Az intravesicalisan alkalmazott ultrahang-kontrasztanyaggal végzett mictiós szonocisztográfia érzékeny, sugárterheléssel nem járó módszer a vesicoureteralis reflux ábrázolására. A második generációs kontrasztanyag, a SonoVue igen kis mennyiségével jól láthatók az ureterbe, illetve az üregrendszerbe visszaáramló mikrobuborékok, így a reflux fokozata (1-5.) a hagyományos, képerősítővel végzett mictiós cisztouretrográfiával azonos módon megállapítható. A közlemény részletesen ismerteti a vizsgálat kivitelezésének módját.

„Radiológus rezidenseket, szakorvosjelölteket alkalmazunk egyetemi intézetekbe, pólusközpontokba, általános radiológiai, ultrahang, CT, MRI és intervenciós feladatok ellátására. A szakvizsgára való felkészülés mellett önálló (kontrollált munkavégzés), illetve ügyeleti szolgálat végzése is biztosított. Külön díjazásért egyetemi oktatói és kutatómunkára is lehetőség nyílik. Bérezés az Európai Unió nyugati országaiban szokásos bértábla szerint. Jelentkezni lehet az európai uniós országokból, illetve az Amerikai Egyesült Államokból. A jelentkezők közül írásbeli tesztvizsga, illetve célorientált szóbeli vizsga alapján választjuk ki a legalkalmasabbat.”

A nyaki daganatos elváltozások közül ultrahanggal leginkább a pajzsmirigytumorok és a daganatos nyirokcsomók ábrázolhatók. A költségek és a sugárterhelés miatt az MRés CT-vizsgálatok használata behatárolt. A szonoelasztográfia felfedezésével és folyamatos fejlesztésével olyan eszköz került a kezünkbe, amely továbbra is olcsó, gyors és ártalmatlan, mégis jóval több információval látja el a vizsgáló orvost, mint a hagyományos ultrahangvizsgálat. A nyakon a pajzsmirigy elasztográfiás vizsgálata jóval feltérképezettebb terület, mint a nyirokcsomók elasztográfiás differenciáldiagnosztikája. A nyirokcsomók esetén az off-line technika mutatott fel kiemelkedőbb eredményeket a feszülési index mérhetővé tételével - feszülési index >1,5 (85%-os szenzitivitás, 98%-os specificitás) -, viszont a jelenlegi berendezések teljesítménye mellett az off-line feldolgozás időigényes, ezért még nem alkalmazható a napi rutinmunkában. A pajzsmirigyvizsgálatok során is alkalmazták mind a két eljárást. Hatalmas előrelépést jelentett, hogy egy olasz munkacsoport egységesítette a nyomóerőt. Ezt követően az Ueno- és Itoh-féle elaszticitási pontrendszert alkalmazva figyelemreméltó differenciáldiagnosztikai pontosságot értek el a real-time technikát alkalmazva (P <0,0001). Az is kiderült azonban, hogy csak olyan szervek vizsgálhatók, amelyek gyengéd kompressziója akadály nélkül kivitelezhető, továbbá nem vizsgálhatók meszes burokkal rendelkező képletek. A közelben lévő pulzáló erek zajossá tehetik a keletkező képet, és arra is oda kell figyelni, milyen szövetek kerülnek az elasztográfiás vizsgálatra kijelölt bokszba, ugyanis a kapott elaszticitási értékek a bokszon belüli viszonyokra számított relatív különbözőségeket fejezik ki. A pajzsmirigytumorok közül a follicularis carcinoma detektálása továbbra is kihívás marad. A gyengeségek ellenére a legtöbb kutató egyetért abban, hogy az elasztográfia tökéletes kiegészítője lehet a rutin ultrahangvizsgálatoknak. Azzal együtt értékelve szinte minden esetben növelte a diagnosztikus pontosságot. E modalitás segítségével jelentősen csökkenthető annak az esélye, hogy egészséges nyirokcsomóból, szövetből vegyenek vékonytű-aspirációs mintát.

Az egyre növekvő számban felfedezett pajzsmirigygöbök megfelelő diagnosztikájában és kezelésében a strukturális képalkotó eljárásokkal együtt nagy jelentősége van a funkcionális vizsgálatoknak. A cikk első részében a nukleáris medicina hagyományos vizsgálatainak jelentőségét tárgyaljuk a pajzsmirigygöbök kivizsgálásában, a legfőbb gyakorlati konzekvenciák alapján. A második részben az egyre terjedő PET-CT (pozitronemissziós tomográfia-komputertomográfia) -vizsgálatok során incidentalomaként diagnosztizált göbök menedzselésével foglalkozunk, illetve a PET hasznosságát elemezzük a pajzsmirigy-malignomák esetében.

A fogászati és szájsebészeti radiológia jól körülírt indikációs körrel rendelkezik. Célja a legmegfelelőbb diagnosztikai képminőség előállítása úgy, hogy a páciens sugárterhelését minimális szintre csökkentsük. Leggyakoribb az intraoralis röntgenfelvétel („kisröntgen”), illetve a beteg fogászati státusáról áttekintő képet adó panoráma-röntgenfelvétel, esetleg a parodontológiai kezelésekhez igényelt, de nagyobb sugárterheléssel járó úgynevezett „teljes státus”. Következő szint a kiegészítésül készíthető occlusalis („ráharapásos”) röntgenfelvétel, a transzverzális rétegfelvétel (egyes panoráma-röntgenkészülékek rendelkezhetnek ilyen kiegészítő felvételi lehetőséggel), a teleröntgen, esetenként arcus-röntgenfelvétel, posteroanterior sinus-röntgenfelvétel stb., továbbá a „cone beam CT-felvétel” vagy más néven digitális volumentomográfia. Megfelelő indikáció alapján CT- vagy MR-felvétel, esetenként ultrahangvizsgálat végezhető. A háromdimenziós röntgendiagnosztikában korábban szinte egyeduralkodó CT-felvételek előnyei jól ismertek, az alkalmazásnak csupán a vizsgálattal járó nagy sugárterhelés szabhat határt. A mindennapi gyakorlatban ez oda vezethet, hogy inkább kisebb felbontású, nagyobb szeletvastagságú felvételeket készítenek, habár ezek diagnosztikai értéke elmarad a kívánt szinttől. A közleményben a 2006 óta már hazánkban is elérhető technológiát mutatom be.