Részletes keresés

Kérjük, állítsa be a paramétereket!


 

Találatok száma: 166

Nővér

2019. OKTÓBER 30.

Multimorbiditás az idős­korúaknak szervezett mozgásprogramok résztvevői körében

KOVÁCS Éva, VIRÁG Anikó, MÉSZÁROS Lászlóné, HARKÁNYI Izabella, SIMON András

A hatásos és ugyanakkor biztonságos fizikai aktivitás formájának, gyakorlatanyagának valamint dózisának meghatározásához elengedhetetlen tudnunk azt, hogy a mozgásprogramban részt vevő idős ember milyen krónikus betegségekben szenved. Azonban az idős életszakaszra a multimorbiditás jellemző, ami azt jelenti, hogy ugyanazon személynél egyidejűleg két vagy több krónikus betegség, illetve kóros állapot is fennállhat.

Lege Artis Medicinae

2019. OKTÓBER 20.

A perifériás érbetegség gyógyszeres kezelése

BENCZÚR Béla

Magyarországon végzik az Európai Unió országai közül a legtöbb alsóvégtag-amputációt perifériás verőérbetegség miatt. Igen fontos ezért, hogy a betegséggel kapcsolatos korszerű ismeretek minél szélesebb körben ismertek legyenek. A LAM szerkesztőségéhez egymástól függetlenül egyszerre három szerző is kéziratot nyújtott be a perifériás verőérbetegségről. A kór diagnosztizálásáról előző számunkban olvashattak az érdeklődők, a mostaniban a gyógyszeres kezelés kerül a fókuszba, a következőben pedig az alsó végtagi revascularisatio új lehetőségei. Fontos megjegyeznünk, hogy a közlemények különböző szerzők, szerzőcsoportok művei, ezért elkerülhetetlen az esetleges átfedés, de a véleménykülönbség is, amelyeket nem kívántunk a szerkesztés során befolyásolni. A szerkesztőség

Klinikum

2019. SZEPTEMBER 12.

Krónikus koronária szindróma

Megjelent az Európai Kardiológus Társaság (ESC) “Krónikus koronária szindróma (CCS)” kezelésére vonatkozó új Klinikai Irányelve, amely a stabil koszorúér betegség terápiájával kapcsolatban 2013-ban megfogalmazott javaslatokat cseréli le.

Lege Artis Medicinae

2019. SZEPTEMBER 10.

Mitől fájhat a beteg lába? Végtagischaemia

FENDRIK Krisztina, BIRÓ Katalin, KOLTAI Katalin, ENDREI Dóra, TÓTH Kálmán, KÉSMÁRKY Gábor

Magyarországon végzik az Európai Unió országai közül a legtöbb alsóvégtag-amputációt perifériás verőérbetegség miatt. Igen fontos ezért, hogy a betegséggel kapcsolatos korszerű ismeretek minél szélesebb körben ismertek legyenek. Egymástól függetlenül, azonos témában egyszerre három kéziratot is benyújtottak a LAM szerkesztőségéhez, melyek a perifériás verőérbetegség diagnosztikájával, gyógyszeres és invazív kezelésével foglalkoznak. Az egyes közleményeket a jelenlegi és a későbbi lapszámainkban publikáljuk. A cikkek különböző szerzők, szerzőcsoportok művei, ezért elkerülhetetlen az esetleges átfedés, de a véleménykülönbség is, amelyeket nem kívántunk a szerkesztés során befolyásolni. A szerkesztőség

Ideggyógyászati Szemle

2019. JÚLIUS 30.

[Az egyoldali izolált és hátsó agyi arteriolaris thalamicus infarktusok kockázati tényezőinek, topográfiai elhelyezkedésének és stroke- mechanizmusainak vizsgálata]

GÖKCAL Elif, SENGUL Yildizhan, USLU Ilgen Ferda

[Cél - A thalamus egyoldali, akut ischaemiás infarktusai­nak mechanizmusát, rizikótényezőit és topográfiai jellem­zőit vizsgáltuk. ]

Lege Artis Medicinae

2019. MÁRCIUS 20.

A lipidanyagcsere-zavarok modern kezelése a mindennapi orvosi gyakorlatban

REIBER István

Az emelkedett LDL-koleszterin- és/vagy tri­glicerid- és a csökkent HDL-koleszterin-szin­­tek bizonyítottan hozzájárulnak az ér­ká­rosodások kialakulásához. Kimu­tat­ható érbetegség hiányában az érvédelmet nyújtó lipidértékeket lehetőleg az egészséges táplálkozással, rendszeres testmozgással és a káros szenvedélyektől való tartózkodással próbáljuk elérni.

Hypertonia és Nephrologia

2018. DECEMBER 10.

Thrombocytaaggregáció-gátló kezelés perifériás érbetegségben - Paradigmaváltás a gyakorlatban?

FARKAS Katalin, SZŐKE Vince Bertalan, JÁRAI Zoltán

A perifériás verőérbetegség (PAD) a társuló multilocularis atheroscleroticus betegségek következtében igen nagy mortalitású betegség. Tünetes PAD esetén a jól megválasztott antithromboticus kezelés nemcsak az alsó végtagi vascularis események, hanem a cardiovascularis halálozás, stroke és myocardialis infarctus kompozit végpont előfordulási arányának csökkentése szempontjából is kulcsfontosságú. Ezen a területen a thrombocytaaggregáció-gátló acetilszalicilátnál jobb eredményt lehetett elérni clopidogrellel, de a két szer kombinációja már nem jár a cardiovascularis major események számának csökkenésével. Az elmúlt évek vizsgálatai alapján számos, egyéb hatóanyagról bizonyosodott be, hogy a PADbetegek csoportjában nem előnyösebb alkalmazásuk a hagyományos thrombocytaaggregáció-gátló szereknél. Terápiás gyakorlatunkban változást jelenthet azonban a Xa-faktor-gátló rivaroxaban kis dózisának és az acetilszalicilátnak a fix kombinációja, amely a monoterápiánál jobb eredményeket tudott felmutatni a kombinált cardiovascularis végpontot illetően, elfogadható vérzéses kockázatnövekedés mellett.

Ideggyógyászati Szemle

2018. NOVEMBER 30.

A palliatív neurálterápia életminőségre gyakorolt hatása inoperábilis alsó végtagi obliteratív verőérbetegeknél

MOLNÁR István, DEÁK Botond Zsolt, HEGYI Gabriella, KOVÁCS Zoltán, KAPÓCS Gábor, SZŐKE Henrik

Célkitűzés - Validált objektív és szubjektív módszerekkel felmérni a lumbalis szimpatikus dúcok percutan neurolysisének fájdalomra gyakorolt hatásait és az ebből eredő életminőségi változásokat. Követni a beavatkozás mellékhatásait, szövődményeit.

Klinikum

2018. OKTÓBER 26.

Az artériás merevség és az időskori dementia

A dementia még idős korban is módosítható kockázati tényezőjét azonosította egy 15 éves utánkövetést alkalmazó vizsgálat. A Pittsburghi Egészségtudományi Egyetem kutatói megállapították: az artériás merevség mérése még az agyi betegségre utaló minor jelek mérésénél is nagyobb eséllyel képes megjósolni, kinél valószínű dementia kialakulása. Mivel az artériás merevség csökkenthető antihipertenzív medikációval és életmódváltoztatás, pl. a fizikai aktivitás növelése révén is, az eredmény arra utal, hogy a veszélyeztetett betegek körében megelőzhető vagy késleltethető lehet a dementia kialakulása.

Hypertonia és Nephrologia

2018. OKTÓBER 20.

A gyógyszeres kezelés aktuális szempontjai alsó végtagi obliteratív verőérbetegségben endovascularis intervenció után

JASSÓ István

Az alsó végtagi perifériás érbetegek endovascularis intervenciója után a megfelelő gyógyszeres kezelés nélkülözhetetlen az érpálya nyitva maradása, az életminőség javítása és a cardiovascularis rizikó csökkentése szempontjából. A cikkben az aktuális ajánlások alapján áttekintjük a rutingyakorlatban szükséges gyógyszeres kezelés lehetőségeit és a hosszabb távú cilosztazolterápia lehetséges előnyeit.