Tisztelt Kolléganõk és Kollégák, kedves Olvasók!
PROHÁSZKA Zoltán
2003. AUGUSZTUS 20.
Magyar Immunológia - 2003;2(04)
PROHÁSZKA Zoltán
2003. AUGUSZTUS 20.
Magyar Immunológia - 2003;2(04)
2003;2(04)
Magyar Immunológia
A szerzõk ismertetik az ecetmuslica sejtes immunitásának sejtes elemeirõl eddig szerzett ismereteinket. Bemutatják az általuk kidolgozott Drosophila CDrendszert, a CD antigének segítségével felismert differenciálódási vonalakat és a differenciálódás leírására kidolgozott kísérleti modellt.
Magyar Immunológia
Régóta ismert a vérben és a különbözõ testnedvekben testszerte jelen lévõ komplementrendszer „végrehajtószerepe”, a különbözõ patogén mikrobákat elpusztító képessége. Az is köztudott, hogy egyes komplementkomponensek az idegen anyag fagocitózisát opszoninként segítik. Az utóbbi évek eredményei alapján mára nyilvánvalóvá vált, hogy e fontos funkciók mellett egyes komplementfaktorok részt vesznek az adaptív immunválasz megindításában és szabályozásában is, továbbá döntõ szerepet játszanak a veleszületett és az adaptív immunrendszer közötti kölcsönhatások kialakításában. E folyamatok során a komplementrendszer egyes fehérjéi felismerik a nem saját struktúrát, illetve megkülönböztetik azt a test egyéb alkotóelemeitõl/sejtjeitõl. Ez a lépés indítja el az egyébként inaktív állapotú komponenseknek azt a láncszerű reakcióját, amelynek során számos biológiailag aktív, az immunrendszer működésének szabályozásában részt vevõ molekula keletkezik.
Magyar Immunológia
Az immunrendszer funkciójának megértéséhez tudnunk kell, hogy az immunrendszer mit ismer fel, mivel ismer fel, és hogyan továbbítja a felismert struktúráról szóló információt. A szerzõ e tanulmányban a mit ismer fel kérdésre keresi a választ. Ismerteti az antigén fogalmának értelmezésében bekövetkezett változásokat, valamint a felismerés egymásra épülõ saját-nem saját, fertõzõ nem saját és veszélymodelljeit, és ezeket elemezve állást foglal az immunrendszer egységes volta mellett.
Magyar Immunológia
A baktériumok patogénmintázata a gazda és a mikroorganizmusok közötti molekuláris komplementaritás függvénye. A baktérium állandó és járulékos alkotóelemeinek, valamint termékeinek a gazdaszervezet receptormolekulái általi felismerése indítja el azokat az eseményeket, amelyek a konkrét fertõzések során lezajló kóros folyamatokat jellemzik. A mintázat olyan állandó alkotóelemei, mint a Gramnegatív kórokozók esetében a lipopoliszacharidmolekula, vagy a Gram-pozitívak esetében a lipoteikolsav, a gazdafajok széles körében jelen lévõ felismerõmolekulák révén a bakteriális fertõzéseket általában jellemzõ kölcsönhatásokhoz, patológiás folyamatokhoz vezetnek. Ugyanakkor a járulékos virulenciafaktorok (például: adhezinek, tokanyag) vagy az extracelluláris termékek (exotoxinok, enzimek) fajlagos kölcsönhatásokat, gazdaszervezeti - azon belül szervrendszeri - fajlagosságot határoznak meg az illetõ virulenciafaktor molekuláris struktúrája és a konkrét gazdaszervezetben vagy annak meghatározott szervrendszerében jelen lévõ specifikus receptorok jelenlététõl függõen. A baktériumgenom plaszticitása következtében a patogénmintázat rekombinációs és patoadaptív mutációs események révén változhat, ez a virulencia fejlõdésének egyik mozgatórugója. A járulékos virulenciafaktorok konkrét kifejezõdése gyakran a gazdaszervezetben érvényesülõ környezeti hatásokhoz adaptálódás eredményeként, bonyolult szabályozási mechanizmusokon keresztül valósul meg.
Magyar Immunológia
Lege Artis Medicinae
Kedves Olvasónk! Így indítottuk a lapot 30 évvel ezelőtt, amikor a LAM első köszöntőjét, a Beköszöntőt írtuk. 1990 októberében azonban a megszólításba még bekerült a „reménybeli” kifejezés is. Különös ez a szó, pontosabban ennek a szónak a használata, így egy emberöltő távlatából visszatekintve. Akkor, a rendszerváltás utáni hónapokban, sőt években, de talán az egész ’90-es évtizedben, a reményből volt a legtöbb. Az egész ország abban reménykedett, hogy végre eljött a szabadság kora, amikor kiteljesedhetnek az alkotó energiák és egy nagy, össznemzeti nekibuzdulással átugorhatjuk a megfáradt és kudarcot vallott szocializmusból a fejlett nyugati, szociális piacgazdaságba és plurális demokráciába vezető lépcsőfokokat, hogy aztán a belátható – nem is oly távoli – jövőben ripsz-ropsz utolérjük majd a magyar lakosság zömének példaképét, a „k. u. k.”-beli „sógorok” lakta Ausztriát. Ebből a remény és a nekibuzdulás biztosan megvalósult. A többiről most inkább ne beszéljünk. Nagyon is beszéljünk viszont arról, hogy ez a tenni akarás, az alkotóenergiák felszabadulása egy megújuló, jobb és lakhatóbb ország reményében hogyan vezetett el a LAM megalapításához – mert most ennek jött el az ideje.
Lege Artis Medicinae
Kedves Olvasónk! Örömmel nyújtjuk át Önnek a LAM (Lege Artis Medicinæ) 30., karácsonyi számát. A LAM az 1990. évi indulása óta méltán vívott ki elismerést széles körű, megalapozott és hasznos információival az orvos- és egészségtudományok legújabb vívmányairól, valamint az egészségügyről és határterületeiről. Kezdettől fogva azon dolgozunk, hogy hiteles, magas szakmai és esztétikai színvonalú kiadványt készítsünk, amit haszonnal és élvezettel forgathatnak a legkülönbözőbb, az orvostudományhoz tartozó, és ahhoz kapcsolódó területek művelői. Ennek következetes megvalósítása tette az elmúlt évtizedekben a LAM-ot hazánk egyik legtekintélyesebb orvostudományi folyóiratává.
Lege Artis Medicinae
A lipidcsökkentő kezelés a cardiovascularis prevenció egyik legfontosabb eleme lett, de sem a betegek, sem az orvosok értékrendjében nem áll az őt megillető helyen. A lipidcélértékek elérése magyar és nemzetközi felmérések szerint is kívánnivalót hagy maga után. Az irányelvek szerint végzett kezeléssel a legnagyobb nyereség az igen nagy kockázatú, éreseményen már átesett betegben várható, ahol legalább az 1,8 mmol/l LDL-koleszterin-célértéket kellene elérni. A Cholesterol Treatment Trialists’ Collaboration 170 ezer, statint szedő betegének adatai alapján kalkulálva, ha 2,5 mmol/l-ről csökkentjük 1,8-re az LDL-koleszterint, 100 beteg kezelésével 10 év alatt három szívinfarktus, stroke vagy haláleset lenne elkerülhető, ha 3,5 mmol/l-ről visszük le az értéket, akkor öt év alatt tudjuk a három extra eseményt megelőzni. A hagyományos LDL-koleszterin-csökkentő kezeléssel, nagy dózisú statin és ezetimib adásával, amennyiben az orvosok hozzáállása és a betegek együttműködése ideális lenne, az 1,8 mmol/l értéket több mint 80%-ban el lehetne érni. Az ezetimib Magyarországon sajnos még mindig csak szakorvosi javaslatra írható, bármely statin bármely adagjához történő kombinálásával körülbelül 20% ráadás LDL-koleszterin-csökkenés érhető el. A PCSK9-gátlók támogatott adására pillanatnyilag csak egyéni méltányossági kérelem alapján van lehetőség. A jobb hazai cardiovascularis morbiditás és mortalitás érdekében javítani kell a kollégák lipidcsökkentéshez való hozzáállását (ezt célozza a jelen közlemény) és egyszersmind a betegek adherenciáját is.
Lege Artis Medicinae
Tisztelt Magyar Pszichiátriai Társaság és Pszichiátriai Szakmai Kollégium Pszichiátriai Tagozata és Tanácsadó Testülete! Mindenekelőtt köszönjük Önöknek, hogy a Lege Artis Medicinae folyóirat múlt év szeptemberi számában megjelent „Életutak a társadalomban pszichiátriai beteg diagnózissal” című közleményünkre reflektáltak, és igazán örülünk, hogy a LAM hasábjain elindult egy párbeszéd a pszichiátriai betegnek diagnosztizáltak kapcsán az orvostudomány és a társadalomtudomány képviselői között.
Lege Artis Medicinae
Krónikus vesebetegek körében a hypertonia prevalenciája nagyon gyakori, a 80%-ot is meghaladja. A hypertonia egyik fő okozója, ugyanakkor következménye is a krónikus vesebetegségnek. A hypertonia szintén a fő oki tényező a magas cardiovascularis mortalitásban és morbiditásban ebben a populációban. A magas vérnyomás megfelelő kezelésével ebben a betegcsoportban is jelentősen javítható a betegek életkilátása, csökkenthető a cardiovascularis rizikó és lassítható a vesebetegség progressziója függetlenül a betegséget kiváltó októl. Az optimális terápia - ebből adódóan - nemcsak a vérnyomás csökkentésére, hanem a vese védelmére is fókuszál. Az antihipertenzív terápia megfelelő beállításához elengedhetetlen a betegség pathomechanizmusainak, valamint az alkalmazott gyógyszerek renális hatásainak ismerete és figyelembevétele. Ebben az összefoglalóban a fenti szempontok alapján foglaltuk össze a krónikusan beszűkült vesefunkcióval élő betegek hypertoniájának kezelési lehetőségeinek sarokpontjait. Nem tárgyaljuk a vesepótló kezelésben (hemodialízis, peritoneális dialízis és vesetranszplantáció) részesülő betegek antihipertenzív terápiáját, hiszen ezen speciális betegcsoportok külön megfontolást igényelnek mind a felmerülő kórfolyamatok, mind a terápiás lehetőségek tekintetében. A cél az, hogy a nem nefrológus kollégák is nagyobb biztonsággal és megfelelő hatékonysággal tudják kezelni hypertoniás vesebetegeiket.
1.
2.
3.
4.
1.
2.
3.
4.
5.
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás