Részletes keresés

Kérjük, állítsa be a paramétereket!


 

Találatok száma: 120

COVID-19

2020. ÁPRILIS 16.

Akár 2022-ig is szükség lehet a társadalmi távolságtartásra

A tudósok modellezték a mostani járványt. Abból a feltételezésből indultak ki, hogy ez is idényjellegű, mint a koronavírus többi fajtája által okozott vagy akár az egyszerű influenza. Csakhogy a szimulációs kísérleteknél kiderült a többi között az is, hogy az új típusú koronavírusnak, a SARS-Cov-2-nek több ismeretlen jellemzője van. Így például még nem sikerült megállapítani, hogy az egyszer már felgyógyult betegnél kialakul-e immunitás, és ha igen, mennyi ideig tart.

COVID-19

2020. MÁRCIUS 24.

A közösségi média válasza a koronavírusra a jelenlegi szükséghelyzetben

Az 1918-as influenza világjárvány a Föld teljes népességének 1/3-át érintette és 50 milliós halálos áldozatot követelt. Kétségtelen, hogy 100 évvel ezelőtt nagyon korlátozottak voltak a terápiás lehetőségek, a hatóságok mozgástere is szűkebb volt, továbbá az információ áramlásának eszköze a vezetékes telefon, a postai levélforgalom és a személyes közlés volt, ami korlátok közé szorította a közlések gyorsaságát.

Gondolat

2020. MÁRCIUS 20.

Béke velünk? Halasi Zoltánnal Csontos Erika beszélgetett

CSONTOS Erika

Halasi Zoltán költőként, esszéistaként, műfordítóként lett ismert és elismert. Már a publicisztikája is jelezte széleskörű érdeklődését a különféle kultúrák iránt, aztán egy váratlan fordulattal prózát kezdett írni. Még váratlanabb, hogy ez a próza az elsüllyedt kelet-európai zsidó kultúrát idézte meg. Az apropót hozzá egy lengyelországi zsidó költő jiddis nyelvű holokauszt-poémájának lefordítása szolgáltatta.

Gondolat

2019. AUGUSZTUS 05.

Las Trece Rosas – Tizenhárom Rózsa

ZALAI Anita

1939. augusztus 5-én Spanyolországban – néhány hónappal a polgárháború befejeződése után – Franco tábornok parancsára a madridi Almudena temető keleti falánál kivégeztek tizenhárom fiatal lányt.

Gondolat

2019. JÚLIUS 01.

A megtartó forma

Nagy Bernadette kettős életet él. Dettiként évtizedekig az Írók Boltja művészeti vezetője volt, a mai napig tulajdonosa, Nadeként pedig 2004. óta készít geometrikus absztrakt stílusú digitális képeket, amelyeket időnként fotókkal párosít, így például Kassák, Bartók, Hitchcock arcképével, vagy Caravaggio, Schöffer művével. Monokróm festményeket is alkot. Rendszeresen részt vesz a MET csoportos kiállításain és az Arnolfini Mini Mail Art online tárlatain. Legutóbb a Nyitott Műhelyben láthattuk 108 színfogó című kiállítását.

Egészségpolitika

2019. MÁJUS 27.

Május 27. a Sürgősségi Orvostan Napja

A szolidaritás hetén, a Nemzetközi Gyermeknapot követően egy újabb jeles nemzetközi napot jegyezhetünk Európában: ez május 27-e, a Sürgősségi Orvostan Napja. Idén egy új szokás születésének lehetünk tanúi.

Lege Artis Medicinae

2019. MÁJUS 20.

Az alvási apnoe szindróma kezelésének módjai és az ezzel kapcsolatos nehézségek a mindennapi gyakorlatban

MOLNÁR Márton, CSATLÓS Dalma, HARGITTAY Csenge, MOHOS András, TERRAY-HORVÁTH Attila, DOMBOVÁRI Magdolna

Az obstruktív alvási apnoe szindróma (OSAS) a leggyakoribb alvás alatti légzészavar, előfordulása 2-4% az össznépességben a jelenleg rendelkezésre álló irodalmi adatok alapján. Becsült értéke azonban jóval nagyobb, akár 10-15% a népességben.

Lege Artis Medicinae

2019. MÁRCIUS 20.

Hosszú távú CPAP-compliance a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Alváslaboratóriumában gondozott, alvási apnoéban szenvedő betegek körében

DOMBOVÁRI Magdolna, BERNÁT István, TERRAY-HORVÁTH Attila, CSATLÓS Dalma, HARGITTAY Csenge, TORZSA Péter

Az obstruktív alvási apnoe szindróma (OSAS) a leggyakoribb alvás alatti légzés­zavar, a teljes népességben gyakorisága 2-4%. Szív és érrendszeri betegségek kockázati tényezője, valamint nappali tünetek révén jelentősen rontja az életminőséget, növeli a munkahelyi és a közlekedési balesetek kockázatát.

Hírvilág

2018. MÁJUS 28.

Írjon mindenki összevissza, ahogy jólesik?

Ez a kérdés is elhangzik az A sirály a király? című zenés előadásban, mégpedig az írónő, Bosnyák Viktória szájából, aki nem csak önmagát adja, de egyben bagoly és papagáj is.

Gondolat

2018. FEBRUÁR 19.

Amikor az orvos egyben filozófus is volt

Habár a filozófusok, a bölcsesség szeretői minden korban kevesen vannak, a filozófiának léteznek sűrűsödési időszakai. Ilyen koncentrált periódus volt az ókori görög (athéni) civilizáció aranykora. A medicina értékrendjét, metafizikáját (az aktív eutanázia és a magzatelhajtás tilalmát, „a beteg java a legfőbb törvény” -t) az aszklépioszi hagyomány alapján kinyilatkoztató, s az empirikusan vizsgálható fizikai hatóokról szóló kórtani elméletét (humorálpatológia) úgyszintén megteremtő Hippokratész kilenc évvel volt fiatalabb Szókratésznél, s amikor meghalt, Platón már az ötvenedik életévébe lépett.