Coronariabetegség kialakulása gyomorfekély besugárzása után
GYENES György
2005. AUGUSZTUS 10.
Magyar Radiológia - 2005;79(04)
GYENES György
2005. AUGUSZTUS 10.
Magyar Radiológia - 2005;79(04)
A dolgozat valójában inkább történelmi érdekességű, hiszen a röntgensugárzással végzett gyomorfekély-kezelés rég túlhaladott beavatkozás. A szerzők célja azt volt, hogy kiderítsék, milyen kockázattal járt a coronariákra és a cerebrovascularis megbetegedésekre a peptikus fekély sugárkezelése.
Magyar Radiológia
Radiológus szakorvosjelöltként először vettem részt nagy nemzetközi gyermekradiológiai tudományos találkozón, így nehéz elfogultság nélkül beszámolnom a 42. kongresszusról és 28. továbbképzésről, amelyet az Európai Gyermekradiológus Társaság szervezett Dublinban. Csak felsőfokon és a legnagyobb elismeréssel lehet írni az ott látottakról és hallottakról.
Magyar Radiológia
Az utóbbi évtizedben, különösen az USA-ban, rendkívüli módon megszaporodtak a radiológiai vizsgálatokkal kapcsolatos perek. Ezek tárgya az esetek egy részében valódi műhiba, más részükben egyszerű, figyelmetlenségen alapuló tévedés. Várható, hogy a hasonló perek hazánkban is egyre több érintettnek okoznak majd álmatlan éjszakákat. Nyár lévén, komolyabb szakmai fejtegetésre nem vállalkozhatunk a hibák okait illetően, viszont egy rövid, inkább filozófiai jellegű eszmefuttatásra igen, amely a tévedések magyarázatára próbál koncentrálni.
Magyar Radiológia
A polycystás ovarium szindróma heterogén tünetegyüttes, amely változatos endokrin és metabolikus eltérésekkel, valamint a tünetek széles skáláján mozgó klinikai megjelenéssel jellemezhető. A reproduktív korban lévő nők leggyakoribb endokrin megbetegedésének és az anovulációhoz társuló infertilitás fő okának tartjuk. Legjellemzőbb tünete a menstruációs ciklus zavara, a hyperandrogenismus és az elhízás. Számos extraovarialis vonatkozása mellett a szindróma középpontjában mindig megtalálható a petefészek diszfunkciója. Az ehhez társuló sajátos, a kórképre egyedülállóan jellemző morfológiai állapot adja a betegség ultrahang-diagnosztikai jelentőségét. Egy közelmúltban tartott konferencia alkalmával egyetértés született a polycystás ovarium szindróma új definícióját illetően, és egyidejűleg a polycystás ovarium ultrahang-morfológiájának szempontjait is meghatározták. A polycystás ovariumra utaló szubjektív megítélés nem helyettesítheti a definíció alkalmazását. Ha polycystás ovarium mellett nem áll fenn a menstruáció zavara vagy hyperandrogenismus, mindaddig nem állítható fel a polycystás ovarium szindróma diagnózisa, amíg ezt egyéb vizsgálatok is meg nem erősítik. Mivel a polycystás ovarium ultrahang-morfológiájának szerepe központi a polycystás ovarium szindróma diagnosztikájában, és kezelés nélkül az utóbbi egészségkárosító kockázatokkal jár hosszú távon, az ultrahangvizsgálatok alkalmával az ovariumok morfológiájára fordított fokozott figyelem hatékony eszköz a nők megbetegedéseinek csökkentésére. Összefoglaló közleményünkben ismertetjük az ovariumnak a polycystás ovarium szindrómában észlelhető morfológiáját és annak hátterét, valamint a polycystás ovarium ultrahangleírásának jelenleg elfogadott meghatározását.
Magyar Radiológia
BEVEZETÉS - Az emlődiagnosztika nem operatív patológiai módszerei (citológia, szövethenger-biopszia) a hármas (fizikális, radiológiai, patológiai) emlődiagnosztika részeként lehetőséget adnak az emlőműtétek megfelelő tervezésére. Mindkét módszernek vannak előnyei és hátrányai; újabban többen úgy tartják, hogy a szöveti diagnózist adó hengerbiopszia eredményesebb lehet a diagnosztikus cél elérésében. BETEGEK ÉS MÓDSZEREK - A Bács-Kiskun Megyei Kórház Patológiai Osztályán szöveti diagnózissal alátámasztott, egy év alatt diagnosztizált emlőelváltozások nem operatív patológiai vizsgálatai kerültek elemzésre a szokásos C1-5 és B1-5 diagnosztikus kategóriák gyakorisága szempontjából. EREDMÉNYEK - Összesen 295 citológiai és 130 hengerbiopsziás minta került elemzésre. A nem diagnosztikus (C1 és B1) minták aránya a citológiai vizsgálatoknál szignifikánsan magasabb volt (0,18 versus 0,08 általában; 0,09 versus 0,01 rosszindulatú daganatoknál), és ugyancsak szignifikánsan gyakoribbak voltak a bizonytalan, C3 és C4 kategóriájú diagnózisok, mint a B3 és B4 kategóriájúak (0,24 versus 0,07). A téves negatív, illetve téves pozitív leletek ritkán fordultak elő, de ezek szempontjából is előnyösebbnek tűnt a hengerbiopszia. KÖVETKEZTETÉS - Intézményünkben a hengerbiopszia, a nemzetközi tapasztalatnak megfelelően, eredményesebb volt a nem operatív diagnózisok felállításában, mint a vékonytű- aspirációs citológia. Ennek ellenére, viszonylagos olcsósága miatt továbbra is a citológia az elsődlegesen végzendő vizsgálat.
Magyar Radiológia
BEVEZETÉS - Az emlő hármas diagnosztikájában a szövethenger- biopsziák alkalmanként bizonytalan eredményt (B3 vagy B4) adnak. Ezekben az esetekben is előfordul, hogy a műtéti anyagban rosszindulatú folyamat igazolódik. Jelen közleményben intézményünk adatai alapján vizsgáljuk meg a B3 és B4 diagnózisok értékét és következményeit. ANYAG ÉS MÓDSZEREK - A hengerbiopsziás mintavételek automata pisztollyal, 14 G vastagságú tűkkel, általában képalkotó vezérléssel történtek. Értékelésüknél a nemzetközileg és hazánkban is alkalmazott B1-B5 kategóriákat alkalmaztuk. Az elemzés a 2000 és 2005 első negyedéve között értékelt szövettani minták eredményein alapult. EREDMÉNYEK - A 663 hengerbiopszia közül 31 esetben (4,7%) született B3 és 22 esetben (3,3%) B4 diagnózis. A minták az utóbbi esetben gyakrabban voltak fragmentáltak (0,64-os arány versus 0,26-os arány). A B3 diagnózisokat 23 esetben követte műtét, nyolc esetben malignus daganat igazolódott (0,35). B4 diagnózis után 21-szer történt műtét, amely 19 esetben (0,9) malignitást igazolt. A radiológiailag véleményezett malignitás (5-ös kategória ultrahanggal és/vagy mammográfiával) az utóbbi kategóriánál előre jelezte a malignitást minden esetben, de B3 kategória esetén csak 0,67-os arányban társult malignitás végleges szövettani diagnózisához. KÖVETKEZTETÉS - Mind a B4, mind a B3 kategóriák esetén műtéti megoldás indokolt. B4 esetén, ha a radiológiai vélemény is malignitás mellett szól, tapasztalatunk szerint definitív (terápiás célú, szervmegtartó) műtét is szóba jöhet, míg B3 esetén diagnosztikus kimetszés az indokolt.
Ideggyógyászati Szemle
Bevezetés – A szédülés a fájdalom mellett az egyik leggyakoribb panasz, amellyel a beteg felkeresi az orvosi ellátást. A modern diagnosztika ellenére a szédülés okának diagnosztizálása napjainkban is nehéz feladat, számos buktatót rejt magában. Célkitűzés – Kérdőíves felmérésünk célja annak vizsgálata, hogy mi történik a szédülést panaszoló beteggel a sürgősségi ellátást követően. Kérdésfelvetés – A sürgősségi osztályon felállított diagnózis és a későbbi kivizsgálás eredménye között mennyire volt összefüggés? Hogyan alakult a betegek életminősége az idő függvényében? A vizsgálat módszere – A Semmelweis Egyetem Sürgősségi Betegellátó osztályán megjelent 879, szédülést panaszoló beteghez juttattuk el kérdőívünket. A vizsgálat alanyai – A kitöltött kérdőíveket 308 betegtől (110 férfi, 198 nő, átlagéletkor 61,8 ± 12,31 SD) kaptuk vissza, ezeket elemzésnek vetettük alá. Eredmények – A sürgősségi diagnózisok megoszlása a következőképpen alakult: centrális eredetű (n = 71), szédülékenység (n = 64) és BPPV (n = 51) voltak a leggyakoribb diagnózisok. A végleges diagnózis tisztázásáig eltelt idő leggyakrabban napokat (28,8%), illetve heteket (24,2%) igényelt, kiemelendő azonban, hogy 24,02%-ban végleges diagnózis sosem született. A sürgősségi és a végleges diagnózis között csupán 80 beteg esetén (25,8%) volt egyezés, amelyet alátámaszt a kvalitatív statisztikai elemzés (Cohen-féle Kappa-teszt) eredménye (κ = 0,560), moderált összefüggést indikálva. Megbeszélés – A sürgősségi osztályon felállított diagnózis és a későbbi kivizsgálás eredménye közötti korreláció alacsony, de az eredmények a nemzetközi irodalomban is hasonlónak mondhatók. Emiatt fontos a betegek követése, beleértve az otoneurológiai, illetve esetlegesen neurológiai kivizsgálás fontosságát. Következtetések – A szédüléssel jelentkező betegek sürgősségi diagnosztikája nagy kihívás. A pontos anamnézis és a gyors, célzott vizsgálat a nehézségek ellenére tisztázhatja a szédülés centrális vagy perifériás eredetét.
Hypertonia és Nephrologia
Az affektív temperamentumok (cyclothym, hyperthym, depresszív, szorongó, ingerlékeny) a személyiség stabil részét képezik, serdülőkor után csupán kismértékű változatosságot mutatnak. Kapcsolatuk a pszichopatológia több területével is leírásra került; a depresszív temperamentum szerepet játszik a major depresszió, a cyclothym a bipoláris II-es betegség, a hyperthym a bipoláris I-es betegség kialakulásában. Emellett az utóbbi évtized kutatásainak eredményei azt igazolják, hogy az affektív temperamentumok a szomatikus betegségekkel is összefüggésbe hozhatók. A hypertoniával, úgy tűnik, legszorosabb kapcsolatban a cyclothym temperamentum áll. A hypertonia prevalenciája és a domináns cyclothym temperamentum kapcsolata mellett a kórelőzményben előforduló cardiovascularis események is gyakoribbnak bizonyultak a domináns cyclothym temperamentum jelenléte mellett. Krónikus hypertoniás betegekben a cyclothym temperamentum mértéke magasabb szisztolés vérnyomásértékkel, nőbetegeknél a hypertonia korábbi kialakulásával függött össze. A kapcsolatok hátterében elsősorban a közös rizikófaktorok (dohányzás, elhízás, alkoholizmus) cyclothym temperamentum melletti gyakoribb jelenléte állhat. A személyiségtípusok, ezeken belül is az affektív temperamentumok és a szomatikus betegségek kapcsolatának vizsgálata segíthet a nagyobb rizikójú alcsoportok azonosításában.
Ideggyógyászati Szemle
Berényi Marianne és Katona Ferenc tollából ez évben igen értékes mű jelent meg a Medicina Kiadó gondozásában. Valójában egy könyvsorozat újabb kitűnő példányát olvashatjuk, hiszen Katona professzor úr első könyve a közel fél évszázada, 1963-ban publikált „Az agysebészet története” című kiadvány volt.
Lege Artis Medicinae
Mi köze a gónak a klinikai döntéshozatalhoz? A klinikai orvoslás egyik legjelentősebb intellektuális kihívása a bizonytalanságban történő döntéshozatal. A hagyományos orvosi döntéshozatal intuitív és heurisztikus mivoltának pszichológiai csapdáin kívül az információhiány, az erőforrások szűkössége, az adott orvos-beteg kapcsolat jellemzői egyaránt hozzájárulnak annak bizonytalanságához. A formális, matematikai számításokon alapuló döntéselemzés, amelyet széles körben használnak a klinikai irányelvek fejlesztésében, illetve az egészségügyi technológiák értékelésében, elvben jó lehetőségeket kínál az intuitív döntéshozatal hibáinak elkerülésére, ugyanakkor az egyéni döntési helyzetekben többnyire nehezen alkalmazható,és az orvosok többségétől idegen. Ennek a módszernek is vannak korlátai, különösen az egyéni döntéshozatalban, beleértve a számításokhoz felhasznált input adatok esetleges hiányát, illetve jelentős bizonytalanságát, valamint a matematikai modellek korlátait abban, hogy egy komplex rendszer folyamatait és a folyamatok egyéni variabilitását megfelelően tudják reprezentálni. A klinikai döntéstámogató rendszerek mindezek ellenére hasznos segítséget jelenthetnek az egyéni orvosi döntéshozatalban, ha megfelelően integráltak az egészségügyi információs rendszerekbe, és nem szüntetik meg az orvosok döntési autonómiáját. A klasszikus döntéstámogató rendszerek tudásalapúak, szabályrendszerekre, problémaspecifikus algoritmusokra épülnek. Számos területen alkalmazzák az orvosi adminisztrációtól a képfeldolgozásig. A napjainkban zajló informatikai forradalom eredményeképpen olyan mesterséges intelligenciaként emlegetett gépi tanulási módszerek jönnek létre, amelyek már ténylegesen képesek tanulni. A mesterséges intelligencia ezen új generációja nem konkrét szabályrendszerekre épül, hanem hatalmas adatbázisokon magukat tanító neurális hálózatokra és általános tanulási algoritmusokra. Ezek a mesterséges intelligenciák egyes területeken, mint például a sakk, a gó, vagy a vadászrepülőgép vezetése, már jobb teljesítményre képesek, mint az emberek. Fejlesztésük bővelkedik kihívásokban, veszélyekben, ugyanakkor olyan technológiai áttörést jelentenek, ami megállíthatatlan és átalakítja világunkat. Alkalmazásuk és fejlesztésük az egészségügyben is megkezdődött. A szakmának részt kell vennie ezekben a fejlesztésekben és megfelelő irányba kell, hogy terelje azokat. Lee Sedol 18-szoros gónagymester visszavonult három évvel AlphaGo mesterséges intelligenciától elszenvedett veresége után, mert „Hiába lettem világelső, van egy entitás, amit nem lehet legyőzni”. Nekünk szerencsére nem versengenünk vagy győznünk kell, hanem el kell érnünk, hogy a mesterséges intelligencia biztonságos és megbízható legyen és az emberekkel együttműködve ez az entitás eredményesebbé és hatékonyabbá tegye az egészségügyet.
Ideggyógyászati Szemle
A Pompe-kór (PD) egy ritka lizoszomális tárolási betegség, amit a GAA gén mutációja következtében kialakuló α-glükozidáz (GAA) enzim elégtelen működése okoz. Az enzimdeficientia a glikogén lizoszomális felszaporodásához vezet. A betegségnek két klinikai formája ismert, az újszülöttkori, valamint a késői forma. Jelenleg a betegség hátterében a GAA génnek közel 600 mutációja ismert. A kaukázusi populációban a késői forma hátterében a c.-32-13T>G mutáció a leggyakoribb, az allélfrekvencia közel 70%. A Pompe-kórt enzimpótló terápiával (ERT) tudjuk kezelni, kéthetente Myozyme infúzió adásával. Közleményünkben 13, több mint öt éve kezelt, késői kezdetű formában szenvedő beteg hosszú távú követését mutatjuk be. A leghosszabb követési idő 15 év volt. A kezelés eredményességének megítélésére évente mértük a 6 perces járótávolságot és a légzésfunkciót. Az adatok alapján a 6 perces járótávolság az enzimpótló kezelés indítása után körülbelül 3-4 évig javult, ezt követően az esetek többségében a megtett távolság csökkent. A több mint 10 éves követés után a kezdeti 6 perces járótávolsághoz képest romlást tapasztaltunk az esetek 77%-ában, javulást az esetek 23%-ában. A követés ideje alatt mindössze egyetlen beteg került kerekesszékbe. A légzésfunkció, különösen fekvő helyzetben hasonlóan alakult. A betegek terápiára adott válaszában nagy variabilitást figyeltünk meg, ami csak részben mutatott összefüggést a terápiás fehérje ellen termelődő antitestszinttel. Az ERT eredményessége jelentősen függött a betegséget okozó mutáció típusától, a betegség státuszától a kezelés kezdetekor, a beteg fizikai aktivitásától és táplálkozási szokásaitól. Az innovatív orphan gyógyszerekkel kezelt betegek hosszú távú követése kiemelkedően fontos ahhoz, hogy megismerjük a kezelés valós hasznát és a betegek igényeit.
1.
2.
3.
4.
5.
1.
2.
3.
4.
5.
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás