BEVEZETÉS - Korábban igazolták, hogy a hosszan túlélõ Hodgkin-kóros betegek esetében a hypothyreosis elõfordulása gyakoribb, amely lehet a Hodgkin-kór kezelésének, így a nyaki radioterápiának következménye, de más etiológia is felmerül. BETEGEK ÉS MÓDSZEREK - A hypothyreosis lehetséges okait keresve a szerzõk az 1970-tõl gondozásba került, legalább egy éve betegségmentes 151 Hodgkinkóros beteg pajzsmirigy-működését és a pajzsmirigy elleni antitest jelenlétét [anti-tireoidea-peroxidáz antitest (aTPO), anti-humántireoglobulin antitest (aHTG), TSHreceptor- ellenes antitest (TRAK)] vizsgálták. EREDMÉNYEK - Huszonnyolc beteg (18,5%) esetében (20 nõ, 8 férfi) találták aHTG- vagy aTPO-, 1,3%- ban TRAK-pozitivitást. Az antitestpozitív betegek közül 26 esetben volt elvégezhetõ a pajzsmirigy ultrahangés vékonytű-aspirációs citológiai vizsgálata, amely a thyreoiditist megerõsítette. Az antitestpozitív thyreoiditises és az antitestnegatív betegek átlagéletkora, szövettani altípusa, stádiuma nem tért el szignifikánsan egymástól. Az antitestpozitív betegek között szignifikánsan több nõ volt, valamint a betegek 53,6%-ánál a pajzsmirigy kóros működése volt kimutatható (két hyper-, 13 hypothyreosis). Bár a nyaki irradiáción átesett betegeknél gyakoribb volt az antitest-pozitivitás, nem volt szignifikáns összefüggés a Hodgkin-kór kezelési formája és a thyreoiditis között. Ez alapján nem tudták megerõsíteni azt a feltevést, hogy a Hodgkinkór nyaki irradiációja után a károsodott pajzsmirigybõl felszabaduló autoantigének az elindítói a thyreoiditisnek. Mivel a kezelés formájától függetlenül gyakoribb a thyreoditis a Hodgkin-kóros betegek között, valószínűleg ebben inkább a Hodgkin-kórban jól ismert immunregulációs zavar játszhat szerepet, és a hypothyreosis többtényezõs folyamat végeredménye. KÖVETKEZTETÉS - Eredményeik Hodgkin-kóros betegek gondozása során a pajzsmirigyhormon- és a pajzsmirigy elleni antitestek szintjének folyamatos ellenõrzésére hívják fel a figyelmet. Thyreoiditisben, euthyreoid állapotban is - izohormonális kezelésként - elkezdett levothyroxin alkalmazása megakadályozhatja a hypothyreosis kialakulását, javíthatja a betegek életminõségét.

Az immunfenotípus-meghatározást gyakran alkalmazzák a lymphohaemopoeticus rendszer rosszindulatú betegségeinek megállapításában. Jelen munkában a szerzõk e módszernek az érett sejtes lymphoid leukaemiák és rokon non-Hodgkin-lymphomák diagnózisában játszott szerepét ismertetik. Az eljárás fõ célja, hogy meghatározzák a kóros sejtek B- vagy T/NK-sejtes jellegét, érettségi stádiumát és jellegzetes sejtfelszíni struktúráit, így a betegség alcsoportokba sorolása is lehetõvé válik. Nem ismerünk azonban lymphoma- (leukaemia-) specifikus sejtfelszíni antigént, és a kóros sejtek nem követik a normál lymphoid differenciálódás szabályait. A leukaemiás vérképpel járó malignus lymphomák immunfenotípus-analízise ezért gondos laboratóriumi elemzést igényel, amely mind a klinikai elvárásoknak, mind a gazdaságossági szempontoknak megfelel. A vizsgálat klinikai értéke és információtartalma e betegségekben változó, a szerzõk mind a klinikus, mind a laboratóriumi szakember számára használható útmutatást kívántak adni. E laboratóriumi módszer hasznossága kiemelkedõ, mivel gyors, pontos és reprodukálható eredményt ad a sejtekrõl, egyszerre több paraméter vizsgálatával. A diagnózis felállításához és a prognózis megítéléséhez azonban a klinikai-laboratóriumi adatok együttes értékelése elengedhetetlen, beleértve a hagyományos és újabb (molekuláris genetika, molekuláris biológia) módszerekkel kapott eredményeket.

BEVEZETÉS - Az immunrendszer számos mechanizmusa révén próbál a szervezetben kifejlõdõ malignus sejtklónok ellen védekezni, amelyek közül talán a legjelentõsebb a T-sejtes immunválasz. Valamennyi (CD4+ helper és CD8+ citotoxikus) T-sejt fontos aktivációs markere a sejtfelszíni CD69 és az MHC II. családba tartozó HLA-DR molekula. CÉLKITŰZÉS - Azt kívántuk meghatározni, hogyan változik az aktivált T-sejtek aránya non-Hodgkinlymphomás betegeink vérében a kemoterápia során. Betegek és módszerek: non-Hodgkin-lymphomában szenvedõ 43 beteg (20 nõ, 23 férfi, átlagéletkoruk: 52,4 év) vérmintájában határoztuk meg a CD3+/ HLA-DR+ és a CD3+/CD69+ T-sejtek arányát kettõs immunfluoreszcens festés és áramlási citometria módszerét alkalmazva, standard dózisú és ciklusú kemoterápia elõtt, közben és után. EREDMÉNYEK - Kezelés elõtt a non-Hodgkin-lymphomás betegek vérében szignifikánsan nagyobb a CD3+/HLA-DR+ sejtek aránya, mint az egészséges kontrollpopuláció esetében (10,63% szemben a 2,97%-kal, p<0,001). Kezelés közben ez az arány a kezelés elõttihez képest szignifikánsan emelkedni kezd (16,94%-ra a 10,63%-ról, p=0,006). A CD3+/CD69+ sejtek aránya esetén nem találtunk szignifikáns eltérést. A kezelést követõen a CD3+/ HLA-DR+ aktivált T-sejtek aránya ismét csökkenni kezd, de szignifikáns különbség figyelhetõ meg a tartósan remisszióban maradó, illetve az egy éven belül visszaesõ betegek eredményei között (9,55%, illetve 20,62%, p<0,001). KONKLÚZIÓ - A CD3+/HLA-DR+ aktivált T-sejtek arányának meghatározása ígéretes módszer lehet a lymphomás betegek immunvédekezésének, prognózisának meghatározása szempontjából.

BEVEZETÉS - A psoriasis krónikus gyulladásos bőrbetegség; az érintett bőrben és a perifériás vérben jelen lévő interferon-γ- (IFN-γ-) és interleukin-4- (IL-4-) termelő CD4+ és CD8+ T-sejtek megváltozott aránya jellemző. Hogy pontosabban jellemezhessük ezeket a sejteket és az általuk termelt citokineket érintő változásokat, psoriasisos betegek perifériás vérében határoztuk meg az IFN-γ+, IL-4+, IL-10+ Thelper- és Tcitotoxikus-sejtek arányát és új megközelítésként abszolút számát. BETEGEK ÉS MÓDSZEREK - Intracelluláris citokinjelölés és áramlási citometria segítségével vizsgáltuk a sejtasszociált citokinexpressziót, a szérumcitokinszinteket pedig ELISA módszerrel határoztuk meg 35 psoriasisos beteg és 15 kontrollszemély mintáiban. EREDMÉNYEK - A CD4+/IFN-γ+ sejtek esetében szignifikánsan magasabb sejtarányt (p<0,008) és abszolút sejtszámot (p<0,009) figyeltünk meg betegeinknél (28,3±8,8% és 237 216±134 154 sejt/ml) az egészséges kontrollokhoz viszonyítva (21,0±6,8% és 135 772±50 212 sejt/ml). Ezzel szemben a CD4+/IL-4+ sejtek aránya és abszolút sejtszáma szignifikánsan kisebb volt a psoriasisos betegeknél (0,45±0,67% vs. 1,01±0,48%, p<0,0001; 3229± 3724 vs. 5117±4171 sejt/ml, p<0,05). A CD8+ Tsejtek esetében csak a CD8+/IL-10+ sejtek aránya és abszolút sejtszáma volt szignifikánsan magasabb a betegekben a kontrollokéhoz viszonyítva (5,49± 5,42% vs. 1,59±0,78%, p<0,003 és 19 799± 17 412 vs. 5564±2794 sejt/ml, p<0,03). Habár nagyobb IFN-γ-, illetve kisebb IL-4- és IL-10-szérumkoncentrációt mértünk psoriasisos betegeinknél, ezek az eltérések nem bizonyultak szignifikánsnak. A különböző citokinparamétereket összevetve, a szérumcitokinszintek csupán a citokinpozitív sejtek abszolút számával mutattak bizonyos összefüggést, míg ezen sejtek százalékos arányával nem. KÖVETKEZTETÉSEK - Eredményeink további bizonyítékot szolgáltatnak a citokinszabályozás Th1 irányú eltolódásáról psoriasisban, továbbá felvetik azt, hogy a citokinpozitív helper és citotoxikus T-sejtek abszolút számának meghatározása segítheti a Th1/Th2 eltérések jellemzését különböző betegségekben.

BEVEZETÉS - Irodalmi adatok alapján feltételezhető, hogy a nem T-, nem B-sejtes CD4+/CD56+ lymphoid daganatok klinikailag és immunfenotípus szerint többféle entitást képviselnek. Bár a sejtes eredet és osztályozás még ellentmondásos, néhány betegség világosan elkülönülő, klinikailag agresszív kórképet képvisel. ESETISMERTETÉS - Ebben a munkában egy plazmacitoid dendritikus sejtes leukaemiában szenvedõ beteg immunfenotípus- és genotípus-vizsgálatait végeztük el a csontvelőből, perifériás vérből, nyirokcsomóból és bőrből származó kóros sejteken. Az immunfenotípus jellemzéséhez 73 monoklonális antitestet alkalmaztunk, ezek között - a sejtvonal-specifikus antigének mellett - kemokin- és citokinreceptorok, aktivációs és kostimulációs molekulák szerepeltek. A malignus sejtek a sejtvonal-asszociált antigének hiánya mellett CD4+/CD56+ fenotípust mutattak és hordozták a granzim-B, CD36, CD38, CD40, CD45, CD45RA, CD68, CD123, CD184, HLA-DR, BDCA2 antigéneket, amelyek alapján preplazmacitoid dendritikus sejt fejlődési stádiumnak feleltek meg. KÖVETKEZTETÉS - A CD11a/CD18, CD84, CD91, CD95, αvβ5, CDw197 jelenléte és a CD52 és CD133 antigének hiánya a malignus sejtek kiegészítő új tulajdonságainak tekinthetők.