onként mért K-komplexus-sűrűség fokozatosan növekedett, míg a felszálló száron számuk nagy változékonyságot mutatott, következetes tendencia nélkül. Ugyanakkor a felszálló száron a K-komplexusok átlagos gyakorisága közel azonos volt, mint a leszálló száron. A ciklusonként mért K-komplexus-sűrűség a ciklusmélységgel egyenes arányosságot mutatott. Pszichostimuláns és szenzoros ingerlés a K-komplexusok sűrűségét növelte. Minden alváscsoportban az alvásmélységgel fordítottan arányosan közel állandó gyakorisággal észleltek mikro-ébredést (REM és intermedier alvásban átlagosait 5, 2 fázisban 15 és 3-4 fázisban 20-30 percenként). A mikro-ébredések a ciklusok felszálló szárán valamivel gyakoribbak voltak, mint a leszálló száron. Leggyakoribbak a ciklustetőkön. Az első ciklusokban gyakoriságuk kisebb volt, mint a többi ciklusokban. Kapcsolat mutatható ki a mirko-ébredések és a ciklusfordulók, valamint a mikro-ébredések és a felszálló szár fázisváltozásai között. Az elektrodermográfiás kisülések száma a mély lassú hullámú alvásban mind az éber állapothoz, mind a REM fázishoz képest jelentősen emelkedett. Gyakoriságukat a szenzoros ingerlés és a pszichostimuláns növelte, viszont a rebound hatás csökkentette. Estétől reggelig az elsőtől a harmadik ciklusig gyakoriságuk az összes alváscsoportban emelkedő tendenciát mutatott, majd a további ciklusokban csökkent. Az egyes paramétereket a szerzők az alvás-, illetve ébresztőrendszer aktivitásának indikátoraként értelmezték. Kimutatható, hogy az egész alvásfolyamatban az ébresztőrendszer fázisos működése az alvásmintázat alakulásával szoros összefüggésben, állandóan nyomonkövethető. Adataik alapján feltételezik, hogy extracerebrális hatások jelentős szerepet játszanak az alvásciklicitás kialakulásában. A szenzoros ingerek az alvásfolyamat különböző pontjain különböző hatást eredményeznek: a ciklusok leszálló szárán alvást elősegítő szinkronizációs visszacsapásos jelenségeket hívnak elő, míg a felszálló száron tényleges ébredési reakciókat váltanak ki. Ennek alapján az alvásciklusok le-, illetve felszálló szárai az alvás-ébresztőrendszer egyensúlyát illetően különböző működési állapotoknak felelnek meg.

HUN 1979;32(3)