Az alkoholbetegség, a dohányzás, a depresszió, a szorongás, a cardiovascularis betegségek és a 2-es típusú diabetes egymással komplex és többirányú összefüggésben vannak. Nemcsak egymásnak, hanem - nagyrészt a depresszióval való kapcsolatuk miatt - az öngyilkosságnak is rizikófaktorai. A depressziós és szorongásos betegségek sikeres terápiájának hatása nemcsak az öngyilkosság, hanem az alkoholbetegség, a cardiovascularis morbiditás, mortalitás és a dohányzás csökkentésében is szerepet játszik, ezért a megfelelő specifikus kezeléseknek az adott szakterületen érvényesülő eredményén túl a hatás (ha kisebb mértékben is) egy másik orvosi diszciplína területén is jelentkezik. Másrészről viszont a dohányzás visszaszorítása a krónikus obstruktív tüdőbetegség, a tüdőrák, az ischaemiás szívbetegségek stb. csökkenő mortalitása és morbiditása mellett a csökkenő suicid morbiditásban (suicid kísérletek), illetve mortalitásban, valamint a depresszió csökkenő morbiditásában is oki tényező lehet. Közleményünk célja, hogy tudatosítsuk ezen rejtett (egy másik szakterületen megbúvó) előnyöket az érintett szakmák és az egészségügyi finanszírozók, illetve döntéshozók számára is. A bemutatott adatok a pszichiátriai szakellátás finanszírozásának növelése mellett az alapellátás kompetenciájának az enyhe és középsúlyos (nem pszichotikus és nem suicidalis) depresszióra és szorongásos zavarokra való kiterjesztését is indokolják.

BEVEZETÉS - A tömegkommunikációs eszközök erős szocializációs hatást fejtenek ki a serdülőkorúakra, akik különösen fogékonyak a különböző üzenetekre ebben az életkorban. Ezért jelen kutatásunk középpontjába a serdülők médiatudatosságának megismerését helyeztük. MÓDSZEREK - A vizsgálatban 546 makói serdülő vett rész; 288 (52,7%) nyolcadikos (13-15 éves) és 258 (47,3%) tizenkettedikes (17-19 éves), a minta 49,5%-a fiú, 50,5%-a lány volt. A kérdőív kiterjedt a szociodemográfiai változókra, a dohányzás és alkoholfogyasztás élet- és havi prevalenciájára, a szerfogyasztással kapcsolatos attitűdökre, valamint a médiatudatosságra. Ez utóbbi felméréséhez a Media Literacy skálát adaptáltuk, amely összesen 31 állítást tartalmazott. Faktoranalízist követően a szociodemográfiai változók és a magatartás szerint kétmintás t-próbával elemeztük a médiatudatosság faktorait. EREDMÉNYEK - Eredményeink szerint a médiatudatosság- faktorok jól elkülönülnek a szociodemográfiai változók mentén, és még inkább a dohányzó vagy alkoholfogyasztó magatartás függvényében. A lányok és a fiatalabbak (akik körében a szerfogyasztás még ritkább) hajlamosabbak észrevenni a reklámokban és filmekben megjelenő szerfogyasztás rejtett üzeneteit, a dohányipar és szeszipar érdekeinek megjelenését a médiában. A nemdohányzók és az alkoholt nem fogyasztók lényegesen nagyobb mértékben vannak tisztában a média manipulációs hatásaival. KÖVETKEZTETÉSEK - Eredményeink felhívják a figyelmet a médiatudatosság jelentőségére a serdülőkori dohányzás és alkoholfogyasztás prevenciójában.

BEVEZETÉS - A dohányzás az osteoporosis egyik ismert, de nem bizonyított rizikófaktora.Vizsgálatunkban a dohányzás csontmennyiségre gyakorolt hatását vizsgáltuk. VIZSGÁLATI ALANYOK ÉS MÓDSZEREK - Negyvenhárom dohányzó nő (életkoruk: 25-72 év közötti) adatait hasonlítottuk össze 43, életkorban és testparaméterekben illesztett nem dohányzó nő adataival. A lumbalis gerinc és a bal combnyak ásványianyag-tartalmát kétfotonos módszerrel (Prodigy, GE Lunar), a nem domináns oldali radius denzitását egyfotonos módszerrel (NK-364, Gamma) mértük. EREDMÉNYEK - A dohányosok közt gyakoribb volt az osteoporosis diagnosztikus küszöbértékét meghaladó, csökkent ásványianyag-tartalom (bármely mért régióban T-score<-2,5) (63,6% vs. 36,4%, χ2-próba p=0,009), mint a nem dohányzó nők között. Premenopauzában lévő nők körében nem találtunk különbséget a két csoport ásványianyag-tartalma (BMD) között, ugyanakkor a posztmenopauzában lévő dohányzók BMD-értéke tendenciájában kisebb volt, mint nem dohányzó társaiké. A lumbalis gerincen a szignifikancia határán észleltünk különbséget (0,977 vs. 1,04; p=0,06). KÖVETKEZTETÉS - Megfigyelésünk arra utal, hogy a dohányzás csupán kismértékben csökkenti a csont mennyiségét, ez azonban a posztmenopauzális csontfogyással együtt már szerepet játszhat a törési rizikó fokozódásában.

A tüdőrák gyógykezelése nem megoldott, ezért megnőtt a prevenció jelentősége. A primer prevenció a gyakorlatban a dohányzás mérséklését jelenti felvilágosítás vagy leszoktatás útján. Vitatott kérdés a szekunder prevenció, vagyis a tüdőrák szűrésének a realitása. Kezdik átértékelni a korábbi, elutasító álláspontot. Újabb vizsgálatokat folytatnak a tüdőrák hatékony szűrése érdekében. Jelenleg a rizikócsoportnál végzett, alacsony sugárterheléssel járó spirál-CT-vizsgálatokat részesítik előnyben, emellett vizsgálják az immuncitokémiai vizsgálatokkal kiegészített köpetcitológia hatékonyságát. A rizikócsoport meghatározásánál az életkor, a dohányzási anamnézis, a FEV1-csökkenés, illetve bizonyos tumormarkerek megléte képezi a vizsgálat tárgyát. Magyarországon a hagyományos tüdőszűrés eszközeivel (ernyőfényképszűrés) a tüdőrákos betegek egyharmadát szűrik ki. Reálisnak látszik az a célkitűzés, hogy hatékonyabb szervezéssel, a rizikócsoport szűrésével (40 évesnél idősebbek, 20-nál nagyobb csomagévindexű dohányosok, FEV1-csökkenés>15%, családi anamnézis pozitív, igazolt azbesztexpozíció) a nem kissejtes tüdőrákos betegek 60-70%-át emeljék ki szűréssel.

A cardiovascularis betegségek kockázatfelmérése nélkülözhetetlen a mindennapi gyakorlatban, mert ez a betegségcsoport világviszonylatban, a fejlett országokban, a közép-európai régióban, így hazánkban is a legnagyobb halálozási arányszámokat adja. Megbízható világméretű felmérések alapján tudjuk, hogy az ischaemiás szívbetegség, stroke mellett ma már számolnunk kell a perifériás érbetegséggel és ide kell sorolnunk a 2-es típusú diabetest és a vesebetegségeket, így hasznosnak látszik az új elnevezés, vagyis az atheroscleroticus cardiovascularis betegségek kifejezés használata. A fentiek hátterében lévő kockázati té­nyezők közül kiemelkedik a dohányzás, a hypertonia, a dyslipidaemia, de egyre nagyobb jelentőséget kap a visceralis obesitas, a fizikai inaktivitás, az alkoholfogyasztás és a pszichoszociális státusz. Számolni kell azzal is, hogy az egyes té­nye­zők együttesen jelennek meg, és még tovább rontják a mortalitási rátát. A legnagyobb zavar abból adódik, hogy a cardiovascularis kockázatbecslés megvalósítási formáit nem egységes elvek szerint javasolták. Kétségtelen, hogy az ACC/AHA 2010. évi állásfoglalása az első helyes iránytű volt, mert a tényezők osztályozását és hasz­nossági értékét pontosan szabályozták. Ezen túlmenően azonban alapvető, hogy a kockázatbecslés során nemcsak a teljes (globális) becslést (táblákat, más formákat) kell figyelembe venni, hanem a kiterjesztett tényezőket (érstruktúra, elhízás, szociális státusz) jellemző egyéb fontos paramétereket is megszabott menetrend és előírás alapján kell értékelni. A jelenleg érvényben lévő szakmai, prevenciós irányelvek, általánosan elfogadott szakértői vélemények és saját tapasztalataink alapján mutatjuk be a cardiovascularis (CV) kockázatbecslés me­todikáját és a leghasznosabb becslési módszereket. Javaslatot teszünk a kockázatfelmérés módszerének módosítására.